Ma egy festőnél jártam.

Mindig meglepődöm az előítélő embereken. Persze mindenkinek vannak megérzései, de sokan magukat különbnek képzelik annál akin épp lukas zoknit látnak, vagy már nem fiatalos lendülettel veszik a kanyarokat, megőszültek, esetleg a mérleg többet mutat alattuk, nagyot hallanak, vagy mit tudom én mi miatt, de ők már  szemükben nem lehetnek egyenlőek. Azt is tapasztalom, hogy ugyancsak ők érdekből alkotnak véleményt, ha kaphatnak tőle/belőle tetszik, dicsérik, ám míg valami kilátásba nem kerül igencsak elutasítóak, fitymálóak.
Én is vagyok úgy emberekkel, hogy nem érzem jól magam a környezetükben, de még ilyenkor is kíváncsi vagyok, és igyekszem a távolságot megtartva, érdeklődve bánni velük. Esetemben ezen emberek közös jellemzője a gátlástalan nyomulás mellett az úgy is mindent megkapok hozzáállás. Én úgy gondolom, hogy ők csak a helyzetet kezelik így, és bennük is több van, csak idő kell hogy a felszínre kerüljön.
Na szóval, nem bújnék bárkivel ágyba, de mindenkiben rejlik érték.
Pl csodálom azokat az embereket akik kitudnak teljesedni, akik  túl tudnak lépni a pitin, tisztán tudnak örülni, és azt közvetíteni, akik átélik a pillanatot, és meglátják az apró dolgokban a világot, lehet nem jártak 8 osztálynál többet iskolába, lehet "csak" a földet túrják, vagy lehet most munkanélküliek.

Eszmefuttatásom a bejegyzésem címével csak annyiban van összefüggésben, hogy a lenti képek festőjéből sem nézni ki milyen érzékeny szemmel nézi a világot, és milyen ösztönösen akarja az érzést továbbadni a képei szemlélőjének.
Nem vagyok profi fotós, de ezek a képek élnek.