Megállt az Idő.

13 éve költöztem el otthonról. Azóta alig telik el hónap, hogy ne kérdezné meg valaki: nincs honvágyam, megszoktam már?
Értem a kérdés jelentését, van fogalmam róla mit takar, ám eddig egyszer sem éreztem úgy, hogy hiányozna, vagy vissza kellene menjek.
Csak 100 km a Mátra lábától az alföld, havonta 2x is hazalátogatunk, egy nyelvet beszélünk, ugyanazok a dolgok kaphatók a boltban, ugyan miért hiányoznának?
Ma rájöttem, mégis van ami itt nincs: A téli erdő.
Nyáron a városban is látni 1-2 fát, vagy a peremrészeken már fasort is, így nem tűnik annyira fel a hiány. Zöld, zöld. Télen azonban itt csak szürkeség van, fél nap alatt a hót befedi a korom, majd az is hamar elolvad.
Tegnap haza mentünk, és minden csupa fehér volt, csendes, megnyugtató, tiszta, natúr.
Menni kellett. Erdőbe. Szűz havat taposni. A fákról lehulló zúzmara alatt nevetni. Kikapcsolni. Megpihenni.
A mindennapokban "csak" pörgök, fáradok, pörgök, fáradok, de nincs idő megállni, és semmit téve kikapcsolni, nézni valami egyszerűen szépet és közben nem arra gondolni mi a következő teendő.
Egy kidőlt fán ülve, mikor kezed a hideg, olvadó havon pihen nem számítanak a percek. Az erdő már alszik, de megengedi, hogy a paplan alatt te is hallgasd  a mesét: Nincs tovarobogó autó, csörgő telefon, mosatlan.
Megállt az Idő.