Tavaszodik. A friss levegő engem is szabadba csalt. Mondom, mintha olyan nagyon sokat kellett volna gyalogolni. A hegyeket kocsival kanyarogtunk végig, szép kényelmesen csak kiszálltunk a Sás-tónál, ott átsétáltunk a tavon, megmásztuk a 270 lépcsőfokos kilátót, nézelődtünk, és irány haza.
Nekem gyors volt.
Igyekeztem átélni, de nem megy az parancsszóra, ezért most kicsit hiányérzetem van. Ott voltam, láttam, éreztem, de mégsem tudtam igazán örülni. Pedig, annyira akartam.
Hét ágra sütött nap, az árnyékos oldalakon pedig jócskán volt hó is. A kopasz fák között egyre nagyobb irtások mellett haladtunk el, míg megérkeztünk a parkolóhoz. A tó még jeges, de a sár nem volt nagy, szél alig fújt, a levegő tiszta volt. A magasból látszódott az éledő határ, és én szeretem a megművelt föd ember alkotta rácsait. Azok az apró kockák alapjai az életnek, mutatják milyen kicsik vagyunk, de nagyra képesek.
Időnk véges, de bízom benne nincs későn megtenni, amit ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése