Itt a kukorica szezon, már az ára is mondhatni elfogadható, de azért még dőzsölni drága, így én mentem ki a piacra vásárolni. Alaposan szét is néztem, görög és sárga dinnyét is keresve. Szerencsésen rátaláltam a nénikére akitől évek óta vásárolok, most is szép, egészséges csöveket árult, vásároltam is (azóta már meg is kóstoltam). Majd elmentem sárgadinnyét keresni, de még az ananászos nem érik, a pultokon is csak narancsos húsút találtam, abból is óriásiakat. Olyanra meg nem érdemes költeni, hát feladtam, indultam hazafelé. A piac előtt érkeztemkor is kéregetett egy nénike, de apró híján az adakozást vásárlás utánra hagytam. Nem is feledkeztem meg róla. Szerencsémre.
Én aki a lakáson kívül notóriusan mindig elrakom a dolgaimat, nehogy valamit elhagyjak, a pénztárcám a kofánál hagytam. Még csak nem is olyan helyen, hogy ő lássa, hanem a pult előtt, kicsit már alatta a krumplik tetején, és közben egyszer még meg is kerültem a piacot. Kicsit lettem csak ideges. Amikor éppen kijövünk a fizetésből, ilyen felelőtlenül viselkedem. A százasokkal ugyan még lehetek bőkezű, de az ezreseket bizony számolni kell, és fizetés után sok volt abban a tárcában, ahhoz, hogy ne kapjam rögtön hónom alá a lábam. Isteni szerencse, hogy senki nem vitte el, pedig már mikor ráfordultam a sorra, melyiknek végén a stand volt láttam, hogy ott van, majdnem nyitva, a krumplik tetején. Meg még nem nyugodtam, szemem sem vettem le róla, de hálát adtam, hogy nem lett rossz vége ennek a kukoricázásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése