Folyt. köv.

A dobozban egy bogár volt.

Nincs nekem olyan nagy ládász múltam, de figyelem a bogarakat (kivétel ezt). Van amiről már tudom is hová vinném, csak el kellene kapjam. Erre viszont nem számítottam, de jobban örültem neki, mint majom a farkának. Dehogy hagytam én ott. Majd holnap szépen utána járok mit is kell vele tennem, és gondját viselem. Visszatérve a kúthoz készítettem még pár képet, ittam néhány korty vizet (finom volt), jobb híján a kezemből (Így jár aki a felhívás ellenére sem visz magával üveget.) és indultam gyorsan visszafelé, hogy fél óra alatt a véső célom is elérjem.

Dobogókőn már esett a hó. Minden majdnem fehér. Annyira megnyugtató, gyönyörű, tiszta, puha, bensőséges. Imádom. Eddig is tudtam, hogy jó helyen vagyok, de hogy még hó is volt, kielégültem. Minden várakozásom, kíváncsiságom feledtette, lehiggadtam, ennyi nekem elég lett volna egy napra. Ha nem lettem volna elígérkezve, még ha idegennek is, lehet nem mentem volna tovább, de fülig érő szájjal folytattam utam, amiből már csak pár km. hiányzott. A Zsindelyesben kandallótűz, meleg, kellemes hangulat fogadott. Koppány még nem volt ott, de Pétert nem lehetett eltéveszteni, otthon éreztem magam (bár nálam semmiképp nem kerülne egy bögre tea 300 ft.-ba). Hamar megérkeztek Koppányék is, együtt az adventi koszorúk mellett beszélgetve vártuk a sötétedést. Péter blogját olvasva volt elképzelésem róla mire jöttem, kicsit idegenkedtem, de kíváncsi voltam. Nem írom le azt, valójában mit takar ez a szer, ott a link, mindenki megtudhatja első kézből, de azt igen, hogy bármi is lenne ez, a fényre szükségünk van. Akár belülről jön, akár kívülről. Nekem a fény a szabadságot, életet jelképezi, amit várok, de félek is tőle.
Befogadnám, csak jó helyre kerül-e?
Tudnék-e vele mit kezdeni?
Ha nem, mi értelme ennek?
Ott lenni, de csak félig-meddig? Na nem. Igaziból. Megpróbálva egészen.
Hó, tűz, dobszó, halk férfi énekhang. Mire a tűz majdnem leégett átadtam magam a ritmusnak. Én nem láttam gömböt. Meleg, piros-narancsos felhőszerű valamit "láttam", de inkább magamban éreztem, bennem nőt.

Zsája, zsája, barlang mélye. Bába, bába hívó hangja. Szelek szárnyán szól harangja...

Ma sem tudom min  voltam, de nem akarózott visszainduljak, odabenn még beszélgettünk, de egyszer mindennek vége szakad.

Hazafelé telefonom megmutatta, hogy mégis Ő az úr. Pomázon álltam fél órát, mire életet leheltem belé, de 11 körül már itthon voltam.
Steff, Te hiányoztál.