Én biztos vagyok benne, hogy túllihegem, és a probléma java része abból adódik, hogy a lihegés mértékének megfelelően sokat is várok. Legalábbis másnak sok. Pedig csak annyi lenne, hogy a készülődésből mindenki vegye ki a részét, és aztán ne az alvásról szóljon a nap hátralévő része. Talán ezeken a napokon az elfogadás, megértés, együtt örülés beleférhetne a programba, de ahol napi szinten nem gyakorolják igen nehezen megy. Úgy gondolom az ajándékozás nem annyi, hogy megveszem, és a kezébe adom, persze nem is itt kezdődik, és a karácsony sem csak ez az egy motívum. Na mindegy, ne menjünk inkább bele. A mosti úgy is kicsit könnyedebben ment, még a fa befaragása sem vezetett a szentek előéletének felemlegetéséhez, egyszerűen csak a húsvágó bárdot kellett elővenni (a balta ugyan miért lett volna otthol), és már állt is a fa, mint a cövek, várhattuk Jézuskát. Szóval, szépen, komótosan a felkészülés formális része sikeredett, és a lelkibe se rondítottunk nagyon bele. Egy gazdasági házasságban szeretetet dehogy várok, odavetett ajándékot sem, de azt igen, hogy ami/aki miatt fenntartjuk a látszatot neki legalább igazi legyen, együtt, boldogan. Egyszer biztos megtanuljuk ezt is, csak nehogy késő legyen, mert így értelme sincs, és nem is olyan könnyű.
De, végre vége. Túléltük. Megvolt az ajándékozás, a fa áll, teli a hűtő, körbejártuk a családot, nemsokára minden megy mint előtte. Szeretet meg majd egyszer, egy másik dimenzióban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése