II. Balaton-köt 4.

Mivel érkezni kb. egy időben kellett, mi a csapata előtt indultunk, több mint 1 órával. Azt reméltük az Akarattyai emelkedőn érnek bennünket utol, onnantól meg már semmiség.
A Csopaki falunézést is kihagytuk, mentünk kicsit újra a 71-esen. Paloznak, Alsóőrs, Káptalanfüred jöttek szépen sorban. A gyerekek álmosak voltak, sokat meg kellett állni, de mégis jól haladtunk a hűvösben.

Almádiba terveztük az első nagyobb pihenőt. Fényképezkedés a kőnél, mólón kacsaetetés, egy kis tízórai közben. Imre ideadta a jelvényeket, ha nem a kőnél érnének be, osszam szét őket, meg is tetem.

Fűzfőig emelkedő, és már melegszik az idő, de menni kell, és onnantól kis lejtő jön. Azért előtte még megkerestük a Balaton legészakibb pontját.
Ha már ott voltunk körbe is pisiltük a terepet. Keneséig még találtam egy útba eső rejtés a Balatoni kecskekörmöket.

Gondoltam itt a többiek is keresgélhetnek kicsit az emelkedő előtt, közben jöhet egy kis szendvics is. Nem így lett, beért a csoport, és a gyerekek úgy döntöttek ne pihenjünk, menjünk velük. Hiába mondtam, hogy nem lesz az úgy jó, nagy lesz az az emelkedő, ráadásul kétszer is, de hajthatatlanok voltak. Kenesén aztán ki is feküdtek, de még Akarattyát nem is ismerték. Frankó majdnem zárása volt ez a túrának, megint tűző napon felfelé. A felüljárónál el is engedtük a csapatot, menjenek, mi ledőlünk kicsit, és lehűlünk a vizes ruhás borogatás alatt.

Amikor a többiek beértek a táborba, mi akkor indultunk el, légiós felszerelésben. Már csak pár lanka volt, ami nehézséget jelenthetett volna, a többi lejtő, és készen vagyunk. GPS közben elszállt,  láttam a Balatont, ládákat, de út nem volt. Sőt, hosszú szakaszon szerinte a vízben voltunk, pedig a Világosi magas parton gyönyörködtünk a kilátásban és örömködtünk. Szerencse, hogy emlékeztem az útra, és a zöld nyilak itt is mutatták az utat.

Túl vagyunk az utolsó 47 km.-en. Megtettük, és csak mi tekertük végig az utat teljes felszerelésben.    Azért nem feledkezem meg Anikóról, aki kiskocsit húzott maga után végig, Gabiról, akinek biciklijéhez Levente volt hozzákapcsolva, Béláról, aki kisebbik fiát és egy kocsit is húzott maga mögött, amiben néha volt egy második gyerek is.


Az emelkedők előtt kiderült Tibi nem tud értünk jönni, telefonáltam apunak, aki még ekkor szerelte a kocsiját, de jön. Amikor megérkeztünk a táborba fel is hívtam, hol tart, mire van még időm. Már Pesten járt. Többiek indultak, elköszöntünk, és gyorsan mentem zuhanyozni, mert apu mindjárt itt lesz, és nyilván siet. Így is volt, éppen kész lettem, már pakolhattunk is befelé. Anyukám készült, pizzát, sült krumplit, rántott sajtot hozott, faltunk. A 7-esen oda-vissza előzgettük Ervinéket egy integetés erejéig, majd apu beletaposott.