Avar kupa

Tegnap nagy köd volt nálunk. Reggel alig láttam Hógolyót és ez a délután sétáltatásnál sem volt másképp. Ma azonban már korán reggel jó időre keltem. Az öltözés, szendvics készítés, sétáltatás is vígan zajlott, mert végre mehetek, és milyen frankó időben.
A szokott módon jócskán korán indultunk, hogy öreges tempóban időben a verseny színhelyére érjünk, át Gyöngyös felől a Mátrán. Még mielőtt túl közel kerültünk volna Mátraszentistvánhoz Galyatető előtt a második kilátópontnál megálltunk akklimatizálódni, de tényleg  csak szokni a klímát, mert  gyönyörködésre nem is nagyon volt lehetőség, olyan szél fújt.

Gyorsan el is döntöttük, hogy itt ma mindenki versenyezni fog, mert egy helyben 3 órán át nem lesz jó ténferegni. A parkolóban aztán ez tovább durvult, vagy csak fenn a pusztán erősebbnek éreztük a rohamokat. Mégis a kocsiból mindenki mit talált magára aggatott, hiába nem esett, még az esőkabát is felkerült  a pulcsik tetejére, had szigeteljen. Én is felvettem a bunda bélelt polár kabátkámra a széldzsekit, mert a nagy pufi téli dzsekit azért túlzásnak találtam, de kértem mellé kesztyűt, és igen hiányzott a sapka. (Meg is jegyeztem, hogy innentől derékvédő, kesztyű, és fejpánt, vagy sapka nélkül nem túrázunk. Inkább cipelem, mint megfagyjak.) Igyekeztünk is az indulással, minél előbb had melegedjünk fel a bóják keresésben, meg persze az oda vezető út kihívásaiban.

Ezen a versenyen nem megadott sorrendben kellett megkeresni a pontokat. Itt mindenki maga döntötte el, melyik bóját keresi meg, és milyen sorrendben, de nem is kellett mindet, csak a megadott 2 óra 40 alatt a lehető legtöbb pontot összegyűjteni  a megadott pontszámot érő lukasztók felkeresésével. Plusz, voltak elméleti kérdések, amikkel újabb pontok voltak szerezhetők, meg még szorgalmi feladat is az eddig választott év fáiról. Érdekesnek ígérkezett. Hogy több térképet kapjunk Schmidingerékken felül mi még két csapatban indultunk, de együtt, csak két kartonon kellett igazolnunk a részvételt. A térképre máris visszatérve én még most is azt mondom, hogy nem stimmelt rajta valami, mert nekem a tó nem ott volt, ahol a papíron jelezték, és még a templom sem volt rajta. Pedig, ott áll már az jó pár éve! Biztosan csak több idő kellett volna a viszonyításhoz, de szerencsére nem én vezettem, nekem csak mennem kellett, egyenlőre lefelé és figyelni a térképet (amin csak az irány nem stimmelt).  Az első pont közel volt, mi még a fázásnál tartottunk, amikor máris le kellett térni az útról egy sziklás részre. 10 m. és az első lukasztás már meg is volt. Irány vissza az úton a többiek után. Hamar beértük őket, de a második pontot kihagytuk, nem találtuk a határjelző karót, aminél újból le kellett volna térnünk. Vissza nem mentünk, úgy is közelebb van a táv végére hagyott szakaszhoz, gondoltunk majd az utolsók között lemászunk érte. Az első visszafordító után elhagytuk ezt az ösvényt, egy meredekebb részen szinte lecsúsztunk az alább futó gazdasági útra, hogy arról le-le térve, de követve azt rátérjünk a közútra és újabb 3 lukasztás után a visszafelé tartó rész következzen, immáron emelkedőkkel. A többiek így is tettek, de nekem pihenő következett. Foghatnám a szélre, a sietésre, vagy bármire, de arra nem, hogy eddig bármi nehézség lett volna. 10 m kivételével lejtőn jöttünk, már vetkőztem is, a táska sem volt nehéz, és nem is akadályozott, mégis úgy fújtattam, mint egy gőzmozdony, ha nem jobban. A 3. puff után elengedtem a többieket, ne várjanak rám, menjenek, én majd visszasétálok a célhoz egyedül. Nem könnyen hagytak ott, de belátták, hogy ez nem őserdő, alig másfél km.-t jöttünk, enyhe lejtőn, a hátralévő több mint 2 óra alatt visszaérek csigatempóban is. De, előbb kerestem egy követ, amire a pulóverem leterítése után leültem. A fulladás nem akart szűnni, néha csillapodott kicsit, de amint a továbbindulásra, vagyis inkább a többiek utáni iszkolásra gondoltam visszatért. Néztem a térképet melyik út merre vezet, mit nézhetek meg, ha már így jártam, de az eredeti kicsit tovább lefelé és a műúton vissza tervet elvetettem. Fulladni a műúton is fogok, akkor már maradjak inkább az erdőben, legyen valami jó is benne. Ahogy a térképet nézegetve kezdett kialakulni a tervem lettem egyre jobban. Maradtam még kicsit a kövön, szétnéztem, hallgatóztam, és miután indulásra késznek éreztem magam elpakoltam, telefonnal a kezemben felfedezőútra indultam. Már nem bójákat kerestem,  helyettük, gombákat, üregeket figyeltem, hallgattam a szélben recsegő-sikító fákat és végül ugyanazon az úton kezdtem el araszolni visszafelé, amin eddig jöttünk.

A célállomásra érkezve megnéztem a GPS-t 3.6 km.-t mutatott. Nem nagy táv, és még van több mint 1 órám. A sísánchoz nem mentem el, de a tavacska mellől készítettem pár képet, inkább a Három falu templomát vettem célba.

Amikor nyáron erre jártam a kéket nem vettem észre. Figyeltem  de vagy nagyon elborította az agyam, hogy csak Galyáig érek el aznap, vagy egyszerűen csak nem jó helyről kerestem. Utólag az is lehetett a baj, hogy nem kőépületet kerestem, hanem mondjuk fehéret. A kék bizony nincs messze, de az irányzékkal megint baj lesz, mert a kéken kereszteztem az egyik sípályát, azok pedig most mind alattunk vannak. Én pedig balra felé kerestem a templomot, ami lefelé volt, nem pedig felfelé-jobbra. Nem csoda, hogy nem lett meg. De, most igen, közelről is. 

Ezek az új építésű templomok nekem nem tetszenek annyira, mint az idősebbek. Attól, hogy kicsi még lehet szép, ami kívülről igaz is, a maga tisztaságával, natúrságával, de az oltárkép már modern, elnagyázott. A mai világban persze a törekvés maga is díjazandó. Ugyan a miséről lemaradtam, de nem hiszem, hogy a 3 faluból 40-nél sokkal többen járnának rendszeresen istentiszteletre, és mégis kellett, összehozták, abban az "átkosban". 

A templom melletti tábla felhívta figyelmem a mögötte található Stuller kőre. Gondolom kicsit távolabbra utalt a mögöttével, és nem ez a jelzőkő az a bizonyos, de rajzolata megragadott, messzebbre elsétálni pedig már nem volt időm, Imre jött velem éppen szembe a templom mögül. Mivel még volt bő fél órája ő egy rövid nézelődés után tovább indult becserkészni még két közeli pontot. Rám meg bízta a lányok bevárást, akik szerinte még a háta mögött voltak. 

Tévedett. Ők már a kocsi körül kerestek engem, lévén a kulcs nálam volt. Mentem is gyorsan hozzájuk, had melegedjenek kicsit a szélmentes autóban. De nem akartak még beülni, amíg Imre keresgélt elmentek a tó mögé szétnézni, én pedig a szorgalmi feladattal totóztam, hogy csak a szakmai rész maradjon még a végére, amihez úgy sem értek. 

Hazafelé Pásztón keresztül terveztük az utat, betérve Szurdokpüspökibe vízért, és persze egy kis kesselésre. Út közben azért bekapcsolva hagytam a gépet, így jutottunk el Fallóskútra. Á, dehogy így. Imre és Anikó tudtak a helyről, csak nekünk hátsó sorban ülőknek volt ismeretlen. Szerencsére nem voltak ellene egy kis plusz sétának, és megálltunk szétnézni. 

A templomhoz rövid séta vezetett, és már a szél sem fújt. 

Egy kis nézelődés után én leváltam és bevettem magam az erdőbe, hogy a láda is meglegyen és végre letegyem a már több mint 1 hónapja nálam lévő bogarat. Közben még gombászni is befogtak. A néninek ugyan már volt egy teli szatyra, de jól jött a segítségem a másodikhoz is. Marasztalt, segítsek még kicsit, de igyekezni kellett, ha még a padon is ücsörögni szeretnék a 6 órási hazaérkezés előtt. 

Szurdokpüspökiig még 4 láda esett útba, nem is voltak messzi az úttól, akár kocsival is bejárható kirándulás lehetne, amikor még így is összejönne legalább 10 km.-nyi séta az erdőben. Meg is lesz ez egyszer, de leghamarabb tavasszal. Most csak vegyünk egy kis vizet, és keressük meg a karbantartáson átesett ládát, hogy a Gördögöknek is találat legyen (nekem már megvolt), aztán csücs, és irány haza. A találat gyors volt. Lefelé jövet a barlangnál ketten beszélgetek. Mivel mi sem voltunk éppen csendben, gondolom érzékelték nincsenek egyedül, nem indultak el felfelé, de nem látom a bejegyzésüket, így mégsem kesserek voltak. :( Odalenn a pad most is rezeg, gyengébben, amikor ültek mellettem nem is éreztem, de rezeg.

Jászalsószentgyörgyön Terikének még lángost is volt ideje készíteni, amíg mi beállítottuk a tévét, de aztán tényleg padlógáz és irány haza.

A nap túra részét nagyon elbasztam. Senki nem nógatott miatta, de ettől független sem volt jó legfiatalabbként kiesni a sorból. Azért még nem adom fel, csak legközelebb nyílt kategóriában egyedül indulok, és nem fog érdekleni mennyi van meg.