Természetismeretből Adrinak szorgalmi feladatban kérdés volt, hol van a közelben
gyógyvíz múzeum? Vajon Én honnan tudhattam? Most, hogy mamát mentünk köszönteni be is mentünk megnézni, fényképezni párat -hátha adnak érte még egy jó jegyet-, és persze nem kevés hátsó szándékkal megejteni az idei első találatot. Parádfürdőn a híd után rögtön jobbra kanyarodtunk, elhaladtunk a stand hűlt helye mellett, amit már a benzinkúttól is jól láthatunk. Nem felejtettük el most sem nemtetszésünket kifejezni a tönkretétele és a felújítására szánt pénz elsikkasztása miatt (mint ahogy a Tarnaszentmária előtti hegyoldal fáinak kivágása miatt sem). Ugyan hideg volt a vize, de volt 1 strand, ahol azért csak jól éreztük magunkat. Akkoriban még nem érdekelt a természetjárás, meg a hegyek (pedig de sok helyre elmehettem volna Beni bátyával), csak a lányokkal (aztán a fiúkkal) mászkálás. Sokat jártunk a kis vadasparknál, a timsómedencéknél, és emlékszem volt ott egy öreg fa is körbe padokkal (húhú, mik történtek ott, meg a lovardában). Szerintem mióta azt gondolják felnőttem nem is jártam a kórház ezen oldalán. A strand után kellemes meglepetés volt, hogy a parkban vannak vadak, most épp két őz, pávák, aranyfácán, nyulak, gyöngytyúkok, meg is állíttattam aput, szálljunk csak ki a kocsiból és levegőzzenek kicsit a gyerekek, csak pár lépés míg körbejárjuk.
Nem igazán tetszett nekik, de nem volt sok választásuk. Mit ne mondjak arra a pár lépésre már nem voltak képesek amit a kórház bejáratáig kellett volna megtenni, a kb. 50 m.-re inkább beültek a kocsiba. A kórház recepciósa felvilágosított bennünket, hogy nem múzeum az, csak van ott pár üveg (mondhatom jó lekicsinylő hozzáállás), de lemehetünk megnézni. Még szép, hogy lementünk, de kevésbé, hogy tényleg mennyire lepukkadt. Azért megnéztük az üvegeket, némelyiket még gyerekoromban láttam is a boltban, de a legtöbb jóval korábbi kiszerelés. Anyu szerint amikor Ő gyerek volt, volt a kiállítóteremben egy nagyon nagy akvárium, teli szép halakkal. Mostanra ez is összement, mert egy az enyémnél kisebb árválkodik csak ott a bejárat mellett, pár aranyhallal.
Másra számítottam. Nem is időztem sokat az üvegekkel, inkább mentem ki a parkba keresni a kincset. Hamar jöttek segíteni a gyerekek is, a szűz hóba egyre sokasodott a lábnyom, de nem találtuk meg a kis fiolát. Jó negyed órás keresés után szomorúan ültünk be a kocsiba.
Mamához 1-re értünk fel, Ő már az ebéddel várt bennünket. További balszerencsénkre hiába vettem két sapkát, hogy választhasson, mind a kettő nagy lett rá. Az nem gond, hogy ki kell cserélni, de hol kapok én kisebbet, mikor ezek egy kaptafára készülnek. A rokonlátogatás után rávettük aput álljunk meg még egyszer a kórháznál had menjünk fel a
medencékhez. Az nagyobb láda, Trisztánnak is lesz benne valami. Ne menjünk haza üres kézzel. Megálltunk. A többi már csak rajtunk múlott. Hogy ne húzzuk az időt Trisztánnal szaladtunk a gyalogúton. Alig pár pillanatra álltam meg a medencéknél, ciszternáknál, de Ő már hajtott is: "Menjünk, mit mutat a GPS, merre?" Nem lehetett lazsálni. A második medencénél eltűnt az előttünk haladó lábnyoma, meg is nyugodott, hogy meglesz a zsákmány, Mi fogjuk megtalálni, ezt nem vitte el előttünk senki, mint a másikat (biztos azt sem vitték, el, csak Ő még nem érti, miért nem lett meg). Szerencsére meg is leltük, úgy ahogy írva volt, rögtön az út mellett. Zsákmánnyal térhettünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése