A tegnapi tortasütés után izgultam, mennyire fog ízleni a művünk, de arra a vacsi utánig még várni kellett. Mivel a szokásos forgatókönyvnek megfelelően 1-re nem gyűlt össze a tagság 50%-a, még a tervezettnél is többet. A kényszerszünetben a vadasparkban etettük az állatokat részben a saliból megmaradt zöldségekkel, de volt ott helybeli finomság is azoknak akik nem készültek ottholról elemózsiával.
Kezdés után gyermekeink a NEFAG tanárnénijével kézműveskendtek, míg Mi a közgyűlés hivatalos részével múlattuk az időt, pedig senki nem húzta, csak volt mit megbeszélni, szavazni, elismerni. Mivel nem nyilvános és nem is ide való a részletezést hagyom, de az elismerések egy részéről nem szeretnék hallgatni.
Először is megkaptam a Bronz természetjáró érmet (az ezüst is meglenne, csak mégsem, de már az aranyra gyűjtök).
Másodszor, végre Bíró Petivel az OKT 60 jelvényét is átvehettük.
Van egy harmadik is, amire egyáltalán nem számítottam. Bevallom, amikor mellettem Ági, a tolmácsunk átvette a plakettet átszaladt a fejemben vajon mit kel ahhoz tenni, hogy egyszer Én is érdemeljek valamit úgy összességében? 1 év tagság után azonban nem véltem, hogy létezne bármi, amivel ez lehetséges lenne. Majd, mondjuk 10 év múlva. Ezt így eldöntve érdektelenné is váltam a kérdésben, és azt sem tudtam miért mondják már megint a nevem. Szerencsére a részletezés ez után jött így kisilabizáltam, hogy az év legeredményesebb újonca vagyok. Meghatódtam. A magyarázaton, a kiemelésen, és az elismerésen is.
Innentől már nagyon is érdekelt a Egyéni pontgyűjtő táblázat, amit eddig félre toltam, és azt mutatta, az egyesületben harmadik vagyok (biztos, hogy a többiek nem adtak le minden kis túrácskáról jelentést). A legaktívabb (Bíró Peti) csupán dupla annyi pontot gyűjtött mint Én, és Ő biztos készített jelentéseket.
Negyediknek nem hagyhatom ki az Osi család (Gör mami és Gör papi) megajándékozását, amivel az elmúlt 20 év munkáját próbáltuk szerényen megköszönni, de leginkább Imrét megszívatni, mint Ő szokott bennünket egy-egy túrán.
Szívattuk volna Mi még kicsit tovább is, de félő volt, hogy a borjú pöri elhűlik, hát rövidre fogtuk, szavaztunk és mentünk vályúhoz. Mire végeztünk a hússal a torta is megérkezett. Azt az örömöt amivel a gyerekek és felnőttek is fogadták kár lett volna kihagyni. A fényképezkedésig majdnem meg kellett verekednem a legöregebbekkel, hogy addig ne egyék le a marcipándíszt, végül a petárdákat is kétszer kellett feltenni, hogy sikerüljön a kép. A szeletelést Imre kezdte, de nem bírta elég gyorsan kielégíteni az igényeket, átadta nekem a kést. A csokimázat nem volt könnyű átvágni, de megbirkóztam vele, és jutott mindenkinek. Annyira ízlett, hogy alig tudtam 1 szeletet megmenteni, hogy haza is hozzak mutatóba mit készítettünk (itthol nem ízlett, így kár volt). Nagy megnyugvásomra csak 3 tányéron hagytak maradékot (egyik a lányom volt) belőle tehát nem csak illendőségből mondták menyire finom.
19-ig maradhattunk a telepen, ezért egy kis beszélgetés után pakolhattunk össze, hogy zárhassanak, de a kapun kívül még folytattuk a beszélgetést (páran még tovább is), meg a felszerelés autókba bepakolását. Tatának köszönhetően az enyémbe sokkal több került, mint kellett volna, de az öreg csak pakolta, hogy ezt a férjednek, ez valami női neked, meg itt ez a bor is a férjednek, ám legközelebb Ő is jöjjön ám el címszóval. Imrééknél kipakolás és bár maradtam volna Én is beszélgetni, Adrival mentem haza, de ez úton is köszönöm, hogy Én lehettem az év legeredményesebb újonca. Mert, ahogy az Oscar átadásánál is mondják, ha Ők nincsenek, Én sem gyűjtöttem volna ennyi pontot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése