Oldalak

2013. június 8., szombat

Szombati duplázás

Az Aranycsillag Társastánciskolában az 51. vizsgabált tartották. Rendszeresen Mi töltjük ki a szünetet, és Én remélem, hogy a vizsgázókon kívül Mi is egyre jobbak leszünk. Eddig jó a statisztika. Ősszel még a táncukra benn maradó kevéske közönség szemébe sem mertünk nézni, nemhogy mosolyogni, de a műsorunkban volt nagyobb hiba, és a végén bújtunk volna a föld alá is szégyenünkben. Most a kicsiny bakikon majdnem nevettünk, de mindenképp jó kedvel riszáltunk. Igaz rosszul jegyeztem meg a fellépésünk idejét, és át kellett szervezni a listát, de szerencsére nagyon jól megoldották a lányok, az utánunk következő tánc pedig fantasztikus volt. Eddig 8 fellépővel láttuk, most meg csak 2-en voltak, ezért minden mozdulatot jól lehetett látni, és annyira ott voltak. Sajna nem fényképeztem, de azért a táncért érdemes lenne még kínok árán is tanulni.
Jászkisérre már időben érkeztünk. Szerencsénk volt, hogy még a Műv házban vettünk legalább Adrinak egy szendvicset, mert ugyan volt árus, de csupa olyan étkekkel, amit Ő nem szeret. Éhségünknél azonban jobban aggódtunk a közönség összetétele miatt. Nekem nem volt rossz tapasztalatom, de a többiek meséltek atrocitásokról, és itt bizony volt jócskán roma, részeg meg talán még annál is több. Erre rátett, hogy Hevesi Tamás korábban érkezett, és felcserélték a műsorokat. Eredetileg Mi lettünk volna előbb, és a koncert utánunk, többen ott maradtunk volna megnézni, de nem lenge szoknyában, melltartóban. Már az sem tetszett, hogy a színpadtól legtávolabbi épületben volt az öltözőnk, és a nézőkön keresztül kellett átsétálnunk, most még várhattunk is a sorunkra, miközben a levegő egyre hűlt.
Mindegy, túléltük. Egyébként úgy fogtam fel: Én választottam, a ruhám tetszik, ugyan mehetne még le pár kiló, de szeretem amit csinálok, akkor meg nem mindegy, hogy látnak e a zenénk felcsendülése előtt? Emberek, amíg velem így is viselkednek, addig ne ítélkezzek, és legyek büszke arra amit csinálok.
Szóval végignéztem a koncertet. Hallottam sok régi kedvencet, és pár kevésbé ismert újdonabbságot, de egyszer ennek is vége lett és jöhettünk Mi (azért előtte még fényképezkedtünk is).
A nézőtéren már sötét volt, szemben a színpaddal, ahonnan a reflektorok fényétől nem láttuk a reakciókat, csak a fenekünkön pásztázó piros pontokat. De, az nem zavart, sőt talán még jót is mosolyogtunk rajta, Mi majdnem 40-esek. Az utánunk jövő Origót és a tűzijátékot már nem vártuk meg, egy kör a dodzsemen azonban még belefért, és hogy minden rossz érzésük elszálljon az ütközéseknek köszönhetően jól kikacagtuk magunkat.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése