Esztergom határában összefutottunk az Osztrákokkal, de cserében elvesztettük Gyurit. Nem féltettük, sőt inkább a háta mögött jól kibeszéltük. (Na ugye, milyenek a pasik, pletykásabbak mint a lányok!) Na meg gondoltuk, majd valahol beérjük egymást, és egyébként is jól ellesz Ervinékkel.
Ennél jobban sajnáltuk, hogy az Esztergom utáni fantasztikus bicikliút, ami még fantasztikusabb helyeken kanyargott hamar véget ért, és mehettünk ki a 11-esre.
A két út összekapcsolódásnál van egy büfé, na az nem biciklis-barát, de ha igazságos akarok lenni azt mondom nem is vevő-barát. Nyitvatartási idő valahol eldugva (még az affér után sem leltük), nyitott kapu, de úgy elhajtottak bennünket, mint még ha leprások lettünk volna sem érdemeltük volna meg. Én nem értem egyes eladókat, majd 9 óra, és 10 éhes, szomjas, költeni vágyó embert elzavar, miközben Ő ott ténfereg az udvarban.
Nem baj, Pilismaróton örültek nekünk.
Ám odáig (és egy kicsit tovább is) a műúton tekertünk. Szerencsére munkanap, és munkaidő, így nem volt sok autó, de az út széle így sem volt ínyünkre, még a kárpótló árnyék ellenére sem.
Dömösön kényszerpihenő, az utifuti lengéscsillapító rugója törött el, hálából fiúk kivették a párját is.
Visegrádon a csapat fele felment bobozni, a lustábbak (most Én is köztük voltam) lenn maradtunk hűsölni, és Imrének kicserélni a hátsójában pár küllőt (a végén profi leszek, bár ahhoz kicsit jobban kellene serénykednem). Közben Tibortól (a busz sofőrje) megtudtuk az osztrákok fele már buszon van, de a többiek is felszállnak itt, a tetőre felviszi Őket, de Ő sejti innen már mindenki vele megy tovább. Kitartó csapat (és még elektromossal is vannak köztük).
A pihenő nekem kicsit hosszúnak tűnt, vagy a vérnyomásom volt nagyon alacsony, de alig vártam, hogy elinduljunk mielőtt belealszom a napba. Olyan álmosság volt rajtam, hogy még ládázni sem mentem el (mondjuk csak multik voltak). Sőt féltem, ha ez a nyeregben is így marad hogy érek el a mai célig, de inkább nem szóltam senkinek, hanem elmentem vásárolni a közértbe, bízva benne mire a többiek visszaérnek az Én vérnyomásom is megkerül.
A gyerekek boldogan mesélték az élményeiket, ám Én nem a várakozásom szerint alakultam, de tovább titkoltam, hogy nem enyhén vagyok szarul. Utálom, ha rajtam sajnálkoznak, segíteni pedig úgy sem tudnak (víz 4 l.-nél több volt bennem, kávét nem iszom, vizes ruha eddig is volt rajtam, az elsősegély órán tanultakat meg már mind kipróbáltam, de rövid idő múltán újra ott voltam, ahol a part majdnem szakad), és nem is ma halok meg, hát mentem tovább. Mire a Dunabogdányi strandra értünk (szerencsére már Visegrádtól bicikliúton) jobban voltam, de éreztem a 2 órás újabb pihenő nekem nem fog jót tenni. Koszos vízre nem vágytam, padon ülni még annyira sem, nekem strapa kellett hogy ne feküdjek ki.
Kapóra jött a Dunabogdányi kálvária. Bocsánat a vulgáris kifejezésért (de így éreztem), halál f...ra sem kívántam az emelkedőt, se tekerve, se tolva, de jól jött. Biztos vagyok benne, ha nem érzem magam ilyen rosszul nem másztam volna fel, de utólag nem bánom a kitérőt, és jobban is lettem mire felértem a templomhoz.
Mire a csapat készülődni kezdett Én is visszaértem, sőt még mazsoláztunk is egyet. Mondhatom ezt is szerencsémre, mert Leányfalu előtt a következő gyors pihenő az Én defektem miatt volt. Hogy a kálváriánál szereztem e tüskét, vagy azóta ki tudja, de tolhattam volna még jó darabon, ha nem érek vissza időben (van pótgumim, és talán menne is a csere, ha lenne hozzá szerszámom).
Mire Imrével beértük a többieket, épp az Útonálló mellett jártunk. Hirtelen döntés volt hogy nem hagyom ki, valamint jó megérzés is, kár lett volna karnyújtásnyi távolságból otthagyni egy bogarat, és legalább volt haszna is a megint közúton közlekedésnek (annyira kiépített ez az Eurovelo 6).
Leányfaluban végre megint bicikliút kezdődött, igaz nem volt egyszerű rájutnom, miután az első letérőt elmulasztottam (gondolom érzékelős volt a jelzőlámpa, de 4 kapcsolási kört kivártam amikor még mindig nem akarta érzékelni várok a balra kanyarodáshoz némi zöldre, hát mentem tilosban), de eztán már Pap-szigetig megint fantasztikus volt. Öreg fák, árnyék, szép vízpart, mintha a nap fele meg sem történt volna.
A kempingben, mint tegnap is cölöpházban laktunk, kettő 5 ágyasban. Tiszta ágynemű, volt szúnyogháló, de az árvízből visszamaradt áporodott, átázott szag is. A szálláshoz külön kikönyörgésre használhattunk 1 hűtőt, de rezsó nincs vsz. az egész kempingben (nehezen hihető). Előny lenne a medence, de csak térdig volt töltve vízzel. Magyaráztak valamit a polgármesteri hivatal intézkedéseiről, de attól hogy elmondták miért nincs, még nem is lett több víz abban a medencében. A gyerekek kipróbálták, de Én ezt kihagytam, inkább mentem a zöldségeshez vásárolni. Dinnyére vágytam, és kaptam is.
Mire letusoltam, kimostam, és megvacsoráztunk a hűtőben pont kellemesen le is hűlt.
54 km., 2 láda, 1 bogár. Ha csak ennyi lett volna, nem is lenne sűrű, de nem is volt az, és különben is, minden faluban megálltunk.
Ennél jobban sajnáltuk, hogy az Esztergom utáni fantasztikus bicikliút, ami még fantasztikusabb helyeken kanyargott hamar véget ért, és mehettünk ki a 11-esre.
A két út összekapcsolódásnál van egy büfé, na az nem biciklis-barát, de ha igazságos akarok lenni azt mondom nem is vevő-barát. Nyitvatartási idő valahol eldugva (még az affér után sem leltük), nyitott kapu, de úgy elhajtottak bennünket, mint még ha leprások lettünk volna sem érdemeltük volna meg. Én nem értem egyes eladókat, majd 9 óra, és 10 éhes, szomjas, költeni vágyó embert elzavar, miközben Ő ott ténfereg az udvarban.
Nem baj, Pilismaróton örültek nekünk.
Ám odáig (és egy kicsit tovább is) a műúton tekertünk. Szerencsére munkanap, és munkaidő, így nem volt sok autó, de az út széle így sem volt ínyünkre, még a kárpótló árnyék ellenére sem.
Dömösön kényszerpihenő, az utifuti lengéscsillapító rugója törött el, hálából fiúk kivették a párját is.
Visegrádon a csapat fele felment bobozni, a lustábbak (most Én is köztük voltam) lenn maradtunk hűsölni, és Imrének kicserélni a hátsójában pár küllőt (a végén profi leszek, bár ahhoz kicsit jobban kellene serénykednem). Közben Tibortól (a busz sofőrje) megtudtuk az osztrákok fele már buszon van, de a többiek is felszállnak itt, a tetőre felviszi Őket, de Ő sejti innen már mindenki vele megy tovább. Kitartó csapat (és még elektromossal is vannak köztük).
A pihenő nekem kicsit hosszúnak tűnt, vagy a vérnyomásom volt nagyon alacsony, de alig vártam, hogy elinduljunk mielőtt belealszom a napba. Olyan álmosság volt rajtam, hogy még ládázni sem mentem el (mondjuk csak multik voltak). Sőt féltem, ha ez a nyeregben is így marad hogy érek el a mai célig, de inkább nem szóltam senkinek, hanem elmentem vásárolni a közértbe, bízva benne mire a többiek visszaérnek az Én vérnyomásom is megkerül.
A gyerekek boldogan mesélték az élményeiket, ám Én nem a várakozásom szerint alakultam, de tovább titkoltam, hogy nem enyhén vagyok szarul. Utálom, ha rajtam sajnálkoznak, segíteni pedig úgy sem tudnak (víz 4 l.-nél több volt bennem, kávét nem iszom, vizes ruha eddig is volt rajtam, az elsősegély órán tanultakat meg már mind kipróbáltam, de rövid idő múltán újra ott voltam, ahol a part majdnem szakad), és nem is ma halok meg, hát mentem tovább. Mire a Dunabogdányi strandra értünk (szerencsére már Visegrádtól bicikliúton) jobban voltam, de éreztem a 2 órás újabb pihenő nekem nem fog jót tenni. Koszos vízre nem vágytam, padon ülni még annyira sem, nekem strapa kellett hogy ne feküdjek ki.
Kapóra jött a Dunabogdányi kálvária. Bocsánat a vulgáris kifejezésért (de így éreztem), halál f...ra sem kívántam az emelkedőt, se tekerve, se tolva, de jól jött. Biztos vagyok benne, ha nem érzem magam ilyen rosszul nem másztam volna fel, de utólag nem bánom a kitérőt, és jobban is lettem mire felértem a templomhoz.
Mire a csapat készülődni kezdett Én is visszaértem, sőt még mazsoláztunk is egyet. Mondhatom ezt is szerencsémre, mert Leányfalu előtt a következő gyors pihenő az Én defektem miatt volt. Hogy a kálváriánál szereztem e tüskét, vagy azóta ki tudja, de tolhattam volna még jó darabon, ha nem érek vissza időben (van pótgumim, és talán menne is a csere, ha lenne hozzá szerszámom).
Mire Imrével beértük a többieket, épp az Útonálló mellett jártunk. Hirtelen döntés volt hogy nem hagyom ki, valamint jó megérzés is, kár lett volna karnyújtásnyi távolságból otthagyni egy bogarat, és legalább volt haszna is a megint közúton közlekedésnek (annyira kiépített ez az Eurovelo 6).
Leányfaluban végre megint bicikliút kezdődött, igaz nem volt egyszerű rájutnom, miután az első letérőt elmulasztottam (gondolom érzékelős volt a jelzőlámpa, de 4 kapcsolási kört kivártam amikor még mindig nem akarta érzékelni várok a balra kanyarodáshoz némi zöldre, hát mentem tilosban), de eztán már Pap-szigetig megint fantasztikus volt. Öreg fák, árnyék, szép vízpart, mintha a nap fele meg sem történt volna.
A kempingben, mint tegnap is cölöpházban laktunk, kettő 5 ágyasban. Tiszta ágynemű, volt szúnyogháló, de az árvízből visszamaradt áporodott, átázott szag is. A szálláshoz külön kikönyörgésre használhattunk 1 hűtőt, de rezsó nincs vsz. az egész kempingben (nehezen hihető). Előny lenne a medence, de csak térdig volt töltve vízzel. Magyaráztak valamit a polgármesteri hivatal intézkedéseiről, de attól hogy elmondták miért nincs, még nem is lett több víz abban a medencében. A gyerekek kipróbálták, de Én ezt kihagytam, inkább mentem a zöldségeshez vásárolni. Dinnyére vágytam, és kaptam is.
Mire letusoltam, kimostam, és megvacsoráztunk a hűtőben pont kellemesen le is hűlt.
54 km., 2 láda, 1 bogár. Ha csak ennyi lett volna, nem is lenne sűrű, de nem is volt az, és különben is, minden faluban megálltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése