Mielőtt a többiek felkeltek volna irány a mozdony.
Nem mondom, hogy elsőre jó helyre nyúltam, de világosban hamar meglett a nem is olyan kicsiny dobozka.
Hazafelé megálltam bevásárolni, és mielőtt megjött volna Tibor a csomagokért már a virslim is megettem. E fölöttébb hűvös reggelen dőzs volt ez kérem szépen a javából, de legalább nem hiába hurcolásztam a hosszúnacit és a pulóvert.
Innentől azonban nem volt felhőtlen a tekergés, megkaptuk a szelet, amitől nem volt egyszerű a 10 percnyi se lemaradásunkat behozni. Szerintem Szeremlén is csak a kucuknak köszönhettük a bevárást, de itt egyébként is ketté vált a csapat. Volt aki benn ment a faluban és voltunk, akik fennmaradtunk a gáton, míg nem ért össze a két út.
Egészen Dunafalváig maradhattunk a hol jobb, hol kövesebb gáton, de itt egy pihenő közbeiktatása, és a Dunaszekcsői löszfal megtekintése után, a hosszú szakaszra várható szembeszél ellenére letértünk a közútra. Megállónkat legjobban a gyerekek élvezték, az eddigi kánikulában vízpartra érve mártózáson kívül másra szinte nem is gondoltunk, de most lehetett rajzolni a parti homokba. Szabadjára engedve a fantáziát igyekeztek is múló emléket hagyni a parton.
Elhagyva a gátat érintettük a Gemenci erdő szélét, kereszteztük Sárhátot, Élesdet, mielőtt beértünk Újmohácsra. A falvak mondhatni kihaltak voltak, a kocsmákon kívül embert nem is láttunk, vagy ők is fáztak, vagy dolgoztak, de volt, hogy az ivó udvarán is csak nők tartózkodtak.
Útközben Imre szilvát szedett nekünk, de a finom gyümölcs sem villanyozott fel nagyon bennünket, és a gyér autóforgalom ellenére is nagyon vártuk, hogy végre mai szállásunkra érjünk. Hideg volt, a szél is főképp szemből fújt, és azt hiszem már mindannyian, bármily szép volt, vártuk a végét.
A kompnál szerencsénk volt, ép megváltottuk a jegyeket és szállhattunk is fel a következő járatra.
Odafelé még 28-al is sikerült haladnom, persze kis segítséggel, hátszél mellett, de vissza Kölkedet érintve inkább a gáton jöttünk, remélve kevésbé lesz huzatos. A terv nem jött be, de legalább szép volt, ellentétben a monoton 56-ossal. A tanösvényen csak 7 km.-re voltunk a határtól, ahol a Duna Horvátországba érkezik, de sötétedett, és odáig már nem tekertünk el.
A szálláson lefekvés előtt megejtettük a csajok manikűrjét. Igazi felnőttes franciát kaptak (ehhez vettek hozzávalót), de a lányokon és Gabikán is jól mutatott. Elegáns volt, és tetszett is nekik.
83 km., 3 találat, és enyhe honvágy a nap leltárja.
Nem mondom, hogy elsőre jó helyre nyúltam, de világosban hamar meglett a nem is olyan kicsiny dobozka.
Bajáról a Ferenc csatorna zsilipjét érintve jutottunk ki. Még 100 m. sem volt a gát tetején húzódó útról kitérőnk egy újabb találatért.
Innentől azonban nem volt felhőtlen a tekergés, megkaptuk a szelet, amitől nem volt egyszerű a 10 percnyi se lemaradásunkat behozni. Szerintem Szeremlén is csak a kucuknak köszönhettük a bevárást, de itt egyébként is ketté vált a csapat. Volt aki benn ment a faluban és voltunk, akik fennmaradtunk a gáton, míg nem ért össze a két út.
Egészen Dunafalváig maradhattunk a hol jobb, hol kövesebb gáton, de itt egy pihenő közbeiktatása, és a Dunaszekcsői löszfal megtekintése után, a hosszú szakaszra várható szembeszél ellenére letértünk a közútra. Megállónkat legjobban a gyerekek élvezték, az eddigi kánikulában vízpartra érve mártózáson kívül másra szinte nem is gondoltunk, de most lehetett rajzolni a parti homokba. Szabadjára engedve a fantáziát igyekeztek is múló emléket hagyni a parton.
Elhagyva a gátat érintettük a Gemenci erdő szélét, kereszteztük Sárhátot, Élesdet, mielőtt beértünk Újmohácsra. A falvak mondhatni kihaltak voltak, a kocsmákon kívül embert nem is láttunk, vagy ők is fáztak, vagy dolgoztak, de volt, hogy az ivó udvarán is csak nők tartózkodtak.
Útközben Imre szilvát szedett nekünk, de a finom gyümölcs sem villanyozott fel nagyon bennünket, és a gyér autóforgalom ellenére is nagyon vártuk, hogy végre mai szállásunkra érjünk. Hideg volt, a szél is főképp szemből fújt, és azt hiszem már mindannyian, bármily szép volt, vártuk a végét.
A kompnál szerencsénk volt, ép megváltottuk a jegyeket és szállhattunk is fel a következő járatra.
Utolsó éjszakánkat a Duna vendégházban töltöttük. Az elmúlt napok tapasztalatából ítélkezve előre féltünk mit fogunk itt találni, de most csak kellemes meglepetés várt bennünket. Rend, tisztaság, nagy tér, külön fürdők, egyedül annyi hátrány, hogy ketté voltunk osztva, és az utcán keresztül tudtunk csak egymáshoz átmenni, de megoldottuk.
Már nem emlékszem hány óra volt, mikor lepakoltunk, de 2-nél nem lehetett sokkal több, és már pihenni sem akartunk, ezért gyalog, a Duna-parton (kb 200 m.) besétáltunk a városba. Túl sokat nem bolyongtunk, de egy ebéd a parton pont belefért, mielőtt négyesben még letekertünk a történelmi emlékhelyig.
Minden nem sikerülhet. Az emlékhely kapuit 6-kor bezárták. Mi akkor indultunk, így csak kívülről szemlélődhettünk, de legalább a találat összejött.
Odafelé még 28-al is sikerült haladnom, persze kis segítséggel, hátszél mellett, de vissza Kölkedet érintve inkább a gáton jöttünk, remélve kevésbé lesz huzatos. A terv nem jött be, de legalább szép volt, ellentétben a monoton 56-ossal. A tanösvényen csak 7 km.-re voltunk a határtól, ahol a Duna Horvátországba érkezik, de sötétedett, és odáig már nem tekertünk el.
A szálláson lefekvés előtt megejtettük a csajok manikűrjét. Igazi felnőttes franciát kaptak (ehhez vettek hozzávalót), de a lányokon és Gabikán is jól mutatott. Elegáns volt, és tetszett is nekik.
83 km., 3 találat, és enyhe honvágy a nap leltárja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése