Manikűrrel kezdtem. Persze voltak terveim, de inkább valami sietőset, egyrétegeset, 4 napig kitartót pingáltam.
A neve: Rossz időt elrettentő. (Nem lenne csúnya, csak eleve a viharos vízfelszínt szerettem volna felkenni.)
Eszem nem tudom, mióta festem a körmöm, de még azt sem mióta komolyabban, és mégis beleesek abba a hibába, amitől mindenkit óvok. A lakk nem szárad hidegben. Helyesbítek, az OPI igen, de a fekete!? Na az nem. A fénykép után tényleg rettentő lett. 10 perces száradási idő helyett óvatoskodtam 1 órát, és még a fedőréteget is lehagytam, hogy elkészüljek indulásara, háát ...
Imre szokásos eligazítása után (Én lettem a 4. túravezető. Külön kiemelve, aki sokat szeretne látni a Balatonból velem tartson. Jeee.) Világos felé indultunk. Még bemelegedni sem volt idő, és már jött is a kaptató. Emlékszem az első körön nem hittem a szintrajznak (Bezzeg most ezzel sem készültem, egyre trehányabb vagyok.), a meredekség láttán megvoltam róla győződve csak beállt a skála. De még most sem erről volt szó. Ugyan már (ha nem állnak meg előttem) föltekertem volna, de a felétől toltam. Odafenn lihegtem egy sort, de kit érdekel az, büszke voltam magamra, fejlődöm.
A világosi magas-parton megejtettük a szokásos csoportképet,
(kép)
végre sikerült a koronát úgy lefényképeznem, hogy még a részletek is látszanak,
és egy panoráma is összejött.
A túlpart még ködben, de csodás a reggel. A beharangozott (de nem megérkező) rossz idő ellenére sokan jönnek szembe, nem csak mi vagyunk ilyen elszántak, és már megérte az indulást.
Ez a negyedik köröm, de az elsőre emlékszem legjobban. Mindent igyekeztem megfigyelni (kutak, hidak, kilátás, útvonal), amit akkor felfedeztem, de fényképezni másra nem volt gondom. Adri ugyan elhúzott tőlem, de a mai ládákat sem tápláltam be, viszont sokan voltak újak, kicsik, nekik segítettem, ha mással nem, legalább tanáccsal, meg pár figyelem elterelő kérdéssel.
Gyorsan elsuhantunk Aliga, Akarattya mellett, de Kenesén a cukiban hosszabb pihenőt tartottunk. Míg a többiek falatoztak a pékségben (Volt kínálat, aki erre jár térjen be, biztos talál ínyére valót -Fő út/ Óvoda út sarka.) bevásároltunk,
és Imréék megjavították a megint megkotyogósodó pedálomat 2 penge darabbal. Fűzfő után Almádiban a lemorzsolódó félcsapat ugyancsak hagyományos csoportképet készített a 0-s km. kőnél, de siettünk az eső elől, kitérőt a mólóra már nem tettünk.
Alsóőrs, Paloznak, Csopak, és már Füreden is voltunk.
Azt hiszem Csopak előtt elcsábultam, engedtem a kísértésnek és megálltam a szürkemarhákban, és a nád kévékben gyönyörködni, lefényképezni őket.
Nem hiányzott a külön út, de rettentő hamar megvolt a mai penzum.
A GPS nézve 50 km. Stimmelt.
6 óra alatt, amiből legalább 2-t álltunk, és mégsem volt gyors a tempó. Mondjuk Béla 5-5 km.-ekre húzta a kisebbeket, de nem igazán volt rá szükség, csak hogy nem sokkaljanak be, megelőző volt a segítség.
Idén Füreden a Kemping/Üdülőfalu-ban szálltunk meg. Pazar volt. A szobánk, a kilátás, a minden.
A partra kisétálva én a Tihanyi félszigetet csodáltam, de a gyerekek nem hagyták ki a vizet sem. Igaz csak lábat lógattak, de akkor is megvolt a pancsolás.
Míg megfőtt a paprikás krumpli (Igen, nekem vinni kellett kemping tűzhelyet.)
letusoltunk, és a vacsora után nem lévén elegendő a mai km., visszatekertünk Füredre. Kukoricáztunk, a mólón ladikot választottunk, panorámáztam,
és megtaláltuk Bujtor István emlékszobrát is.
Legenda, és most gyerekek ugrálnak a szobrán. :(
Hazafelé leginkább sétáltunk, nem épp igyekezve, hisz minden mászó alkalmatosságot ki kellet próbálni,
és szerettem volna képet, egy érdekes szőrszerűporzósvirágról. Sikerült jópárat kattintanom, de a szürkületben nem lett igazi.
Az esti pálinkázás viszont nem maradhatott el. Szegény Fanninak szerencséje volt, hogy nem festenem kellett a csíkokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése