Táborbontás majdnem télben.

Csütörtökön volt az Orionidák csúcspontja. Mondanom sem kell az eget nem is láttuk olyan időnk volt, de én még pénteken is odasandítottam, hátha. Aztán szombaton végre csillagokkal telin ragyogott a sötétlő meszesség. Hívogatott a domboldal, de meleg plédem a fűtött szobában jobban. Nyaktegergetve forgolódtam kicsit az udvaron, hátha látok egy kóbor fénycsóvát, de tegnap erősebb volt a lustaság, lefeküdtem.
Ma a korábbi napokhoz képest ébredésemkor szokatlanul világos volt. Persze, tudom visszább vettük az órát, de még annál is világosabb volt. Vagy esett a hó, vagy sokáig aludtam, de még így is én voltam az első ébredő. Mi lehet odakinn?
Atya Úr Isten!
1 hete még az ősz is alig látszott a Bakonyban, tegnap a Bél-kőre menet már itt volt, és ma minden zúzmarától fehérlik. Nem hogy nem süpped a talaj, de egyenest ropognak lábam alatt a megdermedt fűszálak. Visszarohantam a telefonomér, cipőér, meg egy kabátér, és pizsiben irány a domboldal. Ez ellen nem hat a lustaság.
A tegnap szépelő virágok reggelre felékszereződtek, szirmaikon mint gyémánt csillogtak a kristályok,

a kövér nyuszifül levelek puha szőrei is merevre dermedtek a hidegben.

Még a rét sem számított ekkora változásra. Gyönyörű, élettel teli levelek, ágak, gombák mindenfelé,

és a pitypang is elfelejtette ernyőit szerte röptetni,

de még a máskor egyáltalán nem kedvelt pókháló is csodás.

A diófa felé haladva egy dallam kúszott fülembe: "Valami véget ért, valami fáj" Mostanában több minden véget ért, de nem mondanám, hogy fájt, csak ideje volt, ahogyan a nyárnak is elmúlni. Van aminek utolsó gyenge fonálkáját még gyengéden tartom (de már nem bánom, ha előbb elszakad, mint ahogyan odakötném az egyik kerítéshez). Maradtam kicsit még csodálni a kéményekből felszálló füstöt,

a völgyben gomolygó párát,

a diófáról lehulló leveleket,

belenyugodva a változásba megkóstoltam egy ezennel már érett  csipkebogyót,

és mielőtt hasonlóan jártam volna a vadmurokhoz, akire rádermedt saját maga ölelése visszatértem.

Reggeli, összepakolás, takarítás, hazamenetel.

A csapat kitartó fele. 

A Fordot annyira sikerült megpakoljam, hogy már a minden teli szekérre fér még egy villával kategória határát súroltuk, de az ajtó még kis segítséggel becsukódott. Az első napos falunézésről lemaradtam, reggel a temetődombról beláttam a fél falut, de még a templom kimaradt. Arra kanyarodtam. Hiába, zárva volt.

A Lidl-ben besuvasztottam még egy láda salátát, meg egyéb gyümölcsöket, és most már imádkozhattam feltudjak menni az Egri partra.