Behavazva. - DDK 91.

Szálkán csodás hófúvásos reggel köszöntött ránk. Nem kapkodtuk el a készülődést és élveztük a melegben elköltött reggelit is, de én gondolatban már messze kinn jártam, erősen bízva benne marad a havazás és nemsoká a talpunk alatt fog csikorogni az egyre vastagodó réteg. Sajnos, vagy jelen útviszonyok között nem annyira a Szálkai rejtéseket kihagytuk. Útba sem esett a multi második pontja és ha ki is térünk hozzá a nyiladékokban biztos jót csúszkáltunk volna. Helyette siettünk Mórágyra, és még a műúton lefüleltük a com-os rejtést, ami nem egyemberes keresnivaló. Pláne nem 150 cm.-hez, de hármasban (+ a hülye botom) megoldottuk.

Jöhetett a pecsét keresés. Helytörténeti kiállítás zárva, ablakban semmi,

templom is zárva (a vasárnapi mise itt hajnalban van),

de legalább a Patak Csárda nyitva volt, ott sikerrel jártunk. Közben ellenőrizve az idő, és a hőmérséklet,

már csak egy másik fontos adat a magasság rögzítése hiányzott.

Kicsit furcsállom, hogy körbekerítve, jól kihangsúlyozva megvan a hely, de nincs rajta az adat (ami mint megtudtam gránitban a legállandóbb) így csak félmunkát végezve indultunk a már kék melletti gránittömb rejtekéhez.

És innentől jöhetett az újabb gyönyörök sokasága. Egyre magasabban jártunk, és egyre sűrűbben esett a hó. Bármerre néztem valami érdekes, fehérrel borított volt előttem. A levegőnek fantasztikus illata volt, az arcomra hulló pelyhek csiklandoztak, és a csend az nem is csend volt, hanem valami sűrű eszencia, amiben mindennek a legjava benne volt, amiből bármi lehetett. Mi pedig csak mentünk benne egyre feljebb, de ezt most szinte észre sem vettem.

De, a Hunyorkákat igen.

Pedig most nem is kerestem őket, de megörültem nekik. Kíváncsiságomnak engedve egyet ki is takartam, de megérezve a fagyott szirmokat a többit nem bántottam. Megcsodáltuk, és mentünk tovább. A Henrik forráshoz.

Ha egyedül vagyok biztos még a kezem sem dugtam volna a csurgásba, de miután Imre merészen kortyolt belőle és megállapítása szerint nem volt hideg a vize, én is bevállaltam. És tényleg, még csak csaphidegnek sem volt mondható a selymes forrásvíz.
Továbbhaladtunkban az élmények is tovább sorakoztak. Magyal,

tapló,

odvak,

patak,

és persze a havas táj. Összesen csak 8 km.-ben.

Fantasztikus volt.
Bátaapátiban is titkos a pecsét, ezért a kocsma bezárta után kéretik a túrázást szüneteltetni. Míg kerestünk egy vállalkozót bekukucskáltam a temploma.

Aztán már csak az atomtemető megtekintése volt tervezve, az is csak úgy geoládailag.

Persze a láda nem volt a helyén, de elszántak voltunk, megkerestük, kitörölgettük, újrarejtettük.