Persze, hogy nem így lett. Miután a villanyoszlop egyik baloldalán sem leltünk fiolát az összes bokrot átnéztük, de csak jókat nevettünk szerencsétlenkedésünkön. Nem úgy mint az a megszeppent fenyőrigó, akit költés közben zavartunk farkát oldalról tégelynek nézve.
Egerben a Szépasszony-völgyben kezdtünk. Nagy reményeink voltak a meghirdetett programokkal, de 2 sergő, 5 bóvlis búcsús kivételével, csak pár pince vendégfogó lánykái/fiai vártak ránk és a többi ottholról kimozduló családra. (És még az idő sem volt annyira szeles mint a korábbi napokban, hogy arra kenjük becsapásunkat.)
Enyhén keserű szájízzel tettük egy tiszteletkört, de további ténfergés helyett inkább a várost vettük célba.
Bazilika.
De, előbb alatta a pincerendszer egy kis része.
Szerencsére pont jókor voltunk a bejáratnál és a jegy mellé idegenvezetés is járt, így nem kapkodtuk el a folyosók bejárását, nem beszélve róla ki is találtunk, és még okosodtunk is. Persze voltak akiknek az elhangozottak nem voltak ujjak, de nekem érdekes, élvezetes volt a lenn töltött 40 perc.
A szabadba kiérve rájöttünk nem is lenn volt hideg az az állandó 12 fok. A bejárat melletti két védett fa is csak didergett álltában
hát mi sem maradtunk soká. Biztos vagyok benne, hogy voltam nemrég (5 éven belül) a bazilikában, de nem találok róla bejegyzést, igaz nem is az a lényeg, hogy említettem-e, vagy sem.
Most, húsvétkor a székesegyház díszítése az ilyenkor szokásos módon csak a sziklabarlangot stilizáló oltárra korlátozódott, de nem hiányzott a sok virág, így legalább pusztán nézhető/élvezhető a sok alkotás.
A Dobó-tér felé menet minden alkalommal csodálkozom mennyit változás történt. Van amikor egy-egy jól renovált házat látok, de legtöbbször az üzletek cserélődését veszem csak észre, ami azonban nem minden esetben áll jól a patinás belvárosnak. A tér felújításának megkezdésekor is féltem mi lesz itt, de szerencsére nem rontottak sokat rajta.
Ha már itt voltam lemaradva a többiektől betértem a Minorita templomba is.
Sokat nem időzhettem benn, de a Minaret felé kétszer is meglepődtem cserébe. Először az egyik gyertyaöntő cégéres kapualjban pont gyertyát áruló bácsikán (A legtöbb cégér alatt már mással foglalkoznak mint a jelkép hirdeti, és ez nem is egy gyakori szakma.),
majd a várfal tövében lévő Török-Magyar testvériség emlékparkon (Pár 100 év alatt mennyit fordul a világ. Lehet nemsoká a történelemkönyvek ezen oldalait is átírják?).
És nyilván nem is vagyok számtó, de legalább ennek a testvériségnek is köszönhetően újra megnyitották a Minaretet. Míg Egerben tanultam és dolgoztam szinte minden nap láttam a karcsú tornyot, amibe szívesen fel is másztam volna, de akkor még nem lehetett. Most pedig ahogy a net is írja meghódításától csak az elhagyása nehezebb. A keskeny de magas lépcsőfokok csigáján ha egyedül mászok felfelé biztos meggondolom magam félúton. Pedig, nem lett volna olyan sok az a 97 lépcső, csak a 10 cm.-rel közelebb hozott fal valahogy nem hagyott elég helyett vagy a táskámnak, vagy a könyökömnek, esetleg a fenekemnek, de legalább jól leporoltam a stabilizáló beton bevonatot, és odafentről eddig még nem látott arcát is megmutathatta a város.
A fellegekből lejőve míg levegőhöz jutok próbáltam megkeresni a mikrót, de nem jártam sikerrel. Ennél jobban már csak az szomorított el hogy a Török építészeti emlékek Mo.-n füzetbe sem kaptam pecsétet, de még a blokkon sincs utalás rá mit másztam meg az előbb. Bosszantó, hogy a legtöbb túramozgalom füzetébe nem lehet hiteles pecsétet szerezni (A bazilikában legalább TKM pecsét volt.), azt meg leshetik, hogy odaszelfizzem magam. Grrr.
A vár felé menet nem is volt kedvem felemelni a fejem és a butikok kínálatát nézegeti, de nem biztos, hogy rosszul jártam.
Nem úgy, mint az várral.
Bocsánat a várral nincs baj, csak mi osztottuk be rosszul az időt, és így olyan volt, mintha kifizettük volna a belépőt, hogy aztán benn megebédeljünk.
Újabb bocsánat, nagyon finomat vacsiztam az 1552-ben (Bükkfán füstölt jércemell, kecskesajttal. Áááá, még rágondolni is rossza, annyira jó volt.), bőségesen, és a hely is pazar volt, meg a kiszolgálás is, minden,
de lett volna mit megnézni még odakinn is helyette. Még szerencse, hogy két éve kicsit többet láttunk.
Szóval, az én kíváncsiságomat nem elégítette ki pár ágyú, egy kis séta a várfalon, a Dobó bástya régészeti kiállítása, meg a romok közötti bóklászás.
És még beszélgeti is alig tudtunk.
A kocsi felé menet megálltam a Ferences templomnál,
és -nem csak csalódottságomnak köszönhetően- eldöntöttem egyszer végigjárom az egri templomokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése