Szépen liláló sóvirágok.
Hozzuk össze a kettőt.
Aki még nem kötött csokorba (mint eddig én sem) Magyar sóvirágot az a szerte hulló apró töreket a nedves szárak ellenére is gondolhatja, de a meglepetésként rátörő illatélmény meg is taníttatja vele, hogy ezt nem csináljuk lakásban.
Már én is tudom nagyanyáink nem a sepregetésre sajnált 5 perc (sem) miatt kötötték szárításra a fészerbe akasztott csokraikat a verandán. Nem ám. A rét füve fölött lila lepelt képező virágok halmait a parkettán is csak csodálni tudom, de elég 1 pohár vízért kimenni, és visszajőve a csoda szertefoszlik.
Jó bő 2 éve van szaglásom, de ezt nem tudom hová tenni.
Egy kis dögszag, talán poloska is, némi pokolbéli kénkő, meg még kitudja mi vegyült össze, amit szedés közben biztos nem éreztem, de most frissen zuhanyozva, utolsó ATP molekuláim felhasználása közben itt voltak mind velem.
Olyan jó volt a tiszta lakásba megérkezni, és már a holnapi munkára felkészülendő (és mert fáradt is vagyok) aludni kellene, de ebben a szagban?
Remélem az őszi/téli látvány majd kárpótol.
Okulásul is álljanak itt intelmeim leendő sóvirágkötők és magam számára is:
1. Sóvirágot csak védelem alatt nem álló területről (NE: Nemzeti park, arborétum, Natúra 2000, Tájvédelmi körzet, rezervátum, stb.) szedjünk.
2. Még nedves, de már kinyílott virágot szedjünk.
3. Ne sértsük meg a növény gyökerét.
4. Mindig hagyjunk a tövön virágot.
5. Minél hamarabb kössük csokorba a leszedett szárakat.
6. Udvaron, vagy más nyílt területen kössük a csokrot.
7. A megkötött csokrot virágával lefelé lógatva sötét, de jól szellőző helyen szárítsuk ki (fényben megfakul).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése