Erdély I.

Bevásárlás, sütés, főzés, mosás, vasalás, pakolás, az autó telituszakolása után csütörtök éjjel útnak indultunk. Sötét volt, és hideg, de mi izgalommal teli várakozással szálltunk be az autókba. A határig olyan gyorsan elértük, hogy szinte észre se vettük, a felhők miatt hegyek mögül előbúvó napfelkeltében nem volt részünk,  de igazából nézelődni így is csak innentől tudtunk. Elsőre azt láttam, amit még gyerekként a vonat ablakából; kosz, szegénység, giccs, hasonló minőségű utak mint itthon. Ahogy távolodtunk a határtól sem nagyon változott ez a kép, de sokat tisztult. Ahogy elhagytuk Nagyváradot lett egyre szebb a táj, és éreztem menyire idegenek vagyunk, menyire nem oda valók, menyire elrugaszkodottak. Egyensúlyt láttam a természet adta élet és az emberi lét lehetőségei között, hogy együtt élnek a természettel. Ahol a szikláknak vége szakadt lépcsős domboldalakon fű nőtt, magas boglyákba rakva gyűjtötték a szénát, vagy legeltették juhaikat. A kertekben, utak mellett tiszta veteményes, fal mellett magasan felrakott tüzelő, a házak mögött virágoskert. Sok ház előtt lóca, rajta bácsik, nénik várták az arra sétáló szomszédokat, nézelődtek mi történik a faluban.
Délután 2 óra körül érkeztünk meg Szováta-ra. Szinte egész úton esett az eső, laposra ültem a fenekem, de ha putriban kellet volna megszálljak az sem zavart volna, annyira ott akartam lenni. Amikor "bevásárlóturista"-ként léptem át a határt is láttam szép épületeket, tárgyakat, akkor is vártak, szívesen láttak, de minden a pénz körül forgott; gyorsan adjuk el, vegyük meg, dugjuk el, legyünk résen és érjünk haza szerencsésen. Most nem ilyen céllal érkeztünk, de tartva a régi "hírektől" nem reméltem, hogy tiszta, tágas házat fogunk kapni, hogy szeretettel fognak várni és ilyen barátsággal fordulnak majd felénk.
Délutánra a parajdi Sóbarlang volt tervbe véve, de a 3 órás késés miatt inkább elnapoltuk, helyette a Medve-tavat és környékét néztük meg. GPS szerint a tó tőlünk 2 km-re volt. Az eső esett, de ugyan már, 2 km, itt vagyunk, menjünk, az otthon csak 2 utca, bemelegítésnek pont jó lesz. Az utcák ugyan rövidek voltak, de km-ben meg volt az 5 is, hegynek felfelé. Az esőkabát alatt az izzadság áztatott el, térdtől lefelé az eső. Szárítkozni betértünk a tó melletti vendéglőbe, ahol rögtön plédekkel láttak el bennünket és megtudtuk rossz idő miatt a tavat fürdőzésre még nem nyitották meg, de sétájuk körbe nyugodtan, a látvány is szép.

Nem is hagytuk ki, és ha már így jártunk legalább ujjainkat belemártva nyalogattuk, nehogy már csak úgy elhiggyük milyen sós is a vize, ha már nem lebeghetünk benne. Hazaérve igen jól esett a meleg fürdő, és a vacsora. Teregetés után nem is nagyon akarózott tovább ébren maradni.