Azt hiszem ezt vártam a legjobban.
Az első program, amiről nem késtünk. A bányába busz vitt le. Odalenn nem úgy érzékeli az ember a sebességet, mint közúton, de a sofőr nem cicózott. A szűk tárnában mint a golyó száguldottunk lefelé, aztán valahol leszállítottak. Érdekes, odafenn még tudtak magyarul, de lenn ugyanaz a sofőr nem tudta volna mondani, hogy akik tovább utaznak dolgozók, tessékelt lefelé, aztán elment és mi ott álltunk a vak sötétben még akkor is amikor a hátsó helyzetjelzőt sem láttuk tovább. Csak azt tudtam a busz felét leszállították, de maradtak fenn is és mentek tovább. Hová? Velünk itt mi lesz? A buszból megítélve 2 autónyi volt a leszállóhely, és az út mellett végig fal. A táskában volt elemlámpa, de fénye nem érte a falat, vagy csak az is fekete volt. Szorítottam lányom kezét, de majdnem besz...tam. Bár késtünk volna, és ne velünk nyitottak volna. Aztán egyszer csak valaki kegyeskedett feloltani a lámpát. Nem gondoltam róla szépeket.
Az odalenn látottak nem nagyon hatottak meg. Én szeretem a napot, méretem ellenére nem vagyok törpe, és bár épp a Gyűrűk urát olvasom törp sem lettem. Simára mart csupasz falak, majdnem félhomály, érthető módon kosz, de a levegő tiszta volt. Inkább másztam volna meg két hegyet. Az útikönyvek képein szép só képződmények voltak, valami ilyesmit vártam én is, de abban sem vagyok biztos, hogy a balneoterápia nem-e csak humbug.
Mire a felszínre értünk megint esett, így a külszíni rész kimaradt.
Csodálatos hegyeken keresztül vezetett tovább utunk felváltva esőben és vakító napsütésben (szivárványt egyszer sem láttunk). Számolatlanul vettük a kanyarokat, emelkedőket, lejtőket, néztem hol egyik - hol másik oldalról szakadékba. A zöld szín ezer árnyalatát fedeztem fel a messzeséget figyelve, és valahogy itthon nem tűnnek olyan magasnak a fák. Kedvem lett volna mind megérinteni. A Gyilkos tó körüli séta után újból autóval kapaszkodtunk tovább azt hiszem a pokol kapujához, de szerencsére innentől gyalogtúra következett. Ha az első nap eláztam akkor az ittenire már szavak sem lennének. Fölösleges volt az esőkabátot felvenni, és bár ragaszkodtam hozzá nem sokat védet, még a bugyimból is folyt az esővíz. De, azt hiszem olyan ez, mint a szülés, még ez is szép volt benne. Ahol csak lehetett érintettem a falat, vonzotta a kezem és mintha lüktetett volna. Fülig ért a szám, rágondolva még most is borzongok annyira gyönyörű volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése