Anikó-féle diós

Ezt a sütit nagyon szeretem enni, de készíteni is. Olyan puha, kellemes tapintatú a tésztája, megnyugtató gyúrni, simítani, aztán mindenre korona az íze, mesés.
És, rém egyszerű!
A hozzávalók előkészítése után a tésztát összegyúrtam (most két adagot sütöttem belőle), négyfelé vettem, majd nagyon, de nagyon nagyon vékonyra nyújtottam (nem mondhatom, hogy papír vékonyra, még  a kartonnál is vastagabbra, de nagyon vékonyra).

Nyújtás után a lapot megkentem olvasztott vajjal, majd minden negyedet kb. 12 kockára vágtam és jöhetett a töltés. (Fehérjéből kemény hab, bele a cukor felezve, majd a dió -szintén felezve-, hogy tökéletes legyen egy kis szilva lekvár.)

Aztán a felhengergetés, és a végek összenyomkodása, mintha szaloncukrot készítenénk belőlük, és mehetnek is a sütőpapírral bélelt tepsibe.

Sütés. Pechetek van. Anyunál készítettem, és itt légkeveréses sütő van. De, nem mentek az adatokkal sokra. Anyu utasítása szerint felmelegedés után vissza vettem 200 fokra, de mivel nem sült feltekertem 250-re. Így már alakult, de otthol jobban haladok vele. Otthol a szokásos forró sütő, mikor beteszem a tepsit le féllángra, és mire megrakom a következő tepsit már meg is sült az első adag. (Persze, én haladósan dolgozok.) Hogy mondjak valami konkrétabbat is, akkor van késze, amikor a kiflik kissé megdagadnak, és kb. fele felületen világos barna színt kapnak. A megsült kifliket hagyom a tepsiben kicsit hűlni, de mielőtt teljesen kihűlnének még egy kis vaníliás porcukorba meghempergetem és lehet is harapni.

Hmmmm.


Hozzávalók:
Tészta: 45 dkg, finom liszt, 4 db. tojás sárgája, 25 dkg. ráma, sz.e. tejföl.
Töltelék: 2 db. tojás fehérje, 20 dkg. cukor, 20 dkg. darált dió, 1 evőkanál szilvalekvár.
+ vaníliás cukor, porcukor.