Szóval, a gát. Miután megnyugodtam észrevettem a természetet, a víz illatát, a madarak csicsergését, a kicsinél pirinyóbb virágokat, a dongó darazsakat. A fákról ugyan hiányoztak a levelek, de nekem sem lett volna kedvem hideg vízbe lógatott lábbal kibontakozni, és így is tökéletes volt. Láttam előttem ugrándozó nyulakat, legelésző őzeket, párzó vadkacsákat, egy vonalban távolodó hattyúkat, felszálló gémet, vadászó ragadozó madarat, virágról virágra szálló méheket minden méretben, félve szaladó fácánt, és rengeteg a verébhez hasonló színű, de tőlük nagyobb énekes madarakat, akik majd belegebedtek a szárnyaik gyors mozgatásába. Úgy tűnt néha abba is hagyták, és az egyébként sem nagy magasságból olyankor lejjebb adtak, de a csőrük az be nem állt, megállás nélkül trilláztak, az Én nagy boldogságomra. A nagy nézelődés közben sokszor találkoztam gátőrökkel is, akik leplezetlen csodálkozással néztek rám, volt aki még közülük is leakart beszélni a továbbhaladásról, mondván rossz a gát, fel van szántva, menjek inkább az úton, de továbbra sem hagytam magam eltántorítani, különben is Én másképp tapasztaltam, vagy más az értékrendem, és nekem nagyon is jó volt a gát, de a végén mégis olyan hamar kiértem a bicikliútra, hogy csak azt vettem észre sokkal gödrösebb. A gáton csak egy rövid szakasz volt traktorral barázdált (ott jót nevettem a nem is olyan rossz masszázson), és egy szintén rövid szakaszon átázott-ragacsos, de a legnagyobb részen a pocsolyákat leeresztendő vágások kivételével majdnem sima volt. Minden esetre sokkal jobb mint az aszfaltozott közút. Tudtam, hogy a gát csak Rákócziújfaluig tart, pecsétér terveztem a végcélt Martfűre, de csicsergésben akartam reggelizni, nem egy padon kutyaugatás, meg fűnyíró brümmögés közepette, ezért Martfű előtt letértem vissza a gátra, és elmentem majdnem Cibakháza alá, egészen addig, míg mindkét oldalról nem szegélyezték a gátat fák, hogy a reggelihez sztereóban jöjjön a madárfütty. Megtalálva a tökéletes helyet letelepedtem a fűre, és elővettem a szendvicsem, almám, sőt reggeli közben még hangfelvételt is készítettem egy kis itthoni instant boldogsághoz, de sajna nem sok hallatszik rajta a harkály és a többi madár előadásából. Mindegy, ott élveztem, a hangot, a szagokat, a látványt, mindent. A gáton 10 km/h-nél nem haladtam gyorsabban és sokat meg is álltam élvezkedni, fényképezni, de nem is a sietés/sebesség volt a lényeg, a kalória meg így is égett. A kb. 5 km.-es eddigi bicikliúton egyébként is olyan jól haladtam, hogy hazafelé legfeljebb majd belehúzok, akkor már úgy sem lesz sok élvezni való.
Aha. Meg ahogy azt Én elképzeltem. Belehúzás helyett egy kis szembeszelet kaptam. Úgy könnyeztem tőle, hogy fel kellett vegyem a napszemüveget. A színek így nem voltak az igaziak, de mégis jutott a hazaútra is egy kis élvezet a díszcserjéknek, felhőknek, na meg a fűnyírásnak köszönhetően. A vége pedig 6 óra és 61 km. lett.
Ami kimaradt: Út kétéltű biciklistáknak, és az ártérben folyami ellenőrzés, de a fentebbi képek között van egy pata nyom is, amin a szokásos ív alján egy "v" alakú toldás is látható.
Éééés. Vannak, akik már táboroznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése