OKT. 272 - 271 - 266 - 265. Nagyhuta - Makkoshotyka.

Az órát 5-re húztam, de már 4 után csak forgolódtam, és az eget kémleltem. Nem esett, de nem is mosolyogva kelt a nap. Nem baj, majd felvidul, ha meglát engem a dombokon. A gazda 6-kor még marasztalt volna, de a kárálásból már bőven elég volt erre a hétre, elindultam. Nagyhuta fölött a térkép csak a kéket jelöli, semmi letérő, elágazás, a jelzés ugyan gyér, de úgy sincs választás mentem hát amerre a műútról leágazó keréknyom vitt. Aha, nincs más út! Nem elég, hogy néhol petyergett pár csepp eső, és a fű is csurom víz volt, de még a kétszeri 2-300 m.-es plusz adagot vissza sem tudtam adni, hanem helyette duplázhattam visszaúton a jóból. Végül a teljes átázást elkerülendő szemeteszsákból kamáslit ügyeskedtem a lábamra. Nem mondom, hogy tökéletes ötlet volt, de félig elázni jobb, mint teljesen, és remélhetőleg nem fogok annyit izzadni, mint amennyi víz a fűről jönne.

Utólag az erdő minden csepp nedvességért kárpótolt, tiszta, sűrű, vízmosásos, gombás, gyönyörű helyen jártam, egészen a Margit-forrásig. Oda kiérve áldottam az eszem, hogy nem fél üveg vízzel indultam neki, hanem teli mertem az üveget, mert elnézve a sok bogarat egyáltalán nem voltam biztos az ihatóságában.

Legközelebbi száraz helyen, a hídon leszedtem a rögtönzött kamáslit, levetettem cipőm, és zoknit cseréltem, hogy a műúton legalább Vágáshutára száraz lábbal érjek be.
Vágáshuta nagyon kedves település. A focipálya, az üdvözlőtábla, a házak, és a számtalan faragott emberalak látványa jót tett a lelkemnek, ahogy az egyre bátrabb nap is. A falu kocsmája előtt a többi háztól, nehogy ebből vonjon le valaki következtetést, de legalább mutatja nem vagyunk egyformák. Egyébként meg kellenek a különcök, a sorból kilógók, netán fekete bárányok. Én azt hittem nem jó kedvében találtam a kocsmárost, de az ott felejtett botomat mégis utánam hozta kék köntösében reggel 9-kor. Morcos, morcos, de mégis van szíve. A Hosszú-patak mellett felfelé araszolva észrevettem volna a hiányát, de nem felejtettem el megköszönni kedvességét, fáradtságát.

Megkoronázva a reggelt az araszolás megkezdése előtt a falu határában még málnázni is volt módom. Féltem az előttem álló emelkedős szakasztól, de utólag nem is volt nehéz, vagy csak málna volt sűrűn, így észrevétlenül is tudtam szemezgetés közben pihenni.

Egy ilyen alkalmi lakoma közben ért be Vaszkó Bence. Nem számíva hátulról jövő támadásra jól össze is rezzentem a köszönésre, de  milyen jól jártam, hogy az apró tisztáson nem pisiléssel kezdtem. Míg elértük a kék-piros kereszteződést együtt kaptattunk, de szerencsére már nem voltunk messze tőle. A rövid szakasz alatt Bence elmondta, hogy Ő 10 éve túrázik, de a kékre most adta a fejét, és ma már 2x Ő is eltévedt, valamint, hogy neki lakott települést kell keresni, mert eddig sehol nem tudott pénzt felvenni, ezért még ma nem is evett, pedig már nagyon ideje lenne. A kereszteződésben meghívtam egy reggelire, éhesen nem lehet túrázni, és mivel az úti célja neki is Makkoshotyka volt, tudtam mi vár rá, és mekkora kitérő/mennyi idő, ha bemegy Újhelyre, vagy rövidít/de kihagy 3 pecsétet, nekem meg úgy is maradt még elég a zsákban. Falatozás közben együtt is átnéztük a térképet, és úgy döntött marad velem, majd Makkoshotykán ha más nem lesz a postán holnap reggel vesz fel pénzt.
Sátoraljaújhelyig többször sikeresen újra letértünk a kékről. Nem elég, hogy gyér a jelzés, de hogy a gazos letérésekben sincs valami figyelmeztetés az bosszantó. Értem Én, hogy a természetben nem kellene mindent befesteni, és ide kikapcsolódni jövünk, nem újabb szabályokat követni, de ha már kiválasztottuk az utat (amit ajánlanak, karbantartanak, nemzetközi) nem ártana ha kicsit nyilvánvalóbb lenne hol is van. Azért nem kell aggódni, nem Alaszkában vagyunk, elveszni nem lehet, csak bosszantó. Nyilván a beszélgetésnek is betudható, hogy szinte észrevétlenül tettük meg a  Bányi-nyeregig tartó lejtős, 10 km.-es szakaszt. A Vöröskő vendégház kerítésének tövében rávettem Bencét cserélje le Ő is a nedves zokniját, és diákcsemegézve pihentünk kicsit. A 2 km.-es aszfaltút végén jutott csak eszembe, hogy itt van egy geoláda is. Minden napra jutott volna egy, a mait azonban elbasztam, mert ugyan eddig jó időt jöttünk, de bizony vissza nem mentem érte.
A Rákóczi-fáig néhol már nem is olyan jól esően haladtunk hol fel, hol le elég sűrűn váltva azt, de mindenképpen előre (nyilván már mondanom sem kellene, de a műútról való letérést itt sem jelzik, sőt még mielőtt jelzést találnánk az földúti is elágazik). Hogy fitten tartsanak ezen a szakaszon vadmeggy fák ontották termésüket. Magamtól nem kóstolta volna meg őket, de mivel Bence szemezett, Én sem hagytam ki a csemegét. A kicsiny termésben nagy mag mellett vékonyka húsú, de egyáltalán nem kesernyés, csak kellemesen savanykás, inkább édeskés ízű gyümölcsöt ezentúl majd jobban fogom figyelni útjaimon. Ugyan az egész út élvezetes, akarom, de mégis vannak megtorpanások, amiken egy ilyen kis apró boldogság átsegít, új lendületet ad.

A Rákóczi-fánál ezt a lendületet egy kis fa ölelés adta. Kicsi!? Akkora fát hogy lehetne kicsit megölelni? A kérget ellepő hálókat igyekezvén elkerülni keresnem kellett a megfelelő helyet, de meglett és indulás előtt még gyertyát is gyújtottunk. Hogy miért, vagy minek/kinek az emlékére magunk sem tudtunk, de jól esett. Remélem a betonlábazat, és a törzs szintén betonnal történt beöntése segít majd hogy a fa még sokáig itt álljon, és éljen.

A Cirkáló-tanyáig jelezvén lakott településhez közeledünk nem csak a rétek, de a szemét is szaporodott. Másztunk köztük kicsit megint fel, és újra le, de a tanya sem az a rendezett hely, ahol szívesen eléldegélne az ember. Ott voltak a dombok, lovak, kecskék, tyúkok, kutyus, fóliasátor, minden ami kellhet, csak az összhang nem lett az igazi. A kerítés tövében lévő padon megkörtéztünk, de nem maradtunk sokáig, inkább indultunk a még 4 km.-re lévő aznapi szállásig (ahová Én 7-8 között terveztem beérni és még csak fél 4 volt) és majd pihenünk egy jót ott. Már csak egy dombra kellett feljutni, miután az erdő széli mezőre átmentünk egy, szintén a mi irányunkból jelzetlen kapun. A falu feletti dombot bevetették valamiféle kalászosszerűvel, aminek a látványa bearanyozta a nap végét, erre jött még az a plusz, hogy a tetőről szétnézve karnyújtásnyira voltak a hegyek, de már láttuk a falut, ahol remélhetőleg hűsölhetünk egyet.

Mielőtt azonban beértünk volna sikerült megint letérnünk a kiszemelt útról. Mire észrevettem már sokat kellett volna visszamászni, ezért képzeletbeli pénzfeldobással döntöttünk megyünk tovább ezen, ennek is valahol a faluban kell végződnie. Egy irtásnál meg is láttuk a kerteket, toronyiránt átvágtunk és a főúton  már szusszanhattunk is. Megittuk utolsó korty vizünket, majd lázas telefonálásba kezdtünk keresvén azt a bizonyos hűsölős helyet.
A kék fórumot bújva ódákat olvastam Vilma néniről, aki szívesen látja a túrázókat étellel, ággyal, Mi is Őt kerestük először. Szerencsénk volt, ugyan jobban örült volna, ha korábban tudja lesz ma is vendége, de menjünk csak nyugodtan nem kell a csillagos ég alatt, éhen maradnunk, nála jó helyünk lesz.
A letérés miatt kimaradt a Metzner-kastély, de a kocsmai pecsét a helyére került, pár jó szóval, kedves történettel, kipróbálandó recepttel Marika nénitől.
A szomszédos postát is felkerestük, megnézni a nyitva tartást, de ezzel nem volt szerencsénk (vagyis Bencének nem volt), ahogy nekem, úgy a postásoknak is munkaszüneti nap július elseje, legközelebb automata pedig Sárospatakon van, ami szerencsére csak 5 km., de már ma busz nem fog menni. Sajnáltam szegényt, ha kap valahonnan biciklit, még azzal jut valamire, de a mai meleg nap után fene kívánja a biciklizést.
Vilma néni tényleg kedves mamika, még a biciklijét is kölcsön adta. Igaz, idén még nem volt használatban, és a kereke is lapos volt, de nem hagyta annyiban, kerített egy pumpát is. Kicsit kellemetlen volt, hogy terheljük a 70 éves nénit, de Ő az a fajta, aki abból meríti erejét, hogy segíthet másoknak. A mindennapi gondok ellenére tiszta szív asszony, nem kis dumálókával is megáldva, aki minket is szívesen látott otthonában, és asztalánál. Sajnos kép csak a nagydumás, nőbolond Csabáról, a keresztfiúról készült motorjával a ház előtt,

de e nélkül is emlegetni fogom a falusi házat, ahol családtagként befogadtak egy éjszakára, és megvendégeltek gulyással, sztrapacskával, és birsalmapálinkával.