Terv szerint: 1-ig munka, 3 előtt indulás, fél 5-kor találkozó és együtt fel a barlanghoz, hogy fél 6-ra ott legyünk mikor a túra indulna.
A találkozó összejött pár perc késéssel (Prielle Kornélia út és Fehérvári út sarok lett volna, de félkor még a Rákóczi hídon araszoltunk, miután bekanyarodtam a Népstadionhoz. :$ Módosítottunk a Dombóvári - Fehérvári út sarokra, ami annyira sikeres lett, hogy parkolóhely híján elsőre felálltam a b.o.-i padkára. Mikor megnyugodtam nem maradt le az alváz megláttam a 10 m.-rel odébb lévő kicsinyke parkolót, uzsgyi át. Fel is, le is szépen végig súroltam a fenéklemezt, de jó helyen voltam. Nagy nagy köszönet, és hála Koppánynak, hogy innen már rendkívül figyelmesen ő vezetett, és elég volt a féklámpáját figyeljem, nem a telefonos navival kellett lányom nagy örömére "beszélgetnem".), és szerencsére a hegyen is időben fenn voltunk, csak a túravezetőnk késett, de legalább kicsit tudtunk beszélgetni és volt időm megkeresni a Pálvölgyi és Mátyás barlang ládáját. (Biztosan szép a barlang környéke is, de már sötét volt, és a fejlámpa fényénél ebből nem sokat láttam, örültem, hogy a rejteket megleltem, és sietnem is kellett.) 6 után indultunk öltözni, de hogy a barlangba mikor arról már nincs adat, annyira be voltunk zsongva.
A koedukált öltözőben meleg volt, és úgy is egymás fenekét fogjuk odalenn követni, hát szoktuk a helyzetet. (Most ez úgy hangzik, mintha nem tetszett volna, pedig dehogyis nem. :) Első pillanattól fogva élveztem. Mindenki kapott aránylag méretére illő ruhát, sisakot fejlámpával, és pár hasznos tanácsot, melyek után már eleve kellően koszosan indultunk, hogy a további sár/por ne zavarjon bennünket. És mire jó a kölcsön ruha? Nem féltem, hogy koszos lesz. Odakinn igaz, még fáztam benne, de lenn már nagyon jó választásnak véltem, és nem vittem haza fél-fél kiló port.
A téli hidegben átmenni a barlanghoz kicsit didergős volt, de odalenn már az izzadás volt soron. Az ajtón be még felegyenesedve tudtunk lépni, a következő lábváltásnál viszont már illő volt fejet hajtani a mélység, vagy kitudja mi előtt.
A tárna rövidségébe csak egy kanyar fért bele és máris a padoknál voltunk, ami pont jó hely a csoportképhez.
A téli hidegben átmenni a barlanghoz kicsit didergős volt, de odalenn már az izzadás volt soron. Az ajtón be még felegyenesedve tudtunk lépni, a következő lábváltásnál viszont már illő volt fejet hajtani a mélység, vagy kitudja mi előtt.
A tárna rövidségébe csak egy kanyar fért bele és máris a padoknál voltunk, ami pont jó hely a csoportképhez.
Lefelé hosszú létra vezetett, amin Adri még félt, de bíztam benne bele fog jönni, és pár kezdeti lányos nyavalygás után megembereli magát, bevállalósabb lesz.
Miután mindenki leért egy gyors csúszással-mászással az első kiszélesedésben a Kápolnában voltunk. Meghallgattunk pár rém mesét, és a német lokátor állomásról szóló történetet, de igazán nem időztünk sokat, csak amennyit éppen kell, hogy valami tudományos tapasztalásunk is legyen.
Nagyterem, Dóm, Toldy-ág és Színház. Kicsit felegyenesedve, majd megint lehasalva, térden mászva, vagy fenéken csúszva, de szépen sorban bejártuk e gyönyörű tárnákat.
Gyönyörű. Eddig más fogalmam volt erről a szóról, de örömmel veszem a tapasztalást.
Odalenn váltakozó síkosságban, de minden csúszik, ha nem a nedvességtől akkor portól. Fényt csak a lámpák adnak, hangot is magunk keltünk, élőt pár gyökeret láttunk,
és mégis gyönyörű volt a magasabb szintek habzó plafonja,
a tengeri lenyomatok,
a kristályok,
a különféle alakzatok, böhöm nagy sziklatömbök.
Egyébként azt vártam, hogy milyen kényelmetlen helyzeteket fogok majd lelni, de formára kivájt mélyedésekben kényelmes ülő és fekvőhelyeket találtunk, bár azt nem tudom mennyire tettszenének egy egész éjszakán át.
Annyi azért szent, jobban, mint Adrinak ötletem, hogy a színházban énekeljen valamit. Pedig a barlang szelleme, akivel itt találkoztunk biztosan örült volna neki.
Odalenn váltakozó síkosságban, de minden csúszik, ha nem a nedvességtől akkor portól. Fényt csak a lámpák adnak, hangot is magunk keltünk, élőt pár gyökeret láttunk,
és mégis gyönyörű volt a magasabb szintek habzó plafonja,
a tengeri lenyomatok,
a kristályok,
a különféle alakzatok, böhöm nagy sziklatömbök.
Egyébként azt vártam, hogy milyen kényelmetlen helyzeteket fogok majd lelni, de formára kivájt mélyedésekben kényelmes ülő és fekvőhelyeket találtunk, bár azt nem tudom mennyire tettszenének egy egész éjszakán át.
Annyi azért szent, jobban, mint Adrinak ötletem, hogy a színházban énekeljen valamit. Pedig a barlang szelleme, akivel itt találkoztunk biztosan örült volna neki.
Ha már legfiatalabbunk nem volt önfeláldozó kedvében igyekeztünk felvidítani mással: pl. a fiúk felmásztak a Micimackó lukba tapsolni,
nehogy úgy járjunk, mint a rosszcsont kisfiú.
Már nem emlékszem, hogy a Földgömb-terem (a túránk legmélyebb pontja) előtt vagy után, de mindenképp a Színház és az Elefánt
között másztunk egy hasadékban is
majd már felfelé haladva a kecske következett, akinek Adri túrt az orrába (azt mondja nedves volt).
Bár a tüdőm még mindig nem hitte, hogy ez jó nekem, én és Adri is egyre kevésbé törődtünk a körülményekkel, vagy a veszéllyel. Láthatóan lányom magabiztosabban lépdelt, nálam pedig a tapasztalás-kipróbálás előbbre való volt a légvételnél, ezért megpróbáltam visszafelé egy csúszdát, vagy a hasadék alja helyett felette átlépdelni.
Visszafelé megálltunk az ebédlőben (választék: levegő, ásványvíz -a képen-, szendvics -két szikla között hús- osztriga),
de már több kanyarban ismerős helyeken haladtunk, csak másik irányból.
2 óránál több volt míg újra az öltözőbe értünk, és bár mindenki elfáradt, nagyon jól éreztük magunkat. Legalábbis mi ketten Adrival tuti, de ahogy a többieket elnéztem ők sem bánták meg az esti programválasztást.
Biztos vagyok benne, hogy legalább fele szakaszon két lábon haladtunk, de mégsem volt ez olyan egyszerű lépkedés. A kiszélesedésekben általában elég volt ha csak figyeltünk, de a szűkebb részeken minden mozdulathoz kaptunk útmutatást: melyik láb hová, merre forduljunk, hol kapaszkodjunk. Vezetőnk humora mellett segítőkész és figyelmes is volt, de többnek tűnik nekem ez a túra, mint 900 méter. Persze volt egy-egy szívatás is, de nyilván nem csak annak köszönhetően lett pár lila foltom, és érzem minden izmom.
A öltözőben bizonyítandó, hogy mindenki visszatért újabb csoportkép készült,
a büfében még öblítettünk, és megcsappant energiánkat a grillázzsal próbáltuk pótolni, de már hazafelé terveztük az utat. Vagyis, mi Ritáékhoz. Szegényeket jól megvárakoztattuk. Éjfél előtt nemsokkal érkeztünk, és szerencse volt, hogy Grétit nem ébresztettük fel, de pihenésre Attilának így sem sok időt hagytunk. Nagyon jól esett, hogy finom vacsorával, és mindketten ébren vártak bennünket. Rövidet beszélgettünk, de a pancsi (Nem kicsit voltunk koszosak. Igazából egy hajmosás is jól esett volna, de inkább csak nedves törölközővel próbáltuk kitöröli a filcesedést hajunkból.) után hamar hulla fáradtan feküdtünk, és hagytuk a java dumcsit holnapra.
nehogy úgy járjunk, mint a rosszcsont kisfiú.
Már nem emlékszem, hogy a Földgömb-terem (a túránk legmélyebb pontja) előtt vagy után, de mindenképp a Színház és az Elefánt
között másztunk egy hasadékban is
majd már felfelé haladva a kecske következett, akinek Adri túrt az orrába (azt mondja nedves volt).
Bár a tüdőm még mindig nem hitte, hogy ez jó nekem, én és Adri is egyre kevésbé törődtünk a körülményekkel, vagy a veszéllyel. Láthatóan lányom magabiztosabban lépdelt, nálam pedig a tapasztalás-kipróbálás előbbre való volt a légvételnél, ezért megpróbáltam visszafelé egy csúszdát, vagy a hasadék alja helyett felette átlépdelni.
Visszafelé megálltunk az ebédlőben (választék: levegő, ásványvíz -a képen-, szendvics -két szikla között hús- osztriga),
de már több kanyarban ismerős helyeken haladtunk, csak másik irányból.
2 óránál több volt míg újra az öltözőbe értünk, és bár mindenki elfáradt, nagyon jól éreztük magunkat. Legalábbis mi ketten Adrival tuti, de ahogy a többieket elnéztem ők sem bánták meg az esti programválasztást.
Biztos vagyok benne, hogy legalább fele szakaszon két lábon haladtunk, de mégsem volt ez olyan egyszerű lépkedés. A kiszélesedésekben általában elég volt ha csak figyeltünk, de a szűkebb részeken minden mozdulathoz kaptunk útmutatást: melyik láb hová, merre forduljunk, hol kapaszkodjunk. Vezetőnk humora mellett segítőkész és figyelmes is volt, de többnek tűnik nekem ez a túra, mint 900 méter. Persze volt egy-egy szívatás is, de nyilván nem csak annak köszönhetően lett pár lila foltom, és érzem minden izmom.
A öltözőben bizonyítandó, hogy mindenki visszatért újabb csoportkép készült,
a büfében még öblítettünk, és megcsappant energiánkat a grillázzsal próbáltuk pótolni, de már hazafelé terveztük az utat. Vagyis, mi Ritáékhoz. Szegényeket jól megvárakoztattuk. Éjfél előtt nemsokkal érkeztünk, és szerencse volt, hogy Grétit nem ébresztettük fel, de pihenésre Attilának így sem sok időt hagytunk. Nagyon jól esett, hogy finom vacsorával, és mindketten ébren vártak bennünket. Rövidet beszélgettünk, de a pancsi (Nem kicsit voltunk koszosak. Igazából egy hajmosás is jól esett volna, de inkább csak nedves törölközővel próbáltuk kitöröli a filcesedést hajunkból.) után hamar hulla fáradtan feküdtünk, és hagytuk a java dumcsit holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése