Hogyan is kezdődhetne másként ez a bejegyzés is, mint dél helyett fél 2-kor sikerült hazaindulnom?
Éjjel most is mindent bepakoltam, csak az utolsó simítások hiányoztak, de így is 6 volt mire a Tescóból elindulva végre lámpát kapcsoltam, és elhagytuk Szolnokot.
300 km. (Telitank, nagyon remélem hazaérek vele.), 4 órás út, de sebaj csak érjünk oda. Hajrá.
Albertirsáig legalább a nap nem szemből sütött, de ennél nagyobb szerencsénk volt, hogy a balesetet nem mi szenvedtük el, és pont úgy álltunk meg letudtam térni a községbe, így idő sem esett ki. GPS-t nem kapcsoltam be, hátha hamarabb megjegyzem mikor merre menjek (Honnan olyan egyszerű ez a fiúknak?), de bíztam az előbb emlegetett nemben és követtem az előttem kígyózó kocsisort, gondolván ők is az M0-ra igyekeznek. Úgy lett. Innentől már csak a gázt kellett nyomjam, nem a szemből jövő sietőket számolnom. Amikor az első igen neccesen előzővel találkoztunk még nem gondoltam, hogy az alig 50 km.-es szakaszon 5x lesz ebben az élményben részem. Voltunk páran az úton, és voltak akik jobban siettek, de 2 balesetet is látva tudom ma sem mindenki ért célba. Amióta bőrömön tapasztaltam mi lehet az esztelen sietésnek a következménye, én inkább kések, de nem megyek gyorsabban, mint amit még lazán kezelni tudok, és amikor úgy érzem két kézzel kell fogjam a kormányt inkább visszaveszek, nem pedig erősebben kapaszkodom. Ha 90, akikor 90, ha 130 (dombon lefelé, erős hátszéllel), akkor 130, de több még a Suzukiban sem. Ha nem én vezetek nincs gond a nagyobb sebességgel, de az elkalandozó természetemmel ennyi elég, és már ekkor sem nagyon lehet nézelődni. Ami jelen esetben Tatánál zavart legjobban, a gyönyörű fehér sziklafalra ki-ki pillantottam, de inkább akartam haladni, mint elsuhantamban nézelődni, csak ráviláglott 1 okra, miért (kicsit) jobb az anyósülésen ülni. Győrig egyébként jól haladtam, de Kapuvárnál utolért a sötétség, innentől sokkal lassabban. Hiába tudtam az egymás után következő falvak nevét mégis mindegyik határában a térkép után kapálóztam, és már az autóban rájöttem hosszú lesz másnap az utolsó Fertődtől Fertőújlakig tartó szakasz.
Pont 10-re értünk a faluba, ahol mégis be kellett kapcsolni a navigációt (rögtön mind a kettőt), de nem sokra mentem egyikkel sem utcanevek nélkül. Végül sétálgató ifjaink vezettek bennünket ujjongva célba. Milyen jó, hogy közel a falu egyetlen kocsmája, és legalább azt is hamar megtudtam rosszul tettem nem vettem kenyeret a Tesco-ba.
Éjjel most is mindent bepakoltam, csak az utolsó simítások hiányoztak, de így is 6 volt mire a Tescóból elindulva végre lámpát kapcsoltam, és elhagytuk Szolnokot.
300 km. (Telitank, nagyon remélem hazaérek vele.), 4 órás út, de sebaj csak érjünk oda. Hajrá.
Albertirsáig legalább a nap nem szemből sütött, de ennél nagyobb szerencsénk volt, hogy a balesetet nem mi szenvedtük el, és pont úgy álltunk meg letudtam térni a községbe, így idő sem esett ki. GPS-t nem kapcsoltam be, hátha hamarabb megjegyzem mikor merre menjek (Honnan olyan egyszerű ez a fiúknak?), de bíztam az előbb emlegetett nemben és követtem az előttem kígyózó kocsisort, gondolván ők is az M0-ra igyekeznek. Úgy lett. Innentől már csak a gázt kellett nyomjam, nem a szemből jövő sietőket számolnom. Amikor az első igen neccesen előzővel találkoztunk még nem gondoltam, hogy az alig 50 km.-es szakaszon 5x lesz ebben az élményben részem. Voltunk páran az úton, és voltak akik jobban siettek, de 2 balesetet is látva tudom ma sem mindenki ért célba. Amióta bőrömön tapasztaltam mi lehet az esztelen sietésnek a következménye, én inkább kések, de nem megyek gyorsabban, mint amit még lazán kezelni tudok, és amikor úgy érzem két kézzel kell fogjam a kormányt inkább visszaveszek, nem pedig erősebben kapaszkodom. Ha 90, akikor 90, ha 130 (dombon lefelé, erős hátszéllel), akkor 130, de több még a Suzukiban sem. Ha nem én vezetek nincs gond a nagyobb sebességgel, de az elkalandozó természetemmel ennyi elég, és már ekkor sem nagyon lehet nézelődni. Ami jelen esetben Tatánál zavart legjobban, a gyönyörű fehér sziklafalra ki-ki pillantottam, de inkább akartam haladni, mint elsuhantamban nézelődni, csak ráviláglott 1 okra, miért (kicsit) jobb az anyósülésen ülni. Győrig egyébként jól haladtam, de Kapuvárnál utolért a sötétség, innentől sokkal lassabban. Hiába tudtam az egymás után következő falvak nevét mégis mindegyik határában a térkép után kapálóztam, és már az autóban rájöttem hosszú lesz másnap az utolsó Fertődtől Fertőújlakig tartó szakasz.
Pont 10-re értünk a faluba, ahol mégis be kellett kapcsolni a navigációt (rögtön mind a kettőt), de nem sokra mentem egyikkel sem utcanevek nélkül. Végül sétálgató ifjaink vezettek bennünket ujjongva célba. Milyen jó, hogy közel a falu egyetlen kocsmája, és legalább azt is hamar megtudtam rosszul tettem nem vettem kenyeret a Tesco-ba.
Bepakolás, üdvözlés, szállás elfoglalás és mihamarabbi alvás volt még a napi tervben, de az erdei iskola e hétvégi vendégserege megért egy kicsit rövidebb alvást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése