A lányok összeesküdtek, ők majd kocsival jönnek pancsolni. Pedig jót tenne a mai nap, de ezt senki nem tudja bebizonyítani nekik.
Kaja neccesen, estére mindenképp főzni kell, de Adri legalább kalácsot szeretne reggelire, így nekem marad a sós (szerencsére). Csapatunk java a kocsmában vacsorát rendel, de mivel Adri egyik lehetőséget sem szeretni nekem marad az eredeti terv, főzni kell. Azt azonban megtudom a faluban alig 200-an laknak, a harmada betelepült osztrák, több tulajdonnal, de van 2 eladó ház, kb. 5 milla ellenében.
A tegnap megismert úton kifelé gördülve megkülönböztethető hol milyen állampolgárságú a tulaj, de romákra utaló jelet nem látok, csak csend van. Ennek ellenére szomorú kontrasztként a tegnapi naphoz a biciklitároló vastag lánccal kikötve a villanyoszlophoz.
A határnál most jobbra kanyarodunk és rögtön el is hagyjuk a bicikliutat. Többeknek nem tetszik az apró kavicsos határi út, de ez van, jó felé megyünk.
Kanyargunk jobbra balra, mezőn-határon át míg elérünk egy lovardához, de megérte. Így érdemes lovakat tartani.
Persze nem csak lovak vannak itt, vendéglő, uszoda, kápolna, és kitudja még mi rejtőzik a lombok között. A kis kápolnában ugyancsak rácsodálkozom az élet másságára, itt Istent is tisztábban szeretik. (Egyébként útközben többször kereszteztük tegnap, és ma is a Mária utat, de attól függetlenül is sok ápolt, látogatott emlékhelyet, feszületet, kápolnát láttunk az út mellett, határban, szőlőtőkék között, hegyoldalban.)
További kanyargások után végre elértük a Zicksee-t. A tó alsó szakaszán rengeteg lúdféle élte boldogan életét,
de mi föntebb kívántunk megmártózni. Már aki. A víz ugyan idefenn már nem volt iszapos, és az ingyen-strand még csapvizes medencében csobbanós csúszdával is rendelkezett Én ezt az élményt kihagytam. Tízóraiztam, fényképeztem párat,
és elindultam geoládázni. Előbb a távolabbit kerestem volna, de nem leltem, viszont mutatom az osztrák részen 70%-ban (A többi is árnyákos, hangulatos, csak ahol lehet kihasználják a természet adta lehetőségeket.) milyen pihenők várják a bicikliseket.
(Mutatnám, de az én képem eltűnt. Valamit nem jól csinálok, mert több dologra emlékszem határozottan, hogy lefényképeztem, de nincs a memóriában a kép.)
Visszatérve a strandra már nem marad idő az ottani rejtek megkeresésére, de nem bántam, nem ez az első láda ami kimaradt a héten.
Éppen utólérve a többieket tekerünk velük tovább fentről megközelítve Illmitz-t. Beértünk egy felvonulást, majd egy csárda mellett, páran oda be is térve pihentünk egyet.
Ekkor ébredtek lányaink, keresvén a strandot, most mennének (eddig bélszín Stroganov módrát készítettek), volt már 2 óra is, időben voltak. Mi nem fordultunk vissza.
Elsuhanunk a tegnapi első kilátó mellett, majd újabb földút következett sok porral (néhol tolni kellett), és szép virágokkal (Én burjánzó rét mellé érve a tegnap elmulasztott 2 virágot kerestem, de ma kevésbé mocsaras helyen jártunk, nem láttam olyanokat.),
kicsivel a visszafordító előtt geoládával, majd a fehér szamarakkal. A hőségben én nem kívánkoztam kilátóba mászni,
de a csacsikat szemügyre vettem. Nem voltak közeledős kedvükben. Vagy mi voltunk túl sokan (ők sem kevesebben).
Biológiai felfedezésem szerint a szürke szamarak kisebbek, és puhányabbak lehetnek a fehéreknél. Bár a közeli képen nem épp bodybuilder példány bambul, de a csordában lévőkön olyan izomkötegek voltak, a majd kipukkanó hasuk felett, hogy az csak na. Has, comb, fenék szín izom, abból a szálkás, vibráló fajtából.
Hazafelé is földúton poroltunk egészen Illmitz déli csücskéig, ahonnan már az ismert bicikliúton el sem téveszthettük az utat.
56 km. után, megérkezve a kocsmában hideg bodza lével hűsítettük magunkat, beosztottuk az estét, Feri elmesélte Adri milyen ügyesen pucolt és kockázott életében először hagymát, de igyekeztem a víz alá, mert nem csak a lábam volt ilyen koszos, és hasonló mód leégve.
Igazából még a leégés tegnapról maradt (SPf 30 nekem nem elég, és különben is, ki a fene gondolta, hogy a lábam újai is leéghetnek?), de akkor is jól esett neki a hűs víz, ami talán itteniek közül először meleg is lehetne.
Vacsorafőzés (paprikáskrumpli), vacsorázás, összepakolás, és már teríthettem is az esti mozira.
Ervin tartott nekünk képes kedvcsinálót az idei legfőbb túráihoz, amiből már tavaly is szervezett párat, így láthattunk általa készített képeket és persze csoroghatott a nyálunk.
Idő szűkében főképp a szállást, ellátást reklámozta, és a tájról csak minimális képet láttunk, de csodás volt. Persze füleltem, mert nekem Kappadókia léggömbbel meglesz, már tudom hogyan, még nem tudom miből, de van egy évem rá. A túráit egyébként közvetlen repülőjáratokkal szervezi, lehető legközelebbi érkezéssel a szállásokhoz, már aznap egy gyalogtúrával. Éjszaka barlanglakásban, majdnem múzeumi környezetben (a tulaj fia régiség gyűjtő), étkezés helyi kis kifőzdékben, túravezető az a férfi, aki feltérképezte az egész hegységrendszert, és a helyi hagyományok megrögzött óvója, kutatója. Azt hiszem 10 nap, mindig másik területre, 1 nap aki szeretné légballonnal. Tetszik ez a terv. Nagyon tetszik, és Ervin garancia rá, hogy nem csak a katalógusok ajánlatában szereplő látványosságokat keressük fel, nem hotelban altat, és élvezni fogja aki vele tart.
A reklám után eddigi együtt megtett túrákról néztek a többiek képeket. Én is szerettem volna, de a nap lemenőben volt, és a tó felett a közeli kilátóból akartam nézni.
Rengeteg szúnyog volt,
nehezen tudom azt mondani megérte a csípéseket, mert már későn érkeztünk, de valami csak összejött.
Hazafelé kárpótlódtam. A mellettünk elterülő, körbekerített réten már tegnap is felfigyeltem a bivalyokra, de csak egyesével, vagy kisebb csoportban láttam őket, most viszont mind ott sorakozott a villanypásztor mellett. Fenséges volt a sok erős állat látványa. Mivel én vezettem nem volt más választás, meg kellett simogatni őket.
Ott egyébként nem tűntek ennyire tettrekésznek, csak kérődztek, szaglásztak, és figyeltek. A legnagyobb egyébként sem hagyta közelebb jönni őket, kisajátított, és csak ő közeledhetett.
Nagyon élveztem a közelségüket, vagyis kifejezetten ezét az egyét. Mint kiderült hím volt, és a belátható szarvak közül neki volt a legnagyobbja. A bőréből nem sokat éreztem, mert a szőrt száraz agyag fedte, de ahol nem látszott az iszappakolás ott is elég sprőd volt, nem siklott szálai közé az ujjam, legfeljebb a szügyénél, azt azonban nem hagyta sokáig simizni. Pár fűcsomót is elfogadott, de szemmel láthatóan nem kifejezetten a kaja érdekelte, ahogy engem sem.
Hazaérve nem akarózott az elalvás. Pedig fáradt voltam, de világmegváltó kedvem kerekedett, olyan Mátra odébb pakolós, amikor nincs lehetetlen.
Ui: Idehaza még fényképen is megbabonáznak ezek a jószágok. Csak nézem őket és borsózik a hátam, melegszik a lelkem.
Ekkor ébredtek lányaink, keresvén a strandot, most mennének (eddig bélszín Stroganov módrát készítettek), volt már 2 óra is, időben voltak. Mi nem fordultunk vissza.
Elsuhanunk a tegnapi első kilátó mellett, majd újabb földút következett sok porral (néhol tolni kellett), és szép virágokkal (Én burjánzó rét mellé érve a tegnap elmulasztott 2 virágot kerestem, de ma kevésbé mocsaras helyen jártunk, nem láttam olyanokat.),
kicsivel a visszafordító előtt geoládával, majd a fehér szamarakkal. A hőségben én nem kívánkoztam kilátóba mászni,
de a csacsikat szemügyre vettem. Nem voltak közeledős kedvükben. Vagy mi voltunk túl sokan (ők sem kevesebben).
Biológiai felfedezésem szerint a szürke szamarak kisebbek, és puhányabbak lehetnek a fehéreknél. Bár a közeli képen nem épp bodybuilder példány bambul, de a csordában lévőkön olyan izomkötegek voltak, a majd kipukkanó hasuk felett, hogy az csak na. Has, comb, fenék szín izom, abból a szálkás, vibráló fajtából.
Hazafelé is földúton poroltunk egészen Illmitz déli csücskéig, ahonnan már az ismert bicikliúton el sem téveszthettük az utat.
56 km. után, megérkezve a kocsmában hideg bodza lével hűsítettük magunkat, beosztottuk az estét, Feri elmesélte Adri milyen ügyesen pucolt és kockázott életében először hagymát, de igyekeztem a víz alá, mert nem csak a lábam volt ilyen koszos, és hasonló mód leégve.
Igazából még a leégés tegnapról maradt (SPf 30 nekem nem elég, és különben is, ki a fene gondolta, hogy a lábam újai is leéghetnek?), de akkor is jól esett neki a hűs víz, ami talán itteniek közül először meleg is lehetne.
Vacsorafőzés (paprikáskrumpli), vacsorázás, összepakolás, és már teríthettem is az esti mozira.
Ervin tartott nekünk képes kedvcsinálót az idei legfőbb túráihoz, amiből már tavaly is szervezett párat, így láthattunk általa készített képeket és persze csoroghatott a nyálunk.
Idő szűkében főképp a szállást, ellátást reklámozta, és a tájról csak minimális képet láttunk, de csodás volt. Persze füleltem, mert nekem Kappadókia léggömbbel meglesz, már tudom hogyan, még nem tudom miből, de van egy évem rá. A túráit egyébként közvetlen repülőjáratokkal szervezi, lehető legközelebbi érkezéssel a szállásokhoz, már aznap egy gyalogtúrával. Éjszaka barlanglakásban, majdnem múzeumi környezetben (a tulaj fia régiség gyűjtő), étkezés helyi kis kifőzdékben, túravezető az a férfi, aki feltérképezte az egész hegységrendszert, és a helyi hagyományok megrögzött óvója, kutatója. Azt hiszem 10 nap, mindig másik területre, 1 nap aki szeretné légballonnal. Tetszik ez a terv. Nagyon tetszik, és Ervin garancia rá, hogy nem csak a katalógusok ajánlatában szereplő látványosságokat keressük fel, nem hotelban altat, és élvezni fogja aki vele tart.
A reklám után eddigi együtt megtett túrákról néztek a többiek képeket. Én is szerettem volna, de a nap lemenőben volt, és a tó felett a közeli kilátóból akartam nézni.
Rengeteg szúnyog volt,
nehezen tudom azt mondani megérte a csípéseket, mert már későn érkeztünk, de valami csak összejött.
Hazafelé kárpótlódtam. A mellettünk elterülő, körbekerített réten már tegnap is felfigyeltem a bivalyokra, de csak egyesével, vagy kisebb csoportban láttam őket, most viszont mind ott sorakozott a villanypásztor mellett. Fenséges volt a sok erős állat látványa. Mivel én vezettem nem volt más választás, meg kellett simogatni őket.
Ott egyébként nem tűntek ennyire tettrekésznek, csak kérődztek, szaglásztak, és figyeltek. A legnagyobb egyébként sem hagyta közelebb jönni őket, kisajátított, és csak ő közeledhetett.
Nagyon élveztem a közelségüket, vagyis kifejezetten ezét az egyét. Mint kiderült hím volt, és a belátható szarvak közül neki volt a legnagyobbja. A bőréből nem sokat éreztem, mert a szőrt száraz agyag fedte, de ahol nem látszott az iszappakolás ott is elég sprőd volt, nem siklott szálai közé az ujjam, legfeljebb a szügyénél, azt azonban nem hagyta sokáig simizni. Pár fűcsomót is elfogadott, de szemmel láthatóan nem kifejezetten a kaja érdekelte, ahogy engem sem.
Hazaérve nem akarózott az elalvás. Pedig fáradt voltam, de világmegváltó kedvem kerekedett, olyan Mátra odébb pakolós, amikor nincs lehetetlen.
Ui: Idehaza még fényképen is megbabonáznak ezek a jószágok. Csak nézem őket és borsózik a hátam, melegszik a lelkem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése