Motiválatlanul

Már tegnap este sem szerettem ezt a napot.
Reggel erre fel elaludtam.
Mire beértem megfájdult a hasam.
Odabenn azzal fogadtak 30 beteget vehetek fel, de már 20-nál több van feladva, + 15-t mi rendeltünk be, még 5 pedig múlt hétről tolódott, és a bennfekvőket, meg a bt-vel érkezőket is fel kell venni, tehát maradtunk 50-ben.
Én legalább 70-re számítottam.
Nem szeretem ezt az érzést. Nem azért vagyunk ott, hogy heteket vegyünk el a betegektől. Sok mással sem tudok azonosulni, de ezzel  végképp nem.
Ilyenkor megkapom, ezért kapom a fizetésem, csináljam.
Mit mondjak, nem fizetnek annyit, hogy jobb legyen a kedvem.
Végül 75 beteget regisztráltam, és közülük 7-t küldtem haza (leleteket elkérve, hogy legalább előre tudjak dolgozni és ne keljen egész nap majd itt csücsülniük). Azt nem tudom kedves bekavaró kolléganő reg nélkül hány embert küldött haza, de nagyon nem tetszett a fél 3-as regebéd, és a negyed 6-os végzés sem (amit véletlen sem fizetnek ki és csak a mesében lehet lecsúsztatni).
Érthető módon déltől már mindenki türelmetlen volt (pláne aki nem lett még eddigre sem gépbe víve, pedig 7-től itt várt).
Hazafelé még biciklire sem volt kedvem ülni, fél útig inkább toltam, nézelődtem.
A Tisza túlpartján nyugodtan lépegető gém (vagy kócsag) visszaadta valamelyest a kedvem,

de nem sokkal kevésbé éreztem magam kifacsartnak, mint a járdán  bűzölgő elpottyantott hal.

Hazaérve már nem is emlékszem mit ettem, de arra igen, nem fizetnek meg annyira, hogy útközben vegyek magamnak egy adag friss chipset.
Szar érzés.
Aludnék, de ahhoz sincs kedvem, pedig az még ingyen van.
Erre Peti még benyögi, vigyem ki a Tiszavirág fesztiválra.
Hogy az a ...
.
Delete.
.
Csak azért is vettem egy chipset, és a fatálakat simogatva lecsendesedtem.