Szóval sátorbontás, szárítás, bepakolás, reggeli vásárlás, reggeli elfogyasztása, és ketté válás. Majdán-nyeregből Peti fel a Kevély nyeregbe és vissza, míg én a piroson le
Berda József emlékműhöz,
hogy aztán a faluban újra találkozzunk. Neki hiányzott a pecsét, nekem útba esett egy láda, és ha vele megyek beletelt volna 2 órába csak a gyalogút. Így is 11,30-ra értünk a Szépvölgyi út legeslegvégére, kocsival. (Ja, menet közben változott a terv, de majd meglátjátok mire.) Kocsinkat hátrahagyva könnyített (jócskán könnyített) zsákkal indultuk a kék körúton fel a Hármashatár-hegyre.
Alig több, mint 1 km. volt a törmelékes, máskor nagy gondot nem okozó, de most meredeknek vélt, szép út,
míg az egyik torony kerítésére erősített pecsétet elértük. Megnéztünk valami bunker félét,
de igyekeztünk a Virágos-nyeregbe következő pecsétünkért.
Aha, igyekeztünk volna. Gondolatom szerint sokkal jobban néztem ki, mint ahogyan éreztem magam, és a GPS sokkal jobb eredményeket mutatott, mint amennyire véltem haladósnak a túrát. Igaz nem sietség volt a cél, csak Peti kipihent volt, én meg nem, és fele olyan jól sem tudtam menni, mint szerettem volna. A gép szerint pedig mentem úgy, mint tegnap, de én felének sem éreztem. Miközben viccekkel, mozgalmi- meg lakodalmas nótákkal, adomákkal szórakoztatott, ő tánclépésben haladt, nekem meg a nevetéssel is az erőm fogyott. A sárgán visszafelé néha már ütöttem volna a bottal, pláne mikor az egyik emelkedőm megkérdi mennyi a föld görbülete mittudommennyin? Értem a kérdés, de lehet a nevem sem tudtam volna megmondani, a választ meg egyébként sem, de a 10 cm.-es válasszal itt
komoly életveszélyben volt. És, erre még a vitorlások felszállóhelyén tartott pihenőn elkezd cukkolni a répával, miközben még a dobozomból is elfogyott, a nadrág kidörzsölte a combom, a merevítő feltörte a térdem, a hólyagjaimról már elfelejtkeztem, és melegem volt, meg mit tudom én még micsoda, de nem volt felhőtlen a boldogságom.
A rövid pihenő jót tett. Lehűltem, kikapcsoltam, újraprogramoztam magam és már majdnem vígan leértünk a kocsihoz, ahol a nadrágcsere után mintha kicseréltek volna. Irány a sárgán Határnyereg, hogy a kéken leérjünk Hűvösvölgybe.
A képen annyira nem látszik, de komolyan kellett edzeni a visszaútra, még ha csak 300 m. is lesz a kaptató. Az elágazásnál aztán b.-ra fordultunk, és egyre könnyedebben beszélgettünk egészen az Oroszlán-szikláig.
:) Aha, nem erre kellett volna jönni, de legalább hamar rájöttünk, és közben meglett a jelszó is.
Az idáig tartó enyhe lejtő után visszafelé rövid, alig emelkedés után a kereszteződésben most már jó felé fordulva újra süllyedtünk.
Katonasír,
talán bunker,
Mátyás király állatkertje,
Budapest város 1879-es emlékmű,
több kanyar, pihenők, érdekes fák,
és már lakott területen is voltunk. A gyermekvasút előtt eperfáról csemegéztem, de épp időben voltunk egy szerelvény megérkezéséhez. Persze, a menetrend alapján kicsit régebbit vártunk, és a másik vágányra, de így is öröm volt.
Megnéztük a kiállítást,
ettünk egy pizzát, vizet töltöttünk üvegeinkbe, és irány haza.
Mehettem volna tömegközlekedéssel is, de kemény vagyok, az utolsó 3 km. már nem fog ki rajtam. Igaz, végig gyenge emelkedő várt rám, de az már majdnem sík lesz, a végét meg kicsit megnyomom, és kész.
4 órát voltunk oda a második körben. Fáradt voltam, de már jól. A világmegváltó kedvhez kellett volna még egy nap, de már önmagam voltam.
A Mozgás éjszakája előtt Petiéknél megvacsoráztunk, letusoltunk, és éppen beértünk a futásra, melyen Peti indult.
Úgy volt mindketten tekerünk is majd, de nekem nem sikerült biciklit szerezni, így csak nézelődtem. Nem mintha sokkal többre képes lettem volna. Hitegetem magam, hogy ha mozgásban maradok ment volna, de hagyjuk már, örültem, hogy nyitva tudom tartani a szemem, és mindig a jó lábammal lépek.
Jó volt látni a hömpölygő tömeget (futottak, bicikliztek, tollasoztak, zumbáztak, salsátak, spiningeltek, meg kitudja mit csináltak tömegesen),
de kimozogtam én magam nappal, akart a fene még hömpölyögni is. Biztattam Petit, menjen, ne fogja vissza magát, csinálja amihez kedve van, ha elfáradt itt leszek, költsön fel, és mehetünk haza, de nem ment, nem hagyott. Kicsit éreztem magam csak kellemetlenül.
Megpróbálkoztunk a sárkányhajóknál, de 2 óra múlva tudtunk volna csak beülni az egyikbe, ezt is kihagytuk. Az eldobált poharak rengetegében elvánszorogtunk, vagyis csak én vánszorogtam a kocsihoz, és már nem is emlékszem hogyan kerültem ágyba, de tuti a saját lábamon.
Peti, Újabb köszönet, de leginkább bocsánat a mai napért.
.
Hazafelé a vonaton két nap GPS adatait nézegetve próbáltam következtetéseket levonni, mit kell másként csinálom legközelebb. Amikor haladok jónak vélem a tempóm, csak amennyi időt megyek, ugyanannyit állok is, és ez így már nem annyira oké. Vagy tartanom kell a tempót, és fele ennyit sem megállni még ha csak 1-1 percre is, vagy jobban belehúzni, és ennél nem többet megállni. Az első lehetőséget tartom kivitelezhetőbbnek, csak akkor nem nagyon lesznek fényképek.
Pontosítva, lefelé nem kell gyorsulnom (nem is tudnék merevítőben), az már futás lenne, de emelkednem gyorsabban kellene, vagyis csak egyenletesebben.
Még nem tudom hogyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése