Tőlünk Adri kocsiba ült és lement Zánkára, én pedig szintén kocsiba ültem és elmentem romtemplom körútra, aztán remélhetőleg a bemutató előtt találkozunk a standon.
Hogy a dologba még egy kis csavar legyen hajnalban, pizsiben, Ankával Havas Tátrát sütöttünk, rögtön 2 adagot, hogy este mindenkinek jusson (persze ehhez még tegnap el kellett kérni a konyhásnéni habverőjét, de minden másunk volt), és biztos megmaradjon a recept otthoni felhasználásra.
Reggeli után Adrit útnak eresztettem, én meg társamul fogadva Eszti nénit és Elemér bácsit (Még mindíg furcsa. hogy már engem is nénizni merészelnek, és nem esik jól, de nekem sem egyszerű továbbra sem lerövidíteni a megszólítást. Igyekszem azért.) felfedező körútra indultam.
Az esőnapon, és a kínlódóson is figyeltem már az először felkeresendő romot. A tegnapi pincében is felhívták rá figyelmem milyen szépen felújították, sőt a hétvégén esküvő is volt benne, és aszfaltozott út vezet hozzá. A tervezett útvonalból ugyan kiesett, de ennyi pozitívum után nem hagyhattuk ki a Szt. Balázs templomromot.
A beharangozó aszfaltozásra vonatkozó részét hagyjuk figyelmen kívül, mi pl. meg sem találtuk legalább az út felétől, de odaértünk és megérte a zöldön, vagy az azon kívüli manőverezést. (Ha a Suzukival lettem volna, ez a rész megint titkos lenne.) A Szt. Balázs hegy oldalában csak egy teleknyi hely van kihagyva a szőlőtőkék között, de az rendezett, és a rom is ízlésesen rendben van. Jó kezdet. (Még úgy is, hogy a bejárat melletti fáról nem tudtunk szüretelni. Nem árulom el milyen fa, mert akkor a reggeléshez kellő jelszó is meglenne.)
Úgy gondoltam a zöld +on majd átmegyünk a Herendi romhoz. El is indultam rajta, de autóval az az út még nekem sem volt vállalható, nehezen megleltem a visszavezetőt, és a Balatoni kéken jutottunk el a Lencse hegy alatti mezőre. A rét közepén hagyva a kocsit gyalog közelítettük meg az erdő szélét, ahol a maradványokat sejtettük. Láttunk ugyan némi szalagozást, de azt valami túra jelölésnek véltük, azonban nem látva jövetelünk célját végül csak megnéztük hová vezetnek, és lehettünk volna elsőre is okosabbak, mert ahhoz a pár téglányi szöglethez jutottunk segítségével ami az egykori templomból megmaradt.
Műútra visszatérve, ha már Mencshelynél úgyis útépítés miatt akadályoztatva voltunk megnéztük a templomokat. A falu első kanyarját bevéve jó látvány volt a 3 egymást követő torony.
Első a katolikus Szentháromság templom volt, ami nézegetése közben elütötték a delet. Számomra azonban legnagyobb érdekesség az egy tömbből lévőnek tűnő kupola volt. Nem tudom, lehet csak bevonat volt rajta, és amiatt tűnt egységesnek, mert igen nehéz lehet egy akkora kőtömb, még ha üreges is.
Egy utcával lejjebb a középkori eredetű evangélikus templom ajtaja nyitva volt, jó érzés volt benn lenni.
Majdnem vele szemben a kissé elhanyagoltabb református templom kulcslyukán keresztül nem sikerült a kép, de sajnos szabad szemmel sem láttam belőle sokkal többet, pedig érdekelt volna az is ami nincs felújítva. Egyébként furcsa is volt, hogy ilyen kis településen 3 felekezetnek is volt temploma, nem még ha jó állapotban is lettek volna mind. (Bár, tudom nem az egyházközösség pénzén múlik a felújítás, ma szinte minden UNIO-s.)
Mi is az, amit nagyon akartam? Hát, a Dörgicsei romok.
Ideje is volt végre hozzájuk venni az irányt. Legközelebb a Kisfalud-dörgicsei volt, de előtte még egy középkori barokk kőhíd is utunkba tévedt.
A képen nem látszik minden részlet, de a mellette lévő parkolóba leállva jól látható a korábbi út rajta keresztül haladt (nyilván 1 sávosan), de ma már csak a rávezető szakasz aszfaltozása látszik, és a híd furcsán a semmibe (árok) vezet.
Ha már a híd előtti kanyarból, ahonnan láttuk a romot nem kanyarodtunk le megálltunk a kisdörgicsei templomnál is,
és csak aztán fordúltunk egy újabb mezőre, ahol a XII. sz.-i pusztatemplom egyik oldalfala, és a körvonala kápráztatott el bennünket.
Gondolom megtaláltuk az érdekességként említett kórus boltozatot is, bár még nem értettük miért vannak sorban vörös téglák a falba építve, ahogyan azt sem, a hu-s láda logfüzetébe miért van beleírva a rejtés nem azonos a com.-ossal, amikor ugyanaz a koordináta, és a leírás is. Én bereggeltem mindkét helyen a találatot.
Idefelé elkanyarodtunk a Szt. Péter-dörgicsei templomrom
melletti Felsődörgicsei evangélikus templom előtt de csak most álltunk meg őket is szemügyre venni.
A kettő el-, és össze nem téveszthetően egymás mellett áll, köztük a buddhista hatást keltő Regős szoborral, ami tudva mit ábrázol odavaló, de elsőre igen furcsállottuk. Kicsit hátrébb a paplak viszont abszolút beleillik a képbe, és a padnál megleltük a mindkét felületen fennlevő ládát is.
Utolsó mai romunk felé haladva az Alsódörgicsei evangélikus templom mellett újra megállni kényszerültünk. A fakupolás, fényes fehérre meszelt templom nem engedett tovább, be kellett néznem. Az evangélikus templomok kétoldali karzata okán alacsony mennyezete, fehér falai, egyszerűbb berendezése miatt nekem sokkal meghittebbek, közelebbiek, mint az egymással versengő katolikusak, és örültem, hogy a nyitott ajtón belüli rács nem akadályozott a nézelődésben.
A Szt. Imre templommal azonban nem volt ilyen szerencsénk, az új ajtó zárszerkezete eltitkolta előlünk belsejét, még azt a kicsinyke oltárrészt is, amit bekukucskálva szoktam látni.
Az ismertető tábla szerinti legnagyobb romhoz a Boldogasszony-dörgicseihez érkeztünk meg utoljára, kellőképp átszellemülve az élvezetére.
Nem tudom mekkora lehetett Dörgicse a XII. században de a már többedszerre látott tábla mellett számolgatva nehéz elképzelni egyszerre 3 templom felépítését, fenntartását, használatát. Pláne ennek a méreteit látva. Kézzel építkeztek, mezőgazdasági alapanyagokkal vakoltak, színeztek, gyakori volt a tűzvész, nem lehetett olyan sok az adomány sem, és mégis biztos volt szükség rá. Romjaiban is pompás, de hihetetlen. A mellé tákolt színpad, és a műanyag székek erősen illúzió rombolóak, de a nagy füves domboldalon piknikre kialakított rész jó ötlet. Tetszik, él a történelem.
A fák között pedig geoláda is lelehető. Belőle tudtuk meg, hogy a közelben van még egy öreg thölgy is.
Volt ugyan róla ismertetőm, de Ő nem volt tervebe véve, mondván távolabb van az útvonaltól, de ha már annyira ajánlották megnéztük. A sok hangya miatt ölelgetni nem volt egyszerű, de megrokkanva is tekintélyt parancsol. Az hozzá vezető út hasonlatos volt a Szt. Balázs romhoz vezetőhöz, és nem is gondoltuk, hogy rajta hagyva a kocsit majd valaki megzavar bennünket a nézelődésben, de még erre is laknak eberek. Nem is akárhogyan, és a kilátás is pazar, pedig azt hittem eztán már csak az erdő jön jó darabon.
Nem mondom, hogy időben értünk strandra, de aki akart annak még fürdeni is volt ideje. Nekem nem volt kedvem, csak leheveredtem és nézelődtem. Főképp az eget. Szép nap volt, és jó volt, hogy nem egyedül élveztem.
Hazafelé Nagyvázsonyban újfent pizzát vettünk, és mivel nehezen leltünk éttermet lekéstük a kezdést, de biztos csak hogy ne hozzuk szégyenbe a csapatot volt még egy felvonás, az 5 órási előtt pedig még tusolni is volt időnk.
A bemutatón nem készült fénykép. Lehetett volna kattogtatni, de a főerdész annyira élvezetesen magyarázott, hogy a sok élmény között eszembe sem jutott rágondolni, hiába fityegett oldalamon a gép. Úgy emlékszem 4 termen mentünk keresztül először az éjszakai erdőt szimulálták, majd a nappali részen kitömött állatokkal találkoztunk, és hallgattunk rengeteg történetet róluk, a legutolsó helyiségben pedig újabb próbára lettek téve érzékszerveink. Tapogathattunk, szaglászhattunk, fülelhettünk, memória játékban ügyeskedhettünk, és nem esett jól hogy felnőtteknek is élvezetes vezetésnek vége lett. Erre érdemes volt költeni az erdészetnek.
A vacsoráig fennmaradó időben megkerestük az erdészeti iskola ládáját. Ebben a rejtésben nem volt sok fantázia, és talán ennek köszönhetően betegeskedett is. Nem tudom mennyire volt jó ötlet az OKT bélyegzőtartó dobozába rejteni a fiolát, de azt gondolni minden túrázó kesser is badarság volt. A dobozban meg egyébként sem csak a túrázók kotlásznak, a kékről talán még hallomásból sem értesülő ember is kíváncsi. Azt viszont ezeken felül sem értem miért kellett tintát tölteni a kicsiny üvegcsébe.
Mindegy, a fiolát bevittem a táborba, acetonnal kitakarítottam, papírcsíkot vágtam bele, összeragasztottam, és az új rejtek keresést elnapoltam világosabb időre.
Vacsora után felköszöntve, megköszönve felvágtuk a Havas Tátrát. Mindenkinek ízlett, csak páran megkóstolni sem tudták, vagy a feledékenységük miatt, vagy mert nagy dologra készültek. Azaz Béla készült nagy dologra, és nem akart elnehezülni az éjszakára tervezett teljes Balaton körre. Nem tudom mennyit pihenhetett a parton, de nem úgy ismerem, mint aki nem veszi ki részét a buliból, és csak a parton henyélt volna. Mérhetetlen energia van ebben az emberben, és mi féltettük, de útjára engedtük.
Nekem még egy kis körmözés volt a finlé. A vége már fejlámpával készült, de az eredmény jó lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése