Reggeli után pontban megérkezett Béla.
Még 12 óra sem kellett neki a teljes körre (+25 km. Zánkáig). Elgyötört, de boldog, büszke, ahogyan mi is. Míg ő pihent elmentünk az Öreg bükk tanösvényre sétálni. A nevet adó fa maradványát,
és mellette a vidám ládát is hamar megtaláltuk.
Szomorú, hogy emberi hanyagság vetett véget életének. A Dendrománia oldalán nem találom az adatait, pedig tegnap azt hallottam róla vaskosabb volt mint a Dörgicsei tölgy, amit tegnap néztünk meg.
A csapat zúgolódott, de végül mindenki bevállalta a nagy kört. Jól is tették. Élvezet volt együtt az erdőben bóklászni,
gombászi,
fára mászni,
ölelni,
bogarászni,
felfedezni,
nyomokra lelni,
és végre volt idő a növényekre is.
Nekem 7 km.-re jött ki, de ennyi nem volt elég. Ebéd után a lustábbak kocsival lementek fürdeni, mi meg Gabikával (Aki vasárnap azt mondta soha többé nem jön olyan túrára amit én találok ki -ő azt mondta vezetek, de ahhoz szerintem több kell.) nekivágtunk a meglévő kék szakaszok összekötésének, hogy a végén utolérjük őket, és potyázva fejezzük be a tábort.
A Henyéig tartó út felét már ismertük, a maradékon sem csalódtunk, kicsit lejtett, kicsit emelkedett, de szép volt, élveztük.
Henye fölött fantasztikus panoráma csábított megállásra,
szívesen itt maradtunk volna, de tovább ereszkedtünk. Egészen egy befuccsolt kőfaragótelepig, ahol még mi is jó munkaerőnek számítottunk. Nem is maradtunk kifizetetlenül, elhoztuk a jussunk.
A faluba református templomuk tornya vezetett. Az irányt el sem téveszthettük volna, annyira megkapta tekintettünket az ódon torony.
Sajnos kukucskálni nem lehetett, pedig még a kulcs őrét is megkerestük volna, ha valaki tudta volna kinél leledzik, így csak a félig körbejárására volt lehetőségünk, és közben rácsodálkozni még létezik falusi iskola.
Bezzeg a kettős keresztje ellenére római katolikus templom kulcsát tudták kinél lelhetnénk.
Oda nem is lett volna nehéz bejutni, hisz a lassan csurgadozó Burnót (Dobogó) patak melletti
paplak udvarán állt, de mielőtt tovább igyekeztünk volna inkább a kocsmát választottuk pihenőhelyül.
érdekes madárijesztőt láttunk,
és a faluba ZEN szerint beérve (több képre emlékszem, de nyilván tényleg siettem)
nem maradtunk hűek a tanításhoz, és tovább siettünk Kővágóőrs felé. Azt már induláskor sejtettem nem lesz idő a Sóstókáli templomromhoz, és a Pusztapalotaromhoz sem, de azt nem hogy a Kornyi-tó torzói ennyire hívogatni fognak.
Elcsábultunk. Nem is kicsit.
A csábulás Kővágóőrsön tovább folytatódott. Még a biciklivel, vagy inkább a rajta hagyott csomagokkal sem törődve megmásztuk a templomdombot. A Hősök kútja (nem működik) mögött az itt is kettős keresztes római katolikus templom
mellett érdekes esőcsatorna kivezetést leltünk,
de a csak pár lépéssel távolabbi evangélikus templomnál is volt min csodálkozni.
Pl. a csúcskereszt alatti címer szerintem nem túl gyakori, és a nyitott ajtón belül is jó volt időzni. Azonban ha hazafelé nem akartunk tekerni bele kellett húzzunk. Ecséri templomrom kihagy, a Fülöpit meg minden évben megnézzük, iszkiri. Egészen az első fagyizóig,
de aztán meg sem álltunk a strandig.
30 km. jött össze az egész napra is elegendő látnivalót adó úton, de a sok kihagyott rom mellett egyet még nagyon be akartam cserkészni. Főleg mert ott volt mellettünk, és mert nem volt fenn a turistautak.hu-n. Imre annyi keresztet, illegális szemétlerakót, utat beterkkel, én is akartam még valamit hozzáadni ahhoz a térképhez. (Nem mintha nem lenne eddig is pár Szolnok környéki útszakasz az én bejárásom eredménye.) Irány kocsival Nemesleányfalu.
Szinte minden nap láttuk a Kab-hegyi tornyokat, és szégyenkezve bevallom én reménykedtem nem jutunk hozzájuk közelebb, de azért fényképen az ő megörökítésüknek is itt volt az ideje.
Igyekeztem, sötétedett, de a római katolikus templom mellett is megálltam,
úgy is egyeztetni kellett a térképet GPS-emel. A papíron volt jel is, út is, de a gépen semmi, és a valóságban sem sok. Minden esetre én mentem rajta ameddig kb. irányba vitt. Végül egy kő hídon (ezt is bemértem)
átérve kezdtem tolatásba, mert azon túl már csak gyalogösvény kanyargott a fák között. Reméltem nem sokan vettek észre, mert igazán nem szerettem volna ha az erre lakók közül valaki utánam ered. Sejtésem szerint nem lehettem messze, de a fák közötti majdnem sötétben sokszor csalt meg a szemem és délibábként mindenhol téglafalakat láttam. Aztán elértem a temetőt, és elszomorodtam. A síroknak a rom után kellett volna következniük, de nekem nincs időm, és lámpám sem, hogy visszafelé a fák közötti csalánosba bemenjek keresgélni az egyre mélyülő szürkületben. Vállat vonva bóklásztam kicsit a temetőben. Hamar leltem egy szív alakú fejfát, amin inkább a koponya volt számomra érdekes, mint a forma,
és hol voltam? Hát persze, hogy a templomrom mellett. Nem tudom mit gondoltam, amikor idefelé láttam a zölddel benőtt falat.
Apró örömök. Kellenek.
A szállásunkon tábortűzhöz készülődtek, méltón kell elköszönni az élvezetektől, beálltam közéjük én is,
és még egy süni is kedvet kapott társaságunkhoz. Hosszú barátságra azonban már nem számíthatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése