Megjártam Tőserdőt.

Nem lényeg, hogy korán jött-e a reggel, mert olyan kemény volt az étkező köve, hogy jöhetett volna korábban is. Ha hason voltam a mellemnek nem volt hely, ha háton a fenekemnek, oldalt meg törte minden csontom. Nem is olyan nagy előny ez a sok gömbölyület, de hogy ezek a kőművesek nem tudtak volna 1-2 hupát belerakni ebbe a kőbe?
Gyalázatosan éreztem magam, de gondoltam majd Tőserdőig helyre rázódik a gerincem, és mire odaérek nem lesz semmi baja a derekamnak. Így is lett. 8 km. alatt ugyan fel nem ébredtem, de már nem sajogtam.
Az út ismerős volt, de 2 éve is alig indultunk még el (az akkori szállástól ma kb. 100 m.-re aludtunk), ezért akkor itt nem tértünk be a vízhez, volt most mit megismerni, de előbb a munka.

Nem túl gyorsan, ám mire kellett elkészült az akadály-, és a tájékozódási-pálya is. Sőt, mire elkészült az egyik bóját rögtön el is lopták, de ennél nagyobb érdeklődés éppen csak mutatkozott. Majdnem csak a mieink versenyeztek egymás között, így nyugodtan tudtunk nézelődni, és szinte meg sem érdemeltük az ebédet.

Ennek ellenére kaptunk, pincepörköltet, káposzta salival, ami finom volt. Utána lovasbemutatóra is volt idő,

és még  egy kis tanösvény bejárásra, persze csakis geoládász alapokon. A kör érdekes volt, de a sok szúnyog kedvezett a sietségnek.

Összepakoltunk, (lett volna tombolám is, de nem vártam miatta még 1-2 órát) beszereztem némi vacsorát, de a nagyja még előttem volt. Ugyan lett volna autó, amivel hazamenjek, de tekerni akartam. Vagyis nem éppen tekerni, de próbára tenni magam. 60 km. 3 óra alatt. Bírom-e a 20-as átlagot, ennyi ideig?
.
18-kor indultunk, fél10-re értem haza.
Volt hogy jobban gurultunk mint 20, de a vége bizony nehézkes volt. Legalábbis nekem. Józsi bírta volna jobban is, de hozzám igazodott, és nekem csak azért sikerült mert húzott, hogy előttem haladt. Idefelé is jónak véltem a tempóm, de sokat belassultam, és meg is álltam, még ha csak a szokottnál kevesebb időre is. Hazafelé jó volt, hogy nem csak az óra motivált. Igaz nem verseny volt, de mégis úgy fogtam fel. Magammal versenyeztem, amiben azért volt társam és egyben segítőm is.
Kb. félúton, Tiszajenő előtt tartottunk egy kis szünetet. Beszélgetés közben megettünk egy zacsi diákcsemegét, és Józsi próbált rábeszélni menjek elől kicsit, nehogy túlhajtson, de  eddig sem fáradtam el, és nagyon jó, egyenletes ütemet diktált. Megnyugtattam, mindenképpen úgy járunk jobban ha ő marad elől. A 20-at bírtam, de nem érzem a sebességet, néha 2-3-al mentem volna jobban, de sokszor csak 15-t, mert az a kényelmes, követni viszont tudom, még ha néha csak kicsit lejjebb maradva. Maradtunk születési sorban.
Szolnok határában már a kellemesnél kicsit jobban voltam elfáradva, de sikerült.
Köszönöm Józsi a vezetést, és a tanácsokat is.