Mátrafüredre éppen pontosan érkeztünk a 9 órára megbeszélt találkozóra, és az indulásig még jócskán időztünk az erdészet hangulatos udvarán,
hogy míg a jövő nemzedéke terepszemlét tart a túravezető képzésre jelentkezőkkel is ismertessük a tanfolyam, de főképp már csak ennek a napnak lényegét. Mire elindultunk (9.45 helyett 10.15) jócskán lefaragtuk a hivatalos lehetőségeinket, de oktatás előtti ismeretbővítés volt a cél, főképp a Parádfürdői nagyobbrészt szűz csapatnak. Én kettős érzelmekkel állok a tanfolyam előtt, mondván nélküle is eltúrázgatok, de érdekel, sőt szeretném, ennek ellenére vannak félelmeim is, de jó hogy végre muszáj lesz megtanulnom az alapvetőnél jóval nagyobb tananyagot, és örülnék, ha nem csak nézegetném a térképet, és a most jobbra, itt meg balra kanyarodunk, vagy ez meredekebb emelkedő lesz, mint az előzőn kívül mást is leolvasnék róla. Laikusan egyszerűnek tűnt ez, de minden túrán egyre több hiányosságomra jövök rá, beleböngészve az ajánlott szakirodalomba meg egyenest elbátortalanít tudatlanságom, de gyakorlat teszi a mestert, hát rajta, egyébként is mindenki így kezdte. (Azt azonban pláne nem tudom ki lesz aki az én tempómban akar kirándulni.)
Kiírás szerint ez a túra nem lesz nagyon szintes, nyilván tudunk együtt haladni, és figyelni a magyarázatokat, (Nagyjából így is történt, kivéve, hogy a fele csapat rögtön az elején levált, és nem is láttuk őket többet.), megtudjuk vitatni a véleményeket, és gyakorolhatjuk a tájékozódást, de tudtuk az idővel nem fogunk törődni, mi eleve versenyen kívüliek leszünk.
Az Osival együtt maradt csapat kelet felé kezdtük a körünket, mondván férjen bele minél több feladat, és pár közeli lukasztós bója. Így is lett. Érdekes, de a formalitáson kívül egyáltalán nem teljesítménytúrás élmény lett a vége. Azonosítottuk a jeleket (Legnagyobb fejtörést egy Wifi jelre hasonlító okozott. Mint kiderült Erdei Ökumenikus Istentiszteleti hely volt, aminek már meg sem lévő padjai adták a furcsaságot.),
íveket, irányokat, szintkülönbségeket, gombát, növényt határoztunk,
és a Sportreptéren még egy motoros siklóernyőst is megfigyelhettünk,
a kissé párás, de így is csodás panoráma mellett.
Nagyon jó időt sikerült kifognunk, mármint meteorológiailag, de (ahogy szinte terveztük) kapuzárás előtti utolsó pillanatban értünk célba, ahol megkaptuk a jelvényeinket.
Össz. 7 km.-t mentünk, hogy hivatalosan milyen eredménnyel arról had ne essen szó, pedig azt jócskán (de csakis oktatólag) szaporítottuk.
Hazafelé csak úgy kocsiból kipattanva (és persze sajnálva, hogy a többi kimaradt) begyűjtöttem a Heves megyei 16-os ládát, és a teli tányérra gondolva iszkiri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése