Rögtön eszembe jutott ezt a lehetőséget teljesen elvetve csak a sátor sarkait szúrtam le, és ugrálóvárról levegőben röpdöső gyerekek látványától kísértve rögtön előkaptam a karókat, hogy alkalmi lakásom körbeszaladva tisztességgel befejezzem félbehagyott munkám.
Még nem esett, de a szele már itt volt. Riogattak engem ezzel, de ha minden óvó, majdhogynem káráló figyelmeztetésre hallgatnék ki sem mozdulnék a szobából.
És egyébként is, mi van ha esik? Olyan ritka dolog az?
Dehogyis. Olyan mint a napsütés. Kell. És ha éppen előfordul, akkor alkalmazkodunk hozzá, de egy kis nedvesség (vagy akár több) miatt nem fogok tán gubbasztani. Még itt az elején, 90 km. esőbben, nagy súllyal hazatekerendő út előtt is azt mondom jól tettem, hogy eljöttem. A sátor ölelésébe visszaérve azért gyorsan menetkészre vágtam magam, hogy ha netalán reggelig nem érne ide az áldásos rész, csak a sátorral keljen időzzek, és esetleg még szárazan tudjam összecsomagolni. A beszűrődő hangok nem voltak vészjóslóak, de azért biztos ami tuti megnéztem az időképet és lélekben felkészültem a szembefúvó szélre is. Visszaalvás előtt még számba vettem miket terveztem a hazaútra, és bíztam benne jut is marad is alapon a lényegesebbjei meglesznek, vagy ha nem hát minden óra félkor Kiskunfélegyházáról indul vonat, amivel alig 1 óra alatt Szolnokon vagyok, tehát legkésőbb délután 3-ig még leszakadhat az ég, ha annak van itt az ideje.
5-kor ébredtem. A levegő nem volt hűvös, hiányzott belőle az eső illata is, ennek ellenére tudtam nem nagyon van időm lustálkodni, ha tényleg száraz sátrat akarok hazavinni, de kintről csak hortyogás/szuszogás neszei szüremlettek be és kikukucskálva is csak szabad ég alatt alvó embereket láttam. Nyugalom volt, és nekem nem volt szívem befogadóimat a sátorbontással felébreszteni.
Vártam. Csendben. Köszönetet és imát magamban mondva, hogy jól alakulnak a dolgok.
Fél óra múlva már másnak is viszketett a talpa, sátorvas csörgött, ponyva susogott, kelhetek én is.
Ruha fel, hálózsák, laticel el, táskák ki, indul a mandula.
6-kor már Lulu felszerszámozásával foglalatoskodtam, mi közben alkalmi szomszédaim megnyugtatásával is kellett törődjek, mi után elárultam, hogy Szolnok nem 50, hanem dupla annyi km.-re van innen. Cseppet sem néztek hülyének, de azért csábítottak át lónyeregbe, mondván az kevesebb felszereléssel, ennek következtében kevesebb cipekedéssel is jár, de nem hiszem én azt. Egyrészt látom apukámat, meg az itt összeseregletteknek sem tűnik kisebbnek a csomagja, csak kocsi viszi, másrészt ez teljesen személyfüggő, pl. Évi néni biztos fele ennyit sem hozott volna. Tehát nyugalom, az idő olyan amilyen, nekem meg ennyi a csomagom és kész.
Fél 7-kor a lovak itatására telepített kútnál megmosakodtam, teletöltöttem üvegjeimet, és mivel tegnap nem szereztem a reggelihez kenyeret éhesen elindultam egyenlőre ellentétes irányba Bugac Puszta felé.
Ha ideérek még pénteken, szombat hajnal-reggel-délelőtt megkerestem volna az ide telepített multit és vele együtt megnéztem volna a Pásztor múzeumot is, de most korán is van, mindjárt esik is, és a múzeum sem nyit ma ki, hát csak pecsételtettem és indultam a falu felé, bízva benne ott majd nyitva találok egy kisboltot.
Így is lett. Még épp mielőtt földre ért volna az eső lába tető alá húzódtam, bevásároltam, és ott helyben neki is kezdtem a reggelimnek. Már a tízórai csomagoláson, és a gyümölcsön is túljutva még a második hullám elvonultát (előbb megérkezését) várva keksz majszolás közben beért egy idefelé leelőzött mezítláb a falu felé ballagó férfi, akinek a megszólítását én nem bírtam kihagyni. A változó időben jó órát beszélgettünk filozófiáról, asztrológiáról, természetjárásról, energiákról, de nem bántam meg merészségem, kellett ez nekem, és mire elköszöntünk az idő is mintha jobbra fordult volna.
Bugacot elhagyva mégis mintha újból próbálkozna egy kis csöpörgés rám kényszerítette az esőkabátot, de az útkanyarulathoz érve, aminél elkellet döntenem letérek e a monostorromhoz már volt kedvem kockáztatni. Ha esni akár, hát essen, a Balaton 1 napján is 70-t mentünk esőben, most majd 90-t fogok, de a romot nem hagyom ki. Slussz-passz.
Ugyan félúton le kellett száljak, de érdeklődve és semmit sem bánva jártam körül a régvolt monostor romját,
A műútra visszaérve pedig már a nap sugarai is előkukucskáltak, én pedig tudtam innentől aggódnom sem kell, legalábbis az eső miatt.
Kiskunfélegyházára hamar beértem és bár induláskor elvetettem, hogy a 11 pontos múlti részleteit megkeresem, de az egyre nagyobb melegben jól esett egy kis séta, így a teljesség igénye nélkül addig addig tekeregtem, míg kiderült a valós láda kivételével mindent láttam,
és még a Kiskun múzeum zárt ajtói is kitárultak előttem. (Ugyan csak a börtön kiállítást nézhettem meg, de szörnyűsége ellenére örültem a szerencsémnek.)
Célirányos keresgélésem közben láttam ám én olyat is ami valamiért kimaradt a listáról, pedig szintén érdekesek, szépek, pl.: a városháza.
Amin a külső díszítés annyira megtetszett, hogy ezért szántam rá az időt a több látnivalóra is. (Pedig a bejárat melletti 2 márványtábla felirata -Biciklit a falnak támasztani TILOS!- kiakasztott.)
A főút dupla platán árnyékolása.
Angyal és Ördög szobrot pont a nevelési tanácsadó bejárata előtt.
Nézve az alakokat azon gondolkodtam miért kellene egyik, vagy másik legyünk? A kettő együtt tökéletesen emberi. Hiába akarunk jót, ha rosszul sül el, és lehet valaki a világ legrosszabb gyereke, mégis értékes. Nincs jó egyen mérce amivel megméretetthetne egyik ember a másik előtt. Persze van építő, és van romboló cselekedet, de nem feltétlen az a jó ami pillanatnyilag annak tűnik.
Ebéden is túléve mai második filozófiai félórám után viszont ideje volt az út nagyobbik felének is nekivágni. Sokat nem kellett tekerjek és már figyelhettem is az idefelé jövet megjelölt sóvirág mezőket.
Mindkettőnél megálltam, és 2 jó nagy csokor virágot szedtem. Persze figyelve rá ne tegyek kárt a tövekben, de azt is számláltam hányan fognak majd a belőle készült csokornak örülni.
Tiszaalpár főterén rövid uzsonnaszünetem alatt eldöntöttem nem keresem meg az itteni ládákat. Lakitelek, Kerekdomb után Tiszakécskén a főtéren is csak egy fénykép erejéig álltam meg.
Nem lett olyan tökéletes, mint amit Karesz drónnal készített,
de a tér talajszintről nézve is ízléses.
Bög-ök után Tiszajenő közkútját már nagyon vártam. Nem gondoltam, hogy ma még viszketésig lesz melegem, így naptejjel sem kentem le magam, most mégis a rám rakódott portól akartam szabadulni, még ha tudtam utána sem lesz sokkal jobb.
Tiszavárkonyon újabb pecsételés után folytattam utam, de Tószegen már azt számoltam kerek lesz-e a mai távom.
Lulu mire hazaértem kicsit surrogott, nyekergett, és az én mosolyom sem volt már őszinte, de meglett a 100 km.
Tudtam, hogy kitelik tőlem, hisz volt már ettől nagyobb távom is, és odafelé lett volna szép egyhuzamban megtenni, de most örültem, hogy végre itthol vagyok. Terveztem még egy kis házimunkát mára, de eddigre már csak az ágyamra vágytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése