Kegyes hazugság

Álom manó, Hole anyó, Mikulás, Jézuska, Húsvéti nyuszi. Kissé túl idealizált, és lihegett lények. Szegény nyuszik kenegethetik az aranyerüket, mert mindjárt itt a piros tojások ideje. Hole anyót még sűrűn elnyomja a buzgóság, bár most jó badybilderhez méltóm megrázta a dunyhát, de szükséges a kávé utánpótlás. Mikulás Jézuskával napi szinten konzultál a hosszú kívánság listákat szem előtt tartva. 
Velük ámítjuk gyermekeinket, hogy könnyebb legyen megtenni olyan dolgokat, amit nem szeretnének, fájdalmasak, vagy megmagyarázhatatlanok az ő értelmükkel. Pedig, ha igazat mondanánk is megértenék, ugyanolyan örömmel adhatnánk át ajándékainkat, csodálhatnánk a természet jelenségeit nem belegabalyodva az egyre zavarosabb történetekbe.

Nálunk épp a Fog Tündér van porondon. Szegényke, utolsó mentsvárként arra vár, hogy a légteret átengedje neki Mikulás. Ma éjjel igyekszem később elaludni mint gyermekem, és szegény tündért kihúzni a slamasztikából. (Bízom benne, még a párna alatt van a 4 napja ott tartott tejfog.)

Megállt az Idő.

13 éve költöztem el otthonról. Azóta alig telik el hónap, hogy ne kérdezné meg valaki: nincs honvágyam, megszoktam már?
Értem a kérdés jelentését, van fogalmam róla mit takar, ám eddig egyszer sem éreztem úgy, hogy hiányozna, vagy vissza kellene menjek.
Csak 100 km a Mátra lábától az alföld, havonta 2x is hazalátogatunk, egy nyelvet beszélünk, ugyanazok a dolgok kaphatók a boltban, ugyan miért hiányoznának?
Ma rájöttem, mégis van ami itt nincs: A téli erdő.
Nyáron a városban is látni 1-2 fát, vagy a peremrészeken már fasort is, így nem tűnik annyira fel a hiány. Zöld, zöld. Télen azonban itt csak szürkeség van, fél nap alatt a hót befedi a korom, majd az is hamar elolvad.
Tegnap haza mentünk, és minden csupa fehér volt, csendes, megnyugtató, tiszta, natúr.
Menni kellett. Erdőbe. Szűz havat taposni. A fákról lehulló zúzmara alatt nevetni. Kikapcsolni. Megpihenni.
A mindennapokban "csak" pörgök, fáradok, pörgök, fáradok, de nincs idő megállni, és semmit téve kikapcsolni, nézni valami egyszerűen szépet és közben nem arra gondolni mi a következő teendő.
Egy kidőlt fán ülve, mikor kezed a hideg, olvadó havon pihen nem számítanak a percek. Az erdő már alszik, de megengedi, hogy a paplan alatt te is hallgasd  a mesét: Nincs tovarobogó autó, csörgő telefon, mosatlan.
Megállt az Idő.

Éjszakai felfedezés

Kéjes sikoly, lihegés, hörgés, félreérthetetlen hangok. Én meg kimaradok!
Aki elfelejti időzíteni a TV kikapcsolását sokszor járhatott már így.
Aztán mikor odanézek látom a kényszeredett, leginkább vicsort és örülök, hogy ebből tényleg kimaradtam.
Mint ahogy van annyi amennyiért korpás az ember fejbőre, vagy gombás a lába, van olyan élethelyzet is, amikor csak haladjunk és szétnyílnak a combok. Ennek a nőnek nem tudom mennyit adhattak, ám biztos nem eleget, és nem csak ez látszott meg rajta. Azért kivártam a végét, hátha annak jobban örül. De, ezt a részt inkább hagyjuk.
Ám a következő! Az nem dugás volt.
SZERETKEZTEK.
Egymás gyönyöréért, lassan, odaadással.
Még most is lúdbőrzik a hátam, hát még a sötétben, puha paplanom alatt.  :$
Nem mondom, hogy a téma avatott szakértője vagyok, így tudtak újat mutatni, és nem bánom, hogy még pár órát ébren töltöttem.

Kis kihagyás

Szégyenlem, de az elmúlt 1 évben nem volt könyv a kezemben. Nézegettem a boltban, otthon a polcon, vettem ajándékba, poroltam, de nem olvastam, vagyis csak 1-2 oldalt, aztán úgy maradt.
Az egyik Lovagomhoz kaptam egy kariképet, melyre egy idézetet választottam: A homokdűnék folyton változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Egyik ismerősömnél olvastam, megtetszett, illik a játékhoz, és a képhez is, hát összehoztuk őket. Jó ideje már ennek, de azóta is minden nap megnézem a képet, és most is ugyanúgy tetszik, mint akkor, sőt azóta is büszkén csatázom jelképem alatt.
Két hete levelet kaptam az egyik "áldozatomtól". Az avataron egy huszonéves fiú, az üzenet aranyos volt, és az idézetről írt. Felkeltette az érdeklődésem, így egyik levél a másikat követte, majd irány a könyvtár, és már olvastam is. A szerzőt már többen ajánlották figyelmembe, jegyzeteltem is miket ne feledjek kikölcsönözni, de a könyvtárban továbbra is csak céltalanul bolyongtam, eddig a napig. Most mindenkitől könyv címeket kapok, mint egy névlista szaporodnak a sorok, a Vaterát lapozom, és egyik könyvet a másik után veszem, olvasom.
Van mit bepótolnom.

Csigaház

Elkezdeni sem volt egyszerű, folytatni még nehezebb.
Annyi minden eszembe jutott, mint lehetséges téma, aztán olvasgattam és egyre jelentéktelenebbnek tűnek. Eltelt 2 hét, ezt is elvetettem, azt sem találtam elég fontosnak, míg végül kedvem sincs hozzá. Na ez azért nem teljesen igaz, csak a sok jó blog olvastán csigaházat növesztettem. Ott benn bizony olyan jó, annyira érdekes kikukucskálni, látni a sok történetet, és meg sem szólalni, csak elveszni a tömegben. Nem mintha negatív élmény ért volna, de beismerem nem is olyan egyszerű ez. Azt hiszem, ha erőltetem kényszeredet lesz, de ha nem, akkor semmilyen. Nem mondhatom: mindenki írjon unalmas blogot, hogy nekem könnyebb legyen, így azt hiszem erőltetem kell. Bízom benne eljön az az idő, amikor latolgatás nélkül lemerem írni amit érzek bármiről, bárkinek. Annyiszor álltam már előre, mondtam véleményt, ezt is meg fogom oldani. Gondolom, átesett ezen mindenki.