Vasárnap

Egyedül, mint a kisujjam. Kíváncsiság, várakozás, félelem, bizonyítási vágy és még szavakba önteni sem egyszerű menyi érzés kavarog bennem. Eddig sok reggelen és estén kértem legyen erőm végigcsinálni, terveztem, fejben megjártam és most itt vagyok, ágyam mellett a bicikli felmálházva. Rettentő nagy a csomag, otthon az ágyon összerakva nem tűnt ekkorának, de már ez van menni kel és különben is, magamnak pakoltam. A ma esti utolsó gondolatom mégis az lesz a biciklim is kibírja. Figyelem elterelőnek lesétáltam a partra, néztem a horgászokat, örültem a kapásnak majd vissza a dinnyéshez. Emlékezetem szerint az út mellett kellene lennie egy mostanában feltárt temetőnek, gondoltam, ha tényleg akkor már most elkezdem a túrát. De, hogy majd hogy a p...ba, mikor a kempingtől gyalog is fújtattam mire a 71-eshez kiértem. Kicsit tévedtem, a temető Balatonudvariban van, kb. 2 km-rel lejjebb. Azt már megtanultam, hogy ami helybelinek 2 km, az megvan 3 is. Biciklivel csomagostul már nem akartam elindulni, lepakolni meg még kevésbé szerettem volna, maradt a gyalog. Na, de temetőbe este 8-kor indulni? Hülye vagyok én? Mondjuk, ezt sokan nem vonják kétségbe, de akkor sem indultam neki. Az éjszaka hamar eltelt, szokásos hideg vizes zuhany és indulás a temető, útközben a napi fejadag beszerzésével. Mit lehet írni egy temetőről? Olyat semmikép sem, hogy szép, vagy otthonos, legyen akkor gondozott. Az érdekessége, ami miatt a tervem része lett az a szív alakú 200 éves sírkövek. Mint látvány nem számítottam nagy dologra, de reméltem a felíratok olvashatóak lesznek. Mostanában egyre jobban ragaszkodunk a hiteles azonosításhoz, a sírköveken sokszor a pontos születési és halálozási idő is szerepel, egy idézet, arckép, mintha számítana mindez már. Ezeken a köveken csak annyi állt: istenben boldogan kimúlt ... élt .. évet. Folyamatosan írva, míg a kőn hely volt, a kisebb köveken meg csak monogram. Én, aki nem dicsekedhetek vele, hogy nagy helyes író lennék nem tudom megmondani, hogy az Istent mióta írjuk nagybetűvel, vagy a Ferenc mióta nem tc, vagy tz,de azt tudom, hogy a kimúlt szót ma már emberre nem használjuk. Azt hiszük többek vagyunk, mint az állatok, minden erőnkkel bizonygatjuk is, csak a kis dolgokban felejtkezünk meg róla. Bár azt is kétlem, hogy olyan boldog lett volna az a kimúlás, de ezt inkább nem feszegetem.

A nap jól indult, első pont kész. Vissza haza, reggeli és ágyő. Az első megpróbáltatás rögtön előttem is termett egy nagy domb formájában. Még fel sem ültem a biciklire már szállhattam is le róla, mert bizony ez nyeregből nekem nem volt bevehető. Égő, vagy sem az utat meg kell tenni, ha tolva hát úgy. Lihegés közben megelőztek páran, mondanom sem kell még fele akkora csomagjuk sem volt, mint nekem (némelyikbe 1 bugyi sem fért volna el).
Udvari, Fövenyes hátam mögött, már Akali is, de előbb egy kis eső szünet. A dörgicsei elágazó előtt ülve volt időm átgondolni ebben az időben érdemes-e kitérnem. Nem tettem.
Zánkán megint rákezdett az eső. Nekem pont jókor, 5 km-enként eddig pihentem, de kellett is.
Szepezd, b...ná meg, aki kitalákta, hogy a Virlusz útra rákeljen menni. Kopjafa, Hősök kútja, Pogány kő. Ne veszőzetek meg, ha nem jól azonosítottam, de a fehérmárvány kút igazán szép, a faragása pedig a lehető legtalálóbb. A régi tőkéből új, termő hajtás fakad, bár a való életben is így lenne.

Révfülöp. Kikötő, Rózsakert és a kemping. Közben megérkezett Asterix, közös sátorállítás a szélben, tojás csere, és egy kis duma. Miután elment én még elindúltan a Fülöp-hegyi kilátóra. Odafelé bőszen szitkozódtam, de amikor a kilátó alatt egy bezárt büfét is találtam minden haragom elszált. Ha van/volt olyan barom, aki ide az árút felcíheli, akkor az én erőfeszítésem semi. A kilátóról gyönyörű panoráma nyilik a Balatonra, érdemes volt felmászak odáig. Még állomba is ez a gondolat ringatott.