Palóc nap

Hosszas készülődés után indultunk, ráadásul sírás-rívással, de végre egy nap amikor nem kellett sietni.
A parkolást megejtve, többszöri helymeghatározás után sikeresen egymásra találtunk, majd eltöltöttük egy szép napot Parádfürdőn. Mivel gyerekek is voltak velünk az árusokkal kezdtünk. Nagy meglepetésemre, egy kínai bóvlis sem volt, csupa-csupa szépség után áhítozhattunk. Volt ott bármiféle természetes anyagból minden, ami csak kellhet, meg persze olyan is, ami kevésbé. A sorok között sétálva, érdekes eseteket hallgatva betekintést kaptunk az íjászok világába, de voltak állattenyésztők, vadászegyesületek, kézművesek, akik mind szívesen mesélték történeteiket, mutatták be munkáikat, kóstoltatták ételeiket, italaikat. A kisszinpadon állathang utánzó verseny is zajlott, némelyik nevező már majdnem jobb volt, min a Dumaszínpad. De, legjobban az őket megelőző hastáncosnők tetszettek (kedvet is kaptam). Időben pont jól követték egymást az események, riszás mustra után szarvasbőgés. :)  Lánykáimra felkerültek a csili-vili tetkók és jöhetett az ebéd. Katlanban, bográcsban, kemencében, parázson vadas, és tájjellegű étkek sültek-főttek. Én babos-káposztát, macok-ot, és friss baracklekváros fánkot választottam, csevicével, mert ahogy a régi bölcselet mondja: sovány asszonynak még a lelke is szúr. A finom ebéd mellett nem kevés szó is esett, így éppen csak befejeztük a felvonulásra. A menet igen rövidre sikeredett, minden évben egyre rövidebbre. Ahogy a felvonulók korát néztem, rájöttem, nem tart már sokáig, hogy kihaljon az a nemzedék, akik még őrzik a hagyományokat és kedvtelésből, nem kis fáradtság árán adnak ízelítőt a régmúltból. Mi egy szál semmiben a melegről panaszkodtunk, ők harisnyában, alsószoknyák garmadában, kendőben, sokan póthajjal a fejükön ropták a táncot. Hazafelé még csoportképhez beálltunk a köszöntő bálák közé és elégedetten gondolva a mai napra, kis kerülővel hazafelé vettük az irányt.