Időnk véges, de bízom benne nincs későn megtenni, amit ...

Időnk véges, de bízom benne nincs későn megtenni, amit ...

2012. július 28., szombat

Steff és Kéra esküje Öreg Östen előtt.

Isten éltessen benneteket erőben, egészségben, szerető boldogságban.


Kalandozásunkat megszakítva szombaton reggel vonatra szálltunk, hogy Steffel és Kérával legyünk e jeles napon. Az esküre 2-től lehetett érkezni, de kértek bennünket 4-re mindenképp legyünk ott. Mi fél 10-re értük haza, én még megsütöttem a fanta kockát (aminek a tésztáját még csütörtökön elő akartam készíteni, de azt elbasztam, most süthettem a lapot is újra), meg úgy gondoltam belefér még egy süti és az isler, valamint a márvány szelet mellé citromos holdacskát is készítettem, míg mindenki szépen útra készre varázsolta magát. Tudtam, hogy 2-re nem érünk oda, de nem késtünk, negyed 4-re már a kapuban is voltunk. Lepakoltuk a tálcákat, ittunk, ismerkedtünk, és vártuk a kezdést. Türelmetlenül. 5-ko még mindig csak vártunk. Egyre éhesebben, szomjasabban és részemről kilátástalanabban, mert legkésőbb 3/4 6-kor nekünk indulni kellett vissza a vonathoz. Hogy ne keljen megszakítani a szertartást odaadtuk legalább az ajándékainkat.
Mint kiderült Kéra lányát vártuk, aki negyed 6-kor méltóztatott is megérkezni. Nem tisztem számon kérni,  és mindegy is miért volt ennyire tiszteletlen az anyukájával, de mi már nem várhattuk meg a szertartást. Gyorsan összepakoltam a tálcákat, tepsiket, és beálltunk a vendégség kapu felé eső végére, hogy amíg lehet velük lehessünk, de amint kell nagyobb zavar keltés nélkül távozhassunk.
Még a táltos bevezető 2 énekénél, és az eskünél, gyűrű húzásnál, tűz gyújtásnál jelen voltunk, meg is kötöztük őket, de a többiről lemaradtunk.








A vonathoz fél órával indulás előtt sikerült érkeznünk, még éppen annyival korábban, hogy legalább a mekiben vegyünk valamit, és ne éhesen kelljen még Tokajig vonatoznunk.
Én egész úton csak arra tudtam gondolni, hogy ezt ugyan nekem miért kellett csinálnom? Vagy maradtunk volna a táborban, és köszöntöttük volna őket, akkor, amikor nem csak szívvel, de időben is velük tudunk lenni, még ha nem is azon a napon amikor pont egybe kelnek, vagy zártuk volna le a tábort és kész. Nagyon mérges voltam.
A vacsi és, hogy utána Adrival beszélgettünk erről a napról sokat segítette a lenyugvásomban. Aztán fojtattuk még a beszélgetést, és végre dumáltunk egy jót az életről, és a lányos dolgokról.
A táborban pörkölt, tésztával és ubi-sali várt ránk a kíváncsi barátokkal. Adri a hideg vízben inkább nem tusolt le, mondván nem rég melegben volt része, és inkább majd holnap este megint otthol ejti meg ezt a dolgot újra. Ugyan én nem hagytam ki, sem a reggeli, sem az esti tisztálkodást, de nem volt ellenvetésem, csak aludjon el minél előbb.

Nincsenek megjegyzések: