OKT 197-196-195. Mátraverebély - Hollókő

Harmadszor indultam neki az OKT 60-nak. Most nem hagytam kibúvót, társasággal terveztem menni. Ugyan a terv befuccsolni látszott mikor Anikó leesve a székről bordáját törte 1 héttel az indulás előtt, de Bíró Petivel mi elég elszántak voltunk, hogy kísérőautó nélkül, a teljes cuccot végig cíhelve belevágjunk. Nem volt tejes az örömöm, mert Peti jó fej srác, de ő 12 óra alatt lenyomja a 60-at és ezt a túrát is max 2 naposta tervezte rám való tekintettel. Miután én tájékoztattam mit várhat tőlem és még így is benne volt, mentem hát vele, és bevállaltam a napi 30-at, nem kis félelemmel, hogy nekem a 3 km/h is gyors, pláne hegynek fel, de ha nem megy majd ketté válunk és én maradok a 3 napos felosztásnál.
Hajnal 5.33-kor indult a vonat, 7.20 körül érkeztünk a Mátraverebélyi állomásra, 26-kor már indultunk is, poénosan megjegyezve, hogy akár már mehetnénk is vissza az éppen csordogáló Zagyván. A cigány-telepen átérve aztán megkezdődött a kálváriám. Az első dombocska megizzasztott. Nem volt nehéz pedig, csak még nem voltam teljesen ráhangolódva és testem, ahogy mindig most is megpróbálkozott a könnyebb megoldás felkínálásával. De én nem hagytam magam, mentem kitartóan Peti után. Ha nem haladt volna előttem, biztos lassabb lettem volna, de azért meg akartam próbálni, sőt nem csak próbálni tenni is azt a 30-at ma, elvégre nem is nehéz terepet választottunk. Csak ez a kis domb, aztán egy nagyobb pukli és máris Sámsonházán leszünk. Mégis meglepődtem, amikor megláttam a templomtornyot. A falu szélén szátváltunk, Peti felment megkeresni a Sámson várnál elhelyezett geoládát, én pedig haladtam tovább, hogy ne húzzuk az időt a kitérővel. A geológiai feltárást azért nem hagytam ki, kicsit megálltam csodálni a kanyargós vonalakt és csak aztán vágtam neki a  Nagybárkánytól elválasztó dombnak. Többször hátrafordultam, hátha meglátom Petit, de azért reméltem leszek annyira "gyors" és előbb beérek a faluba, hogy szusszanjak egyet, mire odaér. Sikerült is, majd 1 órát vártam a postán mire nekivágtunk a hegynek. A faluba érve nem láttam elsőre a kocsmát, ezért egy nénit kérdeztem meg  hová térhetnék be megvárni  társam. Nagyon aranyos volt. Mikor meglátott (szóval, tulajdonképpen ő szólított le) rögtön azt kérdezte "Kedveském, miért büntetik magát, hogy ilyenkor kell itt mászkálni? És még egyedül is van? Jöjjön csak inkább velem, sütünk valamit, beszélgetünk egyet, aztán hazamegy szépen. A Csepegtetős-kút felé meg nagy ám a hó, ne menjen arra." Végül megnyugtattam, nem vagyok egyedül, és magam választottam az útvonalat, de mivel nem tudott jobb melegedő helyet javasolni beengedett a postára. Meglepetésemre fűtötték a vevő oldalt is. A pecsételés után a pulóverem ki is terítettem a radiátorra, de a pólóm, trikóm is lecseréltem, mert teljesen átizzadtam, és bár eddig nem fáztam benne , de jobbnak láttam szárazban tovább menni. Mire Peti megérkezett a pulcsi megszáradt és miután ő is evett egy szendvicset tovább indultunk, persze, hogy a Csepegtetős-kútnak. Ugyan nagyobb volt az emelkedő, de sokkal könnyebben vettem, mint az elsőt, itt már nem volt minek próbálkozni, visszamenni sem lett volna könnyebb mint előre. Sőt, mi még nehezítettünk is rajta, mondván, ha már itt vagyunk legyen meg a Cserhát 500-as is. Megbeszéltük, hogy Peti kitér a Kerek-bükk két bércére, meg a Hármashatár-hegyre, én pedig megyek tovább és csak a 100-100 m.-es kitérőt igénylő Köves-bércre, a Varjú-bérc 2 csúcsára megyek ki míg ő beér. Mire ez sikerült is már túl voltam a Nagy-kő tetőn, átértem a Garábi nyergen, de a Garább feletti jelszót már együtt kerestük meg. Ehhez már lámpa is kellett, sőt innen tovább haladva végig a Macska hegyen, a Purgán, fenn a Tepkén meg pláne. Itt a rejést kerestük fél órán át, de a 15 cm.-es hó alatt nem jártunk sikerrel, majd a nyomvonal alapján kérjük a találat elfogadását. Lefelé aztán gyorsabban haladtunk és a Babgulyás csárdába már 7-körül beértünk. Kértünk egy-egy tál vadmalachúsos babgulyást (olyan finom volt, hogy az itthol lévő, vagy 3 kg. vaddisznóhúsból is ez lesz) és elvitelre forralt bort, aztán Hollókő felé vettük az irányt, de már közúton. 10 körül a szállást  is sikerült elfoglalni, és éjfélre ágyban forralt boroztunk,  meg jutalom csokiztunk. Fantasztikus nap volt. A legtöbb szakaszon még ember nem járt előttünk a hóesés óta. Láttunk sok őzet egyedül, párban, csoportban táplálkozni, vonulni, megriadtan elfutni, és végre láttam/hallottam őszapót is, de a jótékony hótakarómnak köszönthetően most szemetet egy szálat sem. Nagy kihívás volt de rettentően élveztem és minden egyes faölelésnél végiggondoltam mennyire örülök neki hogy ilyen szerencsésen itt lehetek.