Gör-családi Tábor Őrimagyarósd, Szombat. Tűztánc.

Őriszentpéteren a fazekasnőnél nyílt nap volt, a csapat oda ment korongozni. Az enyémek aludni akartak, és tették is azt bőszen, míg Én nem hagytam keresetlen a Borostyán-tavi ládát.
Most nem voltam rest, és megadtam a módját. Hegyhátszentjakab, Felsőjánosfa, majdnem Zalalövő és a cross pályán körbe a tó, mivel annak túlfelén volt a feltételezett rejtés. Gyuri mesélte milyen jó pálya van itt a buckák kedvelőinek, de ennek nem örültem Én annyira, mint anno motoros korszakomban. Úgy tűnik félősebb lettem, pedig most még a gyorsaságom fele sincs az akkorinak.
A pályán néhol majdnem beszarva, de végig mentem, ám a láda nem lett meg. Mondjuk a kettő nem függ össze, és Tibor mondta (a rejtő), valamint az előző regek is azt írták nem lelik, de a fényképért el kellett menni, még ha ismerem is a gazdát.

Az újabb csípések ellenére nem bántam meg az utolsó magányos kis kitérőmet. Kellett ez még nekem. 

A nap hátralévő részében odahaza elmolyoltunk, de bepakolni még nem volt kedvünk. Viszont, volt 2 körmöm elmaradva (közülük az egyik megint fiúnak), pont itt volt a megfelelő idő kivitelezésükre.

Mire végeztem a gyerekek eldöntötték, még utoljára lementek a Vadására, Mi meg utánuk szegődtünk. Volt aki már nem fürdött, de Adri kiélvezte. 

Utolsó esténkre Hegyhátszentjakabon falunap volt. Vacsora után +2 fiút sikerült rávennem jöjjenek el a 9-kor kezdődő tűztáncra. Sok kedvük nem volt, de elkísértek, nem mintha szükségem lett volna gardedámra, de kocsival akartam menni, és Petiével voltunk, amit félt. Ha meg csak Ő jön, hallgathattam volna a zsörtölődéseit, már ha egyáltalán megvártuk volna a produkciót. A végére azonban még Ő is azt mondta érdemes volt. Nem csak egy egyszerű dobálok két égő dísztököt, vagy megforgatom a karikát oszt elég az falura produkció volt. A fiatal lány kész koreográfiákkal jött, minden számhoz új mezben, más-más eszközökkel. Először égő kalapban, két valamivel a kezében hajlongott, majd tűzkarikával hulahoppozott, de előkerült a két végén égő bot, meg a lángoló kard, külön-külön elkápráztatva bennünket még a szép balettszerű mozdulatokkal is. A többin is ámultunk, de a legutolsó előadás volt a legkáprázatosabb. Lánykánk leült a színpad közepén és a kezében lévő fáklyával meggyújtotta a szoknyája alját, majd az égő peremű aljban pergett/táncolt.
Levegőt sem vettem míg forgott.
Nem tudom mire fogom használni, de a műsor után odamentem hozzá, gratuláltam, beszélgettünk a szerelméről, és kértem egy névjegykártyát.
Már nem is fájt, hogy vége a tábornak, és holnap reggel haza indulunk.