Még hűvösebb vasárnap

Reggel időben keltem, hátha majd ma végre készre írok egy bejegyzést, de ugyanaz történt, mint tegnap, elkezdtem, és a többiek is felébredtek, minek közben már illetlenség lett volna nekem a gépet verni, marad megint az otthoni bepótlás. Miért kellett észrevennem, hogy lehet visszadátumozni? De, legalább haladhattam a körmökkel és mindenkié kész lett. Még az enyém is. Mire nekifogtam volna már mindenki az enyémet akarta festeni, így megegyeztünk, hogy ez közös munka lesz. Én megfestem az alapot, és a még nyers lakra egy-egy színnel mindannyian rápöttyentenek egy-két cseppet, aztán majd én összefirkálom az egészet, és lesz valami vidám egyveleg belőle.

Mire a tulaj megérkezett már mindannyian nyúlkálhatunk bármihez, de a kocsiba már rég bepakoltunk. Indulás előtt ajánlatot tettem a reptérre, ahol még ma is lovas ünnep volt, és a Kristály kiállítás mellett a retró múzeumra is, de a harangházat mindenképpen szerettem volna ha látják. A reptér felé nem akartak kitérni, a kristály kiállítás zárva volt, a Retróba majdnem nem értünk el, olyan messzinek találták, de szerencsére nem csak engem érdekelt. Odabenn figyeltem én mindenféle szemmel, de leginkább erre a ládára esküdtem volna, a tilalom ellenére bele is néztem, de csak a régi zárszerkezet volt benne, és jóval előtte a város iratai. Szép, patinás kis darab, én pedig annyira odáig vagyok a dobozokért.

Mikor megtaláltam a tényleges ládát a gondnoknő odajött kérdezgetni, hogy tulajdonképpen mi is ez a játék, hogyan működik, ki rejthet, és miért éppen oda, mert ő erről a ládáról tudott, de látja, hogy a szembeni épület esőcsatornáján is matatnak, meg is nézte miért, és a kettőt összekötötte, de nem érti. Amit tudtam én elmondtam, még a GPS-t, és a ládaleírást is megmutattam neki. Mikor megtudta mennyi rejtés van a városban csodálkozott, de nagyon jó ötletnek találta.
Az itteni rejtés egyébként tényleg illik a környezetbe.

A beszélgetés után Mátét beengedte a Moszkvicsba, ...

de otthol is volt ilyen, nem volt a srácnak újdonság, ezért még a motorra is felülhetett, itt már őszinte volt a mosolya.

A múzeumból kifelé elmutogattam, hogy 100 m.-re balra van egy régi tűzoltó kocsi, velünk szemben szintén 100 m.-re a régi várfal, és kicsit mögötte a víztoronynál a borház, de egyikre sem voltak vevők. Enni akartak.

Még pénteken a Bográcsost néztük ki, meg is kérdeztük elfogadják-e a K&H-s csúf kártyát is, de nem volt szerencsénk, a kapott infó ellenére nem fogadják el. Odakinn esett az eső, már idefelé az út felén is szépen és mi nem maradhattunk. Kocsink jobbra ugyanannyira, mint a második lehetőség balra, visszafelé. Szerencsére csak azután szakadt le az ég, miután mi már beültünk a Kemencésbe, de akkor rendesen, mintha dézsából öntenék, egész végig, míg ebédeltünk.

Finomakat választottunk, Adri kivételével mindenki elégedett volt, szegénykémnek a sonkás pizzájában nem ízlett a sonka, amit nagy kockákra vágtak. De, azért jól lakott vele, annyira, hogy hazafelé végig aludtuk az utat, ha már a sár miatt a repteret kihagytuk.
Tudtam, hogy ha hazaértünk Hógolyót meg kell majd fürdetnem, de arra nem számítottam, ami a szobában rám várt.

Péntekem kitakarítottam, hogy ha 20.-a után úgyis ablakcsere, festés lesz, már ne keljen addig. Nem úgy lett, itt bizony megint takarítani kellett. De, legalább így a felújításba még a biztosító is beszáll. 
Csupa sár Hógolyó bezzeg örült volna ennek a kosznak, de rá nehezebb idők vártak.

Látszik is rajta nem volt úgy elragadtatva a 2 órás fésüléstől, mint kicsi gazdija.

Akinek szintén frizurázkodás volt a következő dolga. A konty kibontása után cuki kis göndörkéi lettek, csak a képet szélesszájúkisbékázta el.