Tisza-völgyi kalandtúra 5/1

Meghosszabbítottuk a hétvégét, péntek szabadnap lett, sőt, lemondtuk a Kompolti búcsút is, hogy mindhárom nap újra Tisza-völgyi kalandtúrázhassunk. Szerencsére az ablakok még nem érkeztek meg, így nyugodtan mehettünk. Csütörtökön mindent összepakoltunk, péntek reggelre már csak a sütkérezés  és az indulás maradt. Kíváncsian, izgalommal pakoltunk fel a biciklire, és hagytuk otthol Hógolyót, hogy mi bizony nekivágjunk újra egy jó nagy útnak.
A Kossuth-téren már szép számmal tettek-vettek az egyen pólós fiúk-lányok, megtaláltuk köztük a helyünk, regisztráltunk, felvettük a bögrénk, pólónk, karszalagunk (most kéket kértem), a reggelit, és sasoltunk, milyen érdekességet látunk. Egy riksa vitte a prímet. Jól felszerelve indultak ám útnak, volt azon minden, kezdve a karton sörrel. A megnyitó beszédek után hátra arc és kuruc köszöntés után tárogató szóra indulhattunk gyalogosan útra.

Mi úgy döntöttük, nem húzzuk az időt, minden helyszínt biciklivel keresünk fel, és igyekszünk minél előbb elhagyni Szolnokot, csak begyűjtjük a bélyegeket, és haladunk. Legelőször a Művésztelepre mentünk, ott megnéztük a Rákóczi vár maradványát, egy bástyát, megoldottunk egy fenntarthatósági feladatot, és elkerekeztünk a Millennium térre. Itt mindenki a pontőrt kereste, szerettünk volna lenyomatot kapni, de úgy látszik, ide csak el kellett jönni, pedig, ha már elcsalták ide ezt a sok embert, legalább felhívhatták volna rá a figyelmüket, hogy a kövezet nagy-Magyarországot ábrázolja, a fű csíkok vizeink, akár már most is tehettünk volna egy kis sétát száraz lábbal a Tisza mentén.

Visszafelé betértünk a Tabán tájházba. A Szt. István TT-n tervbe vettem, hogy egyszer ide eljövök és megnézem belülről is. Eljött hát ennek az ideje. Az előző túrán is voltunk rengeteg tájházban, megnéztünk sok helytörténeti gyűjteményt, de nem untam meg. Mindben volt valami egyedi, érdekes, de nyugodt hangulatuk fogott meg. 

Visszatérve a Kossuth térre a színházat vettük célul. Körbejártuk, jegyzeteltünk, és irány a HADKIEG.

2 kiállítással kedveskedtek nekünk. Az egyikben Szabovik Zoli mutatta be a szolnoki ejtőernyőzés múltját, de bevallom én csak a paplant figyeltem felettünk. Mennyiszer késtem én el miatta munkából, mikor  a cukorgyárnál laktunk, és nem bírtam levenni a szemem róluk. Csak figyeltem az ereszkedő fekete gombákat, a buszok meg sorra mentek el előttem. De, nem gondoltam, hogy ekkora nagy az ejtőernyő. 

A másik tárlat általánosságban mutatta be a katonaéletet, leginkább  már annak a multját, legalábbis gondolom, hogy modernizálták a hadsereget. Azért a bélyegzőért mire nem voltak képesek anno a fiúk. Hányan szereztek hamis orvosi igazolást olyan betegségekről, amiket jobb elkerülni, vagy játszották el a homiságot, vállaltak családot talán elhamarkodottan, most meg visszasírjuk a rendszert. 

Elkanyarodtunk a nagytemplom felé is, de onnan az ellenőrök már elhúztak, csak Vajk Ödöntől kaptunk szolgálati pecsétet, nekünk legalább egyedi lett vele az itinerünk. A Tiszavirágokról csak fényképet készítettünk, a hídon is gyorsan áttekertünk volna, ha...
Ha nem jött volna egy defekt. Belementem egy rajzszögbe. Hiába igyekeztünk, minden előnyünk oda lett. Gyuri nagyon sietett a segítségünkre, és ügyesen elsősegélyben részesített bennünket, de 2 helyen is sikerült átszúrni a belsőt. Még jó, hogy rögtön észre vettük mind a két lukat és nem kellett 2x nekifogni az egésznek.

Már a záró szervizcsapat is beért bennünket mikor végre elindulhattunk a Repülő múzeum felé. Gondoltuk behozunk a lemaradásunkból és csak pisi, pecsét, nem nézelődtünk, jöhet Rákóczifalva. A Macimúzeum udvarán aztán azt hittem nem jól látok. Hát én nem is ebbe a táskába pakoltam, mit keres mégis itt? 

Tavasszal a madárparkot néztük meg, most ugyanannak a családnak egy másik hobbijával ismerkedhettünk (van még nekik, restaurálnak is régi bútorokat). Még csak 30 km-t tekertünk, de jól esett a kis kikapcsolódás. Felvidítottak a macik, főleg az Omegásak, de nagyon tetszett II. Rákóczi Ferenc, meg az udvarhölgyek asztala, és az olimpiai szoba is. Igazi mosoly mégis a hüllők láttán került az arcomra.

Az udvaron indulás előtt zsíros kenyér és dinnye majszolás közben régi tűzoltó eszközöket is nézegettünk.

Rákócziújfalun csak keresztül tekertünk, jó hosszú falu. Martfű sem kevésbé, a végén várt csak egy kis frissítő, a könyvtárban limonádé formájában. Itt találkoztunk a legfiatalabb tekergővel, nagyon jól állt neki az M-es póló. 

                                                      

A szomszédos Kézművesházban mézeskalács sütés, mintázás volt a feladatunk. Mi, a végén kullogok inkább csak nézegettük az népművészek munkáit. 

Ezt sem hagyhatom ki: Egy újabb kombiné. Még a végén hordani is fogom őket. 

Tiszaföldvárra másik feladatot is kaptam a Gördögök-től a túrajelentés pecsételése mellett össze kellett szednem a multi jelszavát. Az első részletért sokat mászkáltam a főtéren mire a készülékem beállt és végre megmutatta hol vagyok, a másodikat egyébként is útba kellett ejteni, a harmadik mellett is épp eltekertünk, csak a valós láda miatt kellett kitérőt tenni. Hogy kapja be, aki ezt a nem tudom mit ide tette. Nem tudom mit, mert nem leletem meg. Gyerekemet az út mellett hagyva letértem 5 km.-t, a semmiért. Körbetekertem a kijelölt helyett, de sehol nem volt egy rés a házak között, hogy be lehessen menni a rejteket adó bokorhoz. Vagyis egy kanális mellett volt egy kis hely, be is mentem, ameddig volt hol, de itt sem jutottam el a célig. Ráadásul féltem is nehogy az akácok alatt legyen még egy defektem. Na mindegy, megtettem amit lehetett, legfeljebb megkérdezek valakit arról a részletről. ;)

Szóval 2-es pont Tiszazugi Földrajzi Múzeum. Volt itt kérem szépen igazi teremőr is. 

A gyerekek csontok után kutatva túrhatták a homokot, de megfogdoshattuk a leleteket is, meg rajzolhattunk. Én szerettem volna egy mamut agyar darabkát, de nem kaptam, pedig sok volt belőle és én nagyon szépen néztem ám a szakállas, copfos hapsira. 

Cibakházán mi csak keresztül tekertünk. Az Önkormányzatnál vártak bennünket, de ha betérünk nem jutottunk volna el 8-ig a Tiszai átkelőhelyhez, márpedig akkor szépen néztünk volna ki, kerülhettünk volna 30-km-t, mire valaki átvisz bennünket a túloldalra.
A Tiszainokai pogácsát mint messiást vártuk. Bennünk volt, hogy esetleg nem jut belőle, de mégis reméltük hogy arról nem maradunk le. Ez hajtott bennünket egyre csak kilométereken át, minden gondolatunk a pogácsa körül forgott. A faluba beérve egy táj jellegű pavilon fogadott bennünket, és végre a mindenhová ígért polgárőrök. Itt tényleg voltak, és segítettek, irányítottak bennünket, mi merre található. Nyugodt, csendes hely ez az Inoka (a kocsmában is csak ketten voltak), csak azt nem tudtuk mi ez a visszatérő dobogás, mintha egy ló dobbantana, de mindig csak egyet, és minek ez a sok földbe szúrt, vezetékelt valami. A Tájháznál szépen sorba minden kérdésünkre megkaptuk a választ (a dobbanások föld alatti robbantások, földgázt keresnek, a valamik meg érzékelők) és még pogácsa is maradt. Nagyon finom pogácsa, bántuk is, hogy nem kértünk belőle egyet későbbre.

Tiszakürt lett volna a következő állomáspont, ahonnan vissza kellett volna térnünk Inokára az átkeléshez. Ugyan volt még 1 óránk, de oda-vissza, meg a nézelődéshez is az kevés lett volna, mentünk inkább a 30 éve szünetelő komphoz. 

A tervek szerint mindenki 2-4 fős csoportokban átevez, a kerékpárokat pedig 6osával hozzák utánunk motorcsónakkal. Az evezéssel nem is volt baj, de a biciklik szállítása nehezebben ment. Igen lassan haladtunk. Fele csapat egyik parton, másik fele a másikon, egyik oldalon felpakolás, másikon lepakolás, és egyre sötétedik. A fele bicikli még odaát volt, amikor már semmit sem láttunk. Nagyon kalandos volt. Elvileg 9-ig volt a vacsora, de nem úgy nézett ki odaérünk Tiszakécskére addig. Ráadásul az itteni polgárőrök is felszívódtak mire szükség lett volna rájuk. A 3 kísérőautó odaát, az még majd 1 óra mire átérnek, hogy bevezessék a világítással nem rendelkező, felkészült túrázókat. Jól jött volna az a 2-3 motoros, aki még az utat is ismeri. 

10 előtt nem sokkal értünk be a Kécskei kempingbe. A vacsorával meg kellett várniuk, 300 ember, csak 300 éhes ember. Eredetileg a strandot is csak 11-g használhattuk volna, de nem maradt el az éjszakai fürdőzés sem, kiharcoltuk. A fontoskodó őr nem sokat tehetett ellenünk. Na, nem kell semmi rosszra gondolni, csak nem hagytuk magunkat. A fenemód finom vaddisznópörkölt kellőképp lenyugtatott már bennünket, csak kicsit élvezkedni akartunk, átmelegedni lefekvés előtt. Sátrat is csak eztán állítottunk, mindegy volt már, úgy sem lett ennél sötétebb.