Érkezésemkor kezdték Imréék felszereli az ellenőrzőpontokat, de a hangulatban már nem volt hiba, és az idő ellenére sem voltunk kevesen a játszótéren.
Nem mindenki miattunk jött, de tudtuk mi ezt, direkt így lettek egyszerre, egymásra szervezve a programok. Akár gyermek, akár felnőtt előbb kezdhetett az Auriga futással, aztán megtehette nálunk a levezető köröket majd a gyengénlátók egyesületénél érdekes logikai játékokkal is megpróbálkozhatott, de maga a játszótér eleve jó helyszín volt akár családos, akár iskolai kikapcsolódásra.
Mi tájékozódási versenyeket népszerűsítendő a Nefag játszótéren 11 ellenőrzőpontos pályát alakítottunk ki, melyet 2 variációban lehetett teljesíteni, kb 1-1 km.-es távot téve meg akár sétálva, akár futva.
34 indulóból volt aki már profiként, tényleg csak kedvtelésből indult, de sok gyermek jött baráttal, barátnővel, nagymamával, apukával, anyukával erősítve, vagy akár egész kicsik is önállóan. Volt aki nem fejezte be az első kört sem, de voltak akik mindkét variációban még javításra is jelentkeztek.
Számomra legmeglepőbb egy középiskolás lány volt, aki 2 vak felnőttet is végigkísért mindkét körön, nem is lassan, és láthatóan élvezték a tájékozódni térképről nem tudók is a kihívást.
Volt egy tizenéves kisfiú, aki a térképet nem látta, de végig futotta a 2 pályát. Nem tudom hogyan tudta hová kell futnia, mert a chek dobozt csak tapogatva találta meg, és szerintem ebben az estben nem elég, ha a vele futó vállalkozó szellemű társ megmondja, hogy ahhoz a fához, vagy padhoz megyünk, egymás kezét pedig nem fogták, sőt a kísérő sokszor nem ment el vele a pontig sem. Felfoghatatlan, de jó volt látni a lelkesedését, akarását, teljesítményét, a számomra hátrányként felfogott mégis azt mondom természetfeletti képességét. Lehet ő nem fog tereptájfutni (klasszikus értelemben, mily furcsa, én sem.), de ezért az érzésért/látványért nekem megérte a mai nap.
Nekem a futással van bajom, már a gondolatától is húz a tüdőm, de a terepet bejártam, elsőként, ellenőrizendő a működést. Vagy, csak ezzel a szöveggel etetettbe Imre, de sikerült neki rávennie, még ha nem is futva a teljesítésre. Második kört rájőve a turpisságra nem akartam, mégis meglett, amikor segítettem a tájékozódásban Zsomboréknak. Mire nem képes az ember, csak mert azért jött, hogy segítsen? De, az én eredeti feladatom GPS-es volt. Ugyancsak a játszótéren plüss játékokat rejtettem el, melyeket a vállalkozó szellemű gyermekek megkapva a készüléket megkereshettek, akár egyedül akár felnőtt segítségével. Legtöbbször azonban a segítségre nem is volt szükség, hamar rájöttek mit nézzenek, merre menjenek, és gyorsan már vigyorogva, ölelve az új szerzeményt jöttek visszafelé. A kezdeti "ááá, nem akarok kincset keresni" után, majdnem kevés lett a rejtés.
Nem úgy mint a finom ebéd, amit a látáskárosultaktól kaptunk.
Ledolgozandó a sok kalóriát még Imre is futott, ráadásul 2x. :)
Végül 3-ra már otthol lehettem volna, de még Trisztánnak beszaladtam a könyvesboltba ajándékért. Gyors zuhanyzás, és a 4.30-as vonatot koppra elértem. Ha előttem a pénztárnál nem ért volna rá egy leendő utas, és nem a 13. vágányról indul a vonatom kimaradhatott volna a futás, de majdnem a délelőtti távot megtéve, vállamon az utazótáskával sprinteltem egyet. (Érdekes, délelőtt csak a gondolatától is fulladtam, most meg semmi.) Ahogy csukódott mögöttem az ajtó már indultunk is. Huh. És tényleg, csak egy kis természetes fújtatás, mire az izzadság felszáradt, már emléke sem volt, nyugodtam olvashattam. Lett volna mit nézni is, de a lehangoló elmúlást inkább mellőztem, kivétel Pusztamonostor előtt a kócsagos rétet.
Sajnos (FLIRT villamos vonat) nem lehetett ablakot nyitni, és mozgás közben, hiába voltak aránylag közel, ennyi sikerült, szabad szemmel viszont kigyönyörködtem magam.
Idehaza nyársaláshoz készülődött a család. Hát, ez a nap sem a karcsúsodásnak lett szentelve.
A teljes sötétség előtt még pár virág az udvarról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése