(majdnem) Eurovelo 6. 7. nap. Kalocsa - Baja.

Hajnalban Peti megnyugtatásunkra sms.-t küldött, szerencsésen elérte a vonatot.

Mi reggel indulás előtt még szüreteltünk a körtefáról, de a többség boltból akart felszerelkezni. Míg ők vásároltak én kesserkedni indultam. 

A Szentháromság tér volt hozzám legközelebb. A teret felújítják, de a rejtek megközelíthető, csak utcaseprők serénykednek körülötte, de ennek ellenére is jól látszik, a fiola eltűnt. Fényképeztem és továbbgurultam a Vajas patak partjára. Van pár horgász, de milyen meglepő, a fiola itt sincs meg. Maradt az utolsó lehetőség, '48-asok tere. Már nem is vártam mást, mint hűlt helyet. Mindhárom pontnak ugyanaz a rejtő a tulajdonosa, a hu.-n tudta betegként módosítani a multi részeként szereplő pontokat, de a com-on külön-külön kereshetőnek meghagyta. Köszönöm a figyelmességét, cserébe jelentettem megtaláltként a pontokat. Nem rajtam múlott. 

Utólag nem értem a reggeli bevásárlás után mégis miért Bátyán reggeliztünk a bolt melletti téren, de annyi biztos a gátra szerettünk volna letérni, ám a helyiek lebeszéltek róla, és Fajszig újra az 51-en mentünk. Itt letértünk a község felé, de a gát még itt sem volt járható, visszakanyarodtunk a "kedvencünkre". Pihentető képen azonban előbb még turkáltunk egy kicsit, majd hogy a fiúk is kielégüljenek az egyik kocsmánál is megálltunk szusszanni. 

Dusnokon már tudtam nekem ez a túra legnehezebb napja. A kormány alig akart mozdulni, a hátam lemerevedett (nem bírtam kinyújtózkodni, a kezem hátul nem tudtam összeérinteni, szar volt), és a vérnyomásom megint a béka segge alatt volt. Míg a többiek plázáztak én a főtér egyik padjára feküdtem le vizes törölközővel a homlokom. Nem kellett sok, hogy jobban legyek, de a szakasz rövidsége ellenére nagyon a végét vártam. 

Úgy értesültünk innen már használható a gát, csak mire rátérhettünk volna sok értelme már nem volt. Sükösdtől Baja alig 5 km., a gáton is annyi, csak odáig + 2 km., haladjunk inkább a szállásra. 

Még 2 előtt oda is értünk, de a kapun belépve azt mondtuk, ne ezt azért már mégsem. A Dózsa ház udvarán találtuk az apartman teljes berendezését. A tulaj elmondta felújítás alatt vannak, de annak ellenére hogy egy ideje nem volt vendégük máris elkészítik a szobáinkat. Anikóék felmentek szétnézni, de a szanaszét dobált, az elődeink által használt ágyneműtől büdösödő, tetőtéri, átforrósodott szobákat nem fogadtuk el. Egyébként is, a 2 hónapja lefoglalt 4 szobát nem most kellett volna kitakarítani, miközben mi már szerettünk volna tusolni, pihenni, készülni a vacsira. 

A fiúk elmentek szállást keresni, mi pedig a fal tövében hűsöltünk, míg nem volt biztos célunk. Szerencsére a szomszéd utcában hamar ráleltek a Tölgyfa Kuckóra.
Nem vártak mára vendéget, de a 6 fős kiadórészt hamar átalakították 10ünkre, míg mi az udvari medencében lubickoltunk. Annak ellenére hogy az 5. utóddal gyermekágyas anyukát a kórházból holnapra várták haza minden nagyon rendben volt. A tetőtéri lambériázott szobák  nem voltak túlhevülve, tiszták voltak, jól felszereltek, kényelmesek, a vacsora előtt és éjjel is jót tudtunk pihenni.
A csapat fele estig elment megnézni valami helyi látványosságot, vízpart közelébe, de én most annak ellenére, hogy a Dunát egész nap nem is láttuk lustálkodtam, hűsöltem inkább míg nem kellett indulni a záróvacsira, ahol házi bajai halászlével, rétessel várt bennünket egy helyi túrabiciklis társ és férje.
Miután a találkozási ponton az osztrákokra vártunk vagy fél órát házigazdán hazakísért bennünket, ahol az köszöntés után mindkét túravezető elmondta a beszédét, Imre kiosztotta a jelvényeket (sokan az út felét sem tekerték le) és jöhetett a kulináris élvezet.

Halászlében nálam az anyuféle korhely az etalon, de mire került belsőség a tányéromba már erre is ráéheztem, és tésztás furcsasága ellenére két tányérral is kértem belőle. Nem is volt olyan rossz.

Hazafelé már sötétben tekertünk, de én bátorkodtam újra lemaradni kicsit, és útba ejtettem a Szerb Ortodox templomot, ami beteg, csak figyelmetlen voltam. Hazafelé útba esett az Állomás tér, itt a sötét miatt nem jártam szerencsével, de közelsége miatt reggel újra próbálkozom a mozdonnyal.

A Szt. György temetőkápolnánál a mai sorozatos szerencsétlenkedés után azonban végre megleltem a fiolát és elégedetten indulhattam feküdni.

Mire a szállásra értem már nem is akartam annyira aludni, hogy lecsillapodjak megint kifeküdtem a kertbe csillagokat nézni. Ugyan itt a város majdnem közepén keveset láttam az égből, de mégis limitáltam az időt és 5 hullócsillagnyit adtam magamnak áthangolódásra lefekvés előtt.

61 km., 6 keresésből 1 valós találat, 3 annak nevezett, és 1 holnapra halasztott, valamint megismerkedés a bajai halászlével.
De, leginkább érzékenyen az M9-s kereszteződés utáni pihenőnk bögöly csípése érintett. Tanulva az Őrségi táborból megmaradt, még mindig látszó elvakart szúnyogcsípésekből, igyekeztem nem vakarni, de az egész bal vádlim bedurrant tőle, és a viszketés mellett igen fájdalmasan is érintett, hiába ittam Ca.-t, és kentem a helyét.
A nap legdurvább dolga mégsem ez volt. Még induláskor, miközben én keresgéltem Anna elesett, szerencsére volt rajta is, mint mindenkin végig bukó, mert a biciklivel bukfenc -nem túloztak- nem tett volna jót az egészségének, de a beszorult bokája így is megsérült. A jobb oldali külső felszínéről teljes vastagságában felvált a bőr 3 újbegynyi területen. Azt mondják nem vérzett, de így sem nézett ki jól, még aztán sem hogy a gyűrődéseket kisimítottam, átmostam a felszíneket (ugyan miért hoztam volna magammal sebzáró csíkot?), és a kötés felé még egy jó nagy bumszlit nyomtam.