Irány Észak. Északnyugat. Szt. Jakab kápolna.
Utolsó tuti helye lett volna itt az egyik bogárnak, ha a biciklit nem hagytam volna lenn a lépcsők alján, vagy a toll és fényképezőgép mellé magammal hozom valamelyiket, de mivel nem tettem, és nem akartam húzni az időt sem, nem másztam vissza még egyszer a rejtekhez, hazahoztam mindkettőt.
II. Nagy Lajos emlékműnél hamar megleltem a jelszó felét, de a Csele-patak partján lévő láda kifogott rajtam. Próbáltam megközelíteni fentről is, lentről is, de mielőtt Lajosunkkal hasonló sorsra jutok feladtam a keresést.
Visszafordulás előtt még útba ejtettem a vízimalmot. Este már nem volt kedvem felkészülni, de reggel elolvastam a leírást, így tudtam érdemes lenne bejelentkezni. 6-kor jobbnak gondoltam ezt nem megtenni, de még 8-kor is odáztam a tulaj ébresztést, vasárnap lévén had aludjon. Amikor már biztos volt az én időmbe is belefér akkor telefonáltam csak, de jóval 1 órával később gondoltak megérkezni, kinyitni, ezért csak az útról fényképeztem le a malmot, és bíztam benne elfogadják majd találtként.
Nem így történt. Valahol megértem a dolgot, de igazából mégsem. Ott voltam, kerestem volna, de magánterületen belül, sőt épületen belül ez nyitvatartási időn kívül lehetetlen (vagyis nem az, de egy betörést nem ér meg). Egy kerítésen kívüli rejtés, pót jelszó, vagy virtuális ládatípus mondjuk sokat segítene, ahogy a Ráckevei hajómalomnál, a Malomtanyánál, Hajdúszoboszlón a Retró múzeumban, vagy Pityerszeren, és még biztosan sok más helyen is van. Aki odament, ha nyitva találja a múzeumot úgy is bemegy. Jelen estben az a 2-300 Ft. nem is nagy összeg (a többi helyen is kb. ennyi volt egyébként a belépőjegy ára), de ha az emberlánya nem időben ér oda, akkor hiába is nézné meg.
Egyébként keresgéltem ám, és találtam olyan helyet, ahol be tudtam volna menni, de csak a kerítésen, a ládától még akkor is messze lettem volna. Közben láttam egy furcsaságot, ami legalább megmosolyogtatott. A kép kicsit világosra sikeredett, de a paradicsom bokrok alatt így is jól látható a nagy termés.
Első, sőt még második vizslatásra is óriásparadicsomnak tűnt. Színe, formája is alátámasztotta a látottakat, de tudtam nem lehet az. Tök volt.
Jókedvűen hazafelé vettem az irányt, az utcánk sarkán vettem pár péksütit, hogy estig legyen mit ennem, de még korán lévén megkerestem a Mohácsi séta multi pontjait is.
A virtuális részekkel szerencsém volt, de a ládát nem, még a pótot sem találtam meg. Volt kakis zsepi, madárfészek, de bárhogy olvastam, azonosítottam a leírásban szereplő pontokat nem leltem dobozkát.
Az idő azonban már sürgetett, a vonat nem vár, és addig még tusolni is kell, meg utolsókat simítani a csomagokon. A többiek nagyon vártak, majdnem kikaptam, hogy eddig elmaradok, pedig még 10 is alig múlt, és mikor elkészültem még több mint fél órát vártunk a kertben. (Addig jól megszedtük a tulaj szilvafáját.)
Mohács vasútállomásáról csak a nyugat felé indulnak vonatok. A miénk már benn állt. Piroska. 10 biciklinek a kettőből utolsó kocsiba szorítottak helyet. Fél óra volt a bepakolás, de nemsoká duplázhattunk, mert Villányban át kellett szállni egy másik piroskára. 10 percünk lett volna rá, de annyi alatt le sem pakoltunk, ám szerencsére megvártak bennünket. Következő átszállásra Pécsen került sor, itt IC-re szálltunk, de legalább volt rá 1 óránk.
Kellett már, hogy hazafelé se legyen minden rendben. Amikor megvettük a jegyeket aláírattak velünk egy nyilatkozatot, hogy mi viseljük a felelősséget a biciklinkért, mert csak 8 hely van az IC-n erre a célra, de mi 10-en vagyunk, és a közlekedőt ennek ellenére is szabadon kell hagyjuk. Mondjuk kicsit furcsálottuk, hogy az 1 hónappal előre megváltott jegyhez nem volt idejük nagyobb vagon betenni, és hogy ez a tény már abban nem gátolta meg őket, hogy mind a 10ünkkel megvettessék a jegyet, de örültünk, hogy legalább feljutunk ilyen kevés átszállással a Keletiig. (A Duna keleti oldalán Mohácson légvonalban 150 km.-re voltunk Szolnoktól, de jól megbonyolították ezt a hazautat nyugatnak.)
Maradjunk azonban még Pécsen egy kicsit. 8 helyre már 1 hónapja voltunk 10-en. Felszálláskor szólt a kalauz, hogy eladtak még 3 kerékpáros jegyet, pakoljunk úgy, hogy nekik is be kell férni. Megoldottuk. Majd jött még 12 fiú, akik versenyen voltak és egyenlőség, ők is kaptak jegyet. Már Pécsen 25-n voltunk (+2 utifuti, meg babakocsik) 8 helyre.
Ja, a verseny sem csak úgy hirtelen jött ötlet alapján történt, szintén előre meghirdetett, bejelentett volt. Szerintem nyári főszezonban megérdemeltünk volna ennyien egy külön bicikliszállítóvagont.
A Keletiben újra volt időnk az átszállásra, csak már külön-külön vonaton folytattuk az út utolsó részét. Bő másfél óra és otthol vagyunk.
10 nap, 650 km., azt hiszem nekem 3 defekt, egy szétszakadt hátizsák, és elégedett boldogság. Megmaradt 2000 Ft., nem fogytam 1 kilót sem, de a nadrág lötyög rajtam.
Volt hogy fájt, hogy meleg volt, hogy szembe fújt, hogy nagyon egyedül voltam, hogy vártam a végét, és bár most rögtön nem tenném meg visszafelé, de nagyon jó volt, úgy ahogyan volt.
Ha esetleg elfelejteném, szóljatok, hogy tojást soha többé ne vigyek magammal!
(Helyette tegyek be sebzáró csíkot!)
Utolsó tuti helye lett volna itt az egyik bogárnak, ha a biciklit nem hagytam volna lenn a lépcsők alján, vagy a toll és fényképezőgép mellé magammal hozom valamelyiket, de mivel nem tettem, és nem akartam húzni az időt sem, nem másztam vissza még egyszer a rejtekhez, hazahoztam mindkettőt.
II. Nagy Lajos emlékműnél hamar megleltem a jelszó felét, de a Csele-patak partján lévő láda kifogott rajtam. Próbáltam megközelíteni fentről is, lentről is, de mielőtt Lajosunkkal hasonló sorsra jutok feladtam a keresést.
Visszafordulás előtt még útba ejtettem a vízimalmot. Este már nem volt kedvem felkészülni, de reggel elolvastam a leírást, így tudtam érdemes lenne bejelentkezni. 6-kor jobbnak gondoltam ezt nem megtenni, de még 8-kor is odáztam a tulaj ébresztést, vasárnap lévén had aludjon. Amikor már biztos volt az én időmbe is belefér akkor telefonáltam csak, de jóval 1 órával később gondoltak megérkezni, kinyitni, ezért csak az útról fényképeztem le a malmot, és bíztam benne elfogadják majd találtként.
Nem így történt. Valahol megértem a dolgot, de igazából mégsem. Ott voltam, kerestem volna, de magánterületen belül, sőt épületen belül ez nyitvatartási időn kívül lehetetlen (vagyis nem az, de egy betörést nem ér meg). Egy kerítésen kívüli rejtés, pót jelszó, vagy virtuális ládatípus mondjuk sokat segítene, ahogy a Ráckevei hajómalomnál, a Malomtanyánál, Hajdúszoboszlón a Retró múzeumban, vagy Pityerszeren, és még biztosan sok más helyen is van. Aki odament, ha nyitva találja a múzeumot úgy is bemegy. Jelen estben az a 2-300 Ft. nem is nagy összeg (a többi helyen is kb. ennyi volt egyébként a belépőjegy ára), de ha az emberlánya nem időben ér oda, akkor hiába is nézné meg.
Egyébként keresgéltem ám, és találtam olyan helyet, ahol be tudtam volna menni, de csak a kerítésen, a ládától még akkor is messze lettem volna. Közben láttam egy furcsaságot, ami legalább megmosolyogtatott. A kép kicsit világosra sikeredett, de a paradicsom bokrok alatt így is jól látható a nagy termés.
Első, sőt még második vizslatásra is óriásparadicsomnak tűnt. Színe, formája is alátámasztotta a látottakat, de tudtam nem lehet az. Tök volt.
Jókedvűen hazafelé vettem az irányt, az utcánk sarkán vettem pár péksütit, hogy estig legyen mit ennem, de még korán lévén megkerestem a Mohácsi séta multi pontjait is.
A virtuális részekkel szerencsém volt, de a ládát nem, még a pótot sem találtam meg. Volt kakis zsepi, madárfészek, de bárhogy olvastam, azonosítottam a leírásban szereplő pontokat nem leltem dobozkát.
Az idő azonban már sürgetett, a vonat nem vár, és addig még tusolni is kell, meg utolsókat simítani a csomagokon. A többiek nagyon vártak, majdnem kikaptam, hogy eddig elmaradok, pedig még 10 is alig múlt, és mikor elkészültem még több mint fél órát vártunk a kertben. (Addig jól megszedtük a tulaj szilvafáját.)
Mohács vasútállomásáról csak a nyugat felé indulnak vonatok. A miénk már benn állt. Piroska. 10 biciklinek a kettőből utolsó kocsiba szorítottak helyet. Fél óra volt a bepakolás, de nemsoká duplázhattunk, mert Villányban át kellett szállni egy másik piroskára. 10 percünk lett volna rá, de annyi alatt le sem pakoltunk, ám szerencsére megvártak bennünket. Következő átszállásra Pécsen került sor, itt IC-re szálltunk, de legalább volt rá 1 óránk.
Kellett már, hogy hazafelé se legyen minden rendben. Amikor megvettük a jegyeket aláírattak velünk egy nyilatkozatot, hogy mi viseljük a felelősséget a biciklinkért, mert csak 8 hely van az IC-n erre a célra, de mi 10-en vagyunk, és a közlekedőt ennek ellenére is szabadon kell hagyjuk. Mondjuk kicsit furcsálottuk, hogy az 1 hónappal előre megváltott jegyhez nem volt idejük nagyobb vagon betenni, és hogy ez a tény már abban nem gátolta meg őket, hogy mind a 10ünkkel megvettessék a jegyet, de örültünk, hogy legalább feljutunk ilyen kevés átszállással a Keletiig. (A Duna keleti oldalán Mohácson légvonalban 150 km.-re voltunk Szolnoktól, de jól megbonyolították ezt a hazautat nyugatnak.)
Maradjunk azonban még Pécsen egy kicsit. 8 helyre már 1 hónapja voltunk 10-en. Felszálláskor szólt a kalauz, hogy eladtak még 3 kerékpáros jegyet, pakoljunk úgy, hogy nekik is be kell férni. Megoldottuk. Majd jött még 12 fiú, akik versenyen voltak és egyenlőség, ők is kaptak jegyet. Már Pécsen 25-n voltunk (+2 utifuti, meg babakocsik) 8 helyre.
Ja, a verseny sem csak úgy hirtelen jött ötlet alapján történt, szintén előre meghirdetett, bejelentett volt. Szerintem nyári főszezonban megérdemeltünk volna ennyien egy külön bicikliszállítóvagont.
Köszönjük MÁV.
A Keletiben újra volt időnk az átszállásra, csak már külön-külön vonaton folytattuk az út utolsó részét. Bő másfél óra és otthol vagyunk.
Juhéééé!
10 nap, 650 km., azt hiszem nekem 3 defekt, egy szétszakadt hátizsák, és elégedett boldogság. Megmaradt 2000 Ft., nem fogytam 1 kilót sem, de a nadrág lötyög rajtam.
Volt hogy fájt, hogy meleg volt, hogy szembe fújt, hogy nagyon egyedül voltam, hogy vártam a végét, és bár most rögtön nem tenném meg visszafelé, de nagyon jó volt, úgy ahogyan volt.
Ha esetleg elfelejteném, szóljatok, hogy tojást soha többé ne vigyek magammal!
(Helyette tegyek be sebzáró csíkot!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése