Fel a Nagy-Eged-re

A felépülés fokozatossága végett eddig nem volt szint a sétáimban, de ideje az emelkedést is elkezdeni. Nem hoztam magammal sem túracipőt, sem botot, sem használható zsákot, nincs gps-em, de ami volt azzal felszerelkezve igyekeztem kipróbálni magam.
Hűvösebben szerettem volna indulni, de Adrinak csak 11 után kellett beérnie ezért én így jártam, és mivel 1 hete a pecsétgyűjtő füzeteket is elfelejtettem elhozni, így most még azokkal is időznöm kellett a nagy túra előtt.
A könyvtárban kezdtem, ami egykoron Nagypréposti palota volt, majd átparkoltam a strand elé,

és először a Török fürdőt (De rég volt, amikor itt töltöttem gyakorlatom, és mennyivel patinásabb belsőre emlékszem.),

aztán magát a strandot vettem célba,

de tovább már nem időztem a városban, hanem Noszvaj felé a Sportreptérre igyekeztem. A terület nem volt lezárva, de ember nem volt a közelben, és kőnek sem nevezném ami alatt meglett a rejtés, de a lényeg: meglett.

A két Eged közötti völgyig még kocsival mentem, majd a szerpentin tövében leparkolva előbb a Kis-Egedet másztam meg.

A leírás szerint több csapás is megy fel a csúcsra, de szerintem leginkább én csaptam egy újat. A bozótosból kiérve már nem is zavart a porral lepet szamóca és csalán marása, csak mentem toronyiránt, mert térkép most sem töltődött a láda ikonok mögé, de a tényleg szép kilátás mellett megtaláltam a kézzelfogható okot is, amiért ide jöttem.
A kocsinál bízva benne igazi ösvényen fogok a Nagy-Egedre feljutni gyorsan lemosakodtam, majd nekivágtam a kétoldalt ember magas aljnövényzettel benőtt úton fel a hegyre. A bozótos árnyékot nem adott, de legalább beengedte a néha lengedező szellőt is.

Kiérve a sűrűből már nem volt ilyen kedvező a helyzetem. A kilátás gyönyörű volt,

de a nap akadálytalanul, merőlegesen, és forrón tűzött az út következő harmadán.
Beérve a hűs erdőbe megkönnyebbültem, és egy kis pihenő után megtáltosodtam.

Mire az elágazáshoz értem már annyira élveztem a mindent, hogy fontolóra vetten a Tiba-kút útba ejtését is,

de előbb mindenképp a csúcs kellett. Egészen odáig ki is tartott a hűs árnyék, de oda fenn nem a nap sütés lepett meg. Valahol olvastam, hogy újra használható a Dobó István kilátó, de nem így volt.

Kimentem a szirthez, megnéztem a keresztet is,

de a kódhoz telefonos segítséget kellett kérjek. Miután megleltem a geoláda keresésére indultam. Az indulással még nem is volt baj, de addig keresgéltem a dzsindzsásban hogy a visszafelé út már minden irányból ismerős volt, és harmadik nekifutásra találtam csak ki belőle. Ezek után már pláne útba kellett ejtenem a kutat, a padon lenyugodva meg is néztem vissza tudok e majd a kocsihoz úgy jutni, hogy nem kelljen az elágazáshoz visszamásszak. Szerencsémre volt összekötőút, és nem én lennék ha nem bíznék benne, hogy nem fogom elvéteni a kereszteződést.

A Tiba-kútig kellemes hűs volt az erdő,

és tovább is a Bükki kéken

míg ki nem értem a szőlőskertekhez,

de nem vétettem el az utat és a piros sávra átvágva fél 6-kor már az autónál voltam. 5 óra, 10 km., és 400 szint után jól esett az újabb mosdás mielőtt még visszatértem a városba.
Miután kértem pecsétet a minaretnél,

a várban,

és Valide szultána fürdőjénél

már Adri is kész volt a hazajövetelre.