Kocsit a Nefag parkolójában hagyva, fél 8-kor Anikóval el is indultunk a Zagyva jobb partján felfelé. Hajnalban féltem az időjárás előrejelzés által jósolt nagy széltől, és nehezen döntöttem el miben menjek, de induláskor még csak fél 8 volt, mégis döglesztően meleg így nem bántam meg hogy végül kánikulához öltöztem.
Az a néha néha lengedező kis szellő pedig egyenest jó esett míg a gazdák hídjáig értünk.
Legutóbbi, rossz emlékű erre jártam óta a Zagyva visszahúzódott eredeti medrébe, és már csak a felújított híd rondít bele a képe. Sajnos az rendesen. Így persze biztonságosabb, és az új autóút építéséhez is praktikusabb, de akkor is ronda.
Túlparton megkerestük a ládát, és a sárga -on próbáltunk tovább vergődni, de jelzést a betonoszlop után csak hébe-hóba láttunk,
ezért a Malomszögi hídnál visszatértünk a gátra,
addig meg elslattyogtunk a kaszálón, meg a dzsindzsásban. Annyira a sűrűben jártunk, hogy tőlünk 3 m.-re még egy őzike is megriadt, és előttünk ugrált át az ösvényen, pedig addig észrevehetetlen volt.
A gátőrházig aztán jöttek az egyre szebb pillanatok.
Felénk bólogató napraforgó fejek, szépen sorakozó szalmabálák, kaszált rétek,
holt ágak,
és még az egyre közeledő betonrengeteg is ámulatba ejtett.
A vasúti hídon átkelve fordultunk vissza az eddigre kissé felerősödött szélben,
de továbbra is a lenge öltözék volt a megfelelő, csak a sapkát kellett kézbe vinni, ha nem akartam hogy szárnyra keljen.
Bár a terepviszonyok könnyebbek voltak, és csak egy kicsivel sétáltunk többet mint Csemőn (3 ó. 14 km. 70 m.), de elfáradtam. No nem nagyon, csak olyan jólesően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése