Vagyis úgy emlékszem kurtasága ellenére sokáig vajúdtam vele, nehéz szülés volt, és a lényeg mégis csak kép formájában került bele.
Féltem az írástól, a kitárulkozástól még jobban, nem is beszélve a helyesírási hibák miatti megszégyenülésről, de úgy éreztem kell valami amivel a jó dolgok kerülnek előtérbe. Ezért igyekeztem és ma is igyekszem azokról a történésekről megemlékezni amik boldogsággal, pozitív élménnyel gazdagítanak, és mint egy naplóba leginkább magamnak írok, bár sokszor igen lemaradva.
5 éve úgy éreztem több a negatív, lehúzó, erőt merítő történés az életemben mint kellene, és nehezebben vettem észre a jót mint korábban. Ki kellett emelnem a néha nem is apróságokat, de a mindennapi ráhatás miatt mégis alulra kerülő, és a különben talán hamar feledésbe is merülő élményeket, hogy eleinte még csak kényszerítve magam többet foglalkozzam velük, de ma már sokkal tudatosabban át/meg éljem őket, akkor is amikor éppen történnek. Sokszor nem írtam le mindent, főképp az érzéseimről, de a közzétételt jó kis önismereti tréningek követték a paplan alatt.
A blog által velem voltatok amikor ráeszméltem gyengeségemmel tönkre tettem egészségem, feladtam emberi mivoltom, nőiségem, még anyaságom is, részesei vagytok a lassú önmagamhoz visszatalálásnak, örömeimnek, aggodalmaimnak, mindennapjaimnak.
Nem bántam meg döntésem, és folytatom szokássá vált tevékenységem, bár időm egyre kevesebb, és nem is írok helyesebben, de megéri az a pár óra ráfordítás. A nehezebb időszakokban jó volt nem csak képeket nézegetni a gépen, hanem visszaolvasni pár bejegyzést, némelyekről privátban elbeszélgetni, és onnan kapni általuk segítséget ahonnan nem is gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése