DDK 61-62. Homok is, erdő is, tó is, gyalog is, jó is.

Hogy csütörtökön befejeződött az ablakaim cseréje tegnap délután elindulhattunk. Albertirsáig araszolás volt a ködben, de legalább a két napja 3-3 órás alvás után előaludhattam.
Ez a túra teljesen rendhagyó volt, kezdve az előző napos indulással, a félúton elköltött vacsorával amire Évi néni lányáék hívtak meg bennünket, majd a nem útba eső Balatonföldváron alvással Évi néniéknél, de nagyon kedves, jóleső volt ez a kezdet. Reggelre nem mondom, hogy kialudtam magam, de ha a szokott módom ma hajnalban indultunk volna biztos nem aludtam volna most sem 3 óránál többet, így ez a legoptimálisabb megoldás volt számomra.

Szóval ma reggel csak Balatonföldvárról indultunk Mesztegnyőre, ahol pecsételés közben gyorsan megnéztük a tájház udvarát, 

és én emlékszem, hogy lefényképeztem a gondnok néni emlékfalát, meg a csűrt is, de nyilván nem voltam toppon, mert ezeket a képeket nem lelem a memóriakártyán. Készült induló kép is, 

de sajnos a Mesztegnyő erdei vasút találata nem a fényképezésén múlott. Rövid séta után elértük a kis hidat, de hiába jártam körbe, és mentem be alá is, csak a másik két jelszórészlet van meg. 

Az út egyébként eddig és egészen az erdei vasút végállomásáig is tökéletes volt.

Fantasztikus volt a jól járható út, az erdő élvezetes, tiszta, őszi, erőt adó, illattal teli, az érintett horgásztavak nyugalma pedig külön jól esett,

azonban a Felsőkak-i végállomásnál

kanyarodtunk a talaj pedig nemsokára homokosra váltott, és bár ez is tetszett, de azért áldottuk, hogy mostanában nem volt eső, mert így is szépen csúszkáltunk a bokáig érő marasztalóban. 

Előre haladtunkban az út melle rengeteg (20-nál több) gödröt láttunk, és nem értettük miért van rájuk szükség, de egyről a sok jelzés miatt kép is készült.

A nehézségek mellett sok élményben is volt részünk,

Ő már fűbe se harap, pedig jók lennének még azok a fogak. C

és szerencsére hamar visszakaptuk az erdei talajt.

A térképen sincs jelölve, már az összedőlt házak hantjain is fák nőnek, és ha a geocaching nem hívja fel rá a figyelmünk nem gondoltam volna itt valaha település volt. Ahhoz képest persze C0M3M lenne mindkét találat, hisz talán épp egy valaha volt konyhában jártunk. 

C3V3M                                 C3V3M  

Imréékkel pont a Fehértó-i leágazásnál értünk össze, ahol újra oszlott a csapat. Évi néni és Terike indultak tovább, Anikó, Osi és én viszont kitértünk a kápolnához. Ahol míg mi lányok átmásztunk a kerítésen, hogy meg is nézzük azt. A temetőt egyébként még nem is olyan régen 1943-ban is használták, de az utóbbi időben nyilvánvalóan a természet veszi vissza a területet.

Imre megkereste a ládát, és csak eztán indultunk mi is Újvárfalva felé.
A nap tanítása azonban még hátra volt. Hogy mászunk át a lekerített területek létráin.
Az elsőn pl. majdnem sehogy, de csalafinta ám, a rács nyitható (sötétben igaz nehezen).

Imre oldalvást átbújik (szinte soha nincs rajta zsák, ami beakadna):

Én odafenn leülök:

Nem is tudom szomorúan-e, hogy az első túra eddig tartott, de ésszel végig gondolva elég volt elsőre ennyi. Már a falu széli házakat látva nem is reméltünk új élményt, de a letört búzatáblában bengésző őzek segítettek mosollyal befejezni a napot.  Volt miből jóllakniuk. 

A 19 km. végére kellemesen elfáradva vettük elő utolsó falatkáinkat, de a kocsiban Balatonföldvár felé elmajszolva már a vacsorán járt a fejünk.