Péntekre letaknyosodtam, nesze neked hétvége.
Szerdán szabin lennék, próbáltak rábeszélni a hétfőre is, de minek mennék, mikor tatnyosan nem tudom kihasználni. Aztán csak úgy alakult, hogy a tavalyi 9-ből 3-at mégis kivettem, mondván gyógyulás címszó alatt legalább itthol utolérem magam.
Persze. Van is az embernek kedve ilyenkor holmi házimunkához, délig ki sem keltem az ágyból, pizsiben, laptoppal az ölemben telt az idő. Sokat időztem a fészen, leveleket írtam, fényképeket rendeztem, túraútvonalakat elemeztem, miközben azért az ablak felé is gyakran tekintgettem (nem csak a madáretető forgalma miatt), és egyre inkább azon voltam ki kellene menni. Szombaton volt elfoglaltságom, vasárnap esett az eső, na de most? Az ablakkerethez erősített hőmérő 20 C-ot mutatott, a járda száraz, nekem meg csak az orrom folyik. 3 napnyi házi praktika (infralámpa, kamillás gőzölés, csipkebogyó tea a bekevert gyömbéres-citromos-fahéjas mézel, amiből a gyömbért is elrágcsálom, citromhéjas párologtatás, újhagymás vacsora) után 2-re elhatároztam, akkor én most megyek. A Millére, Kulisz nem fogadta el az egyik találatom, hát majd most.
Mindig gondot okoz mit vegyek fel, hogy se ne fázzak, se ne legyen izzasztóan melegem. Most meg pláne gond ez, hisz nem szeretnék rosszabbul lenni holnapra. A dupla zoknit, és az alsó aláöltözetet elvetettem, de a bélelt nadrág azért maradt, sapka, vékony sál, és a zsákba pulóvert is tettem, meg napszemüveget, a termoszos langyos víz mellé, szendvics nem kell (az imént laktam jól), 8 km. lesz, sacc. 3 óra, és biztosan rengeteg vad (meg sár).
Kocsim a lovastanyával szemben hagytam, és a holdat üdvözölve elkezdtem a sétám.
Kezdő lépések alatt nulláztam a GPS-t, majd beállításokat eszközöltem a zoom-on, hogy ne tartson sokáig ha valami pillanat kerül az utamba, aztán rájöttem a botom otthol maradt, de nyilván lesz az erdőben mit felkapjak, ha kelleni fog a támasz, tehát semmi baj, végre erdőben vagyok, és madarak csicseregnek. Ezen az útvonalon már jártam, először még a kezdetek majdnem kezdetén, majd amikor az az ominózus nem elfogadott (de .hu-n lehet be sem jelentett) eset volt, aztán a "pót" Pelikán 50-en, minden alkalommal teljesen különböző terepviszonyok között, de az utat azért már nagyjából tudom távokra osztani, ezért az első és egyetlen pihenőt az 1-es vadászleshez terveztem. Persze tisztában vagyok azzal is, kell majd pisilni, meg megnézni egy-két érdekes fát, bogarat, netán lustább madarat, na meg a 3 pontos multi két első részét. A harmadikhoz nagy a sár, sok a gaz, és különben is azt megtaláltam már, csak a fényképet kell megkeresni róla (a második ami eddig nem jött össze, de hogy igazoljam ott jártam az első ponton a füzetbe megint írnom kell).
Első gépelőkapásra rögtön a balos kanyarban került sor, ahol a Tisza mellé érünk, és én meghallottam a kacsákat. Na, ha a vonattól nem röpülnek el, akkor majd én is ügyes leszek. Szo, szo. A csapat felszállt, de maradt egy merész, aki egyébként nem is volt egyértelműen vadkacsa, fehér volt a feje, és nem beszélve róla addig vártam a megfelelő pillanatot, hogy oldalról kapjam le, míg ő is meggondolta magát.
Továbbhaladva hallgattam a madarakat, kerülgettem a pocsolyákat, és csodálkoztam, hogy még mindig látszik a fák törzsén az árvízszint vonala,
aztán azon, hogy nem csak irtanak, de telepítettek is. Dicséretes, sajnos a Mátrában nem ezt látom.
Az első pihenőre bizony nagy szükség lett, addigra jártam a nem tetszik rész közepén (1 km. fasza kezdet után mindig jön legalább 2 km. szenvedés, amikor kiakarom köpni a tüdőm, ezért most 10 lépésenként kellett megálljak, de tudtam mire 1 km.-rel túlérek a lesen már minden a régi lesz), és bár nem voltam egyedül, de szuszognom kellett. Mivel ilyenkor nem tudok beszélgetni csak köszöntem a vadles szomszédságába telepített lakókocsi vélhetőleg két férfi lakójának, akik gondolom favágók voltak, és leültem a létrára.
Ahogy véltem a jobbulás az egyenes felénél eljött, mint az útszéli irtás is, aminek köszönhetően az eddig bevált közvetlen az út melletti gazosban haladás ugyanolyan dagasztós jelleget öltött, mintha az út közepén mentem volna. Sebaj, most legalább begyűjthettem azokat a bogyókat, amiket ősszel csak fényképeztem, igaz sálon, és nadrágon. (Ennek azért idehaza nem tudtam felhőtlenül örülni.)
Az erdei szakasz majdnem végénél jártam, és apró madarakon kívül, csak a kacsák kerültek eddig szemem elé. Igaz egyik szusszantásom alkalmával hallottam, hogy az erdőben mozog valami, de hiába sasoltam nem fedeztem fel nyúl, vagy netán őz lépdel-e mögöttem, pedig igazán kíváncsi lettem volna mindkettőre. A nagy leltár közben aztán változott az egyenleg. Emlegetett szamár, minél hamarabb, jelen esetben annál szebb ugrált át előttem kb. 50 m.-rel az úton, be az irtás miatt most messzi gazosba. Fényképezni dehogy volt idő, de láttam! A fehér fenekét meg pláne.
A gátra feljutás előtt, mit sem törődve a már lenyugodni készülő nappal a holt Tiszát azért megörökítettem.
Aztán nem hagytam ki a 2-es pontot. Nevetségesen egyszerű a találat, és a korábbi keresésnél is pont ott volt, csak én nem voltam elég rafkós hozzá. Itt már sokat nem időztem, hisz szürkült, lámpa pedig miért lett volna nálam (bezzeg napszemüveg)? A kocsiig legalább 1 óra a hátralévő 3 km., bele nem kell húzni, de azért ácsingózni sem. Amíg közel volt a víz főképp azt figyeltem, de előbb a jobbom melletti szántást is átfürkésztem, nehogy egy egész szarvascsordát hagyjak figyelmen kívül, ám csak két nyúl ijedt meg tőlem, és kezdet hosszú futásába a határ túloldala felé. Bezzeg mikor már távolabb kerültem a víztől előkerült egy valószínűleg gém is, ráadásul a túlparton. Mivel alig reméltem, hogy megvár míg szembe érek vele, gyorsan ráközelítettem. Valami kis fehérség látszik is a képen (középen), de kivenni nem nagyon lehet, amit láttam, és a sejtésem is bejött, mert ahogy odaértem vele szembe rögtön felröppent.
Hosszan bánkódni miatta nem volt időm, menni kellett a láda rejteke felé, mert oda még világosban kellene elérjek, aztán már behunyt szemmel is meglesz a kocsi. Így is volt, a régi gáterősítést még lefényképeztem,
de a logolás alatt beérkező 3 hívás jócskán hátráltatott a továbbhaladásban. A dobozban nekem érdekes volt, hogy 2007-es Gördög naptárt találtam. Kicserélhettem volna 2014-esre, ha lett volna nálam.
100 m.-rel később jutott eszembe az is, hogy a régi bejegyzésemet lefényképezhettem volna. :$ Vissza azonban már ezért nem fordultam, még 1 km. volt hátra, 20 perc, és már lement a nap.
Búcsúzni is már csak a holdtól tudtam,
és pár deka sártól, ami a kép elkészültéig lekerült a bakancsomról (de volt még vele otthol is dolgom).
Ez kellett nekem?
Ez hát! Jó kis séta volt. Elfáradtam. Nem vagyok edzésben. Még jó, hogy nem holmi 20 km.-es úttal kezdtem az évet.
Eredeti képek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése