Az idei első tekergésem uticélja Tiszapüspöki.

A Tisza partján elindulva mehettem volna Kécske (azt mondják nem jó a gát), Nagykörű (csak az út végén érintem a vizet), Rákócziújfalu (nagyon szeretett útvonal), és Tiszapüspöki felé. De, igazából most csak az utolsó kettő volt számításban, köztük kellett döntenem. Bízva benne érdekes lesz, és mert van ott egy láda az utolsót választottam. (Idehaza kiderült a kedvenc vonalon ma Damjanich emléktúra volt. :( És megfeledkeztem a Kincsem-ről is.)
Reggel 6-kor szerettem volna elindulni, hátha még korán érek a mocsárhoz, és látok sok-sok vízimadarat, de nem hagyhattam ki a málnahabos linzert, így fél 9 elmúlt mire nyeregbe ültem, de annak ellenére, hogy tudtam 2-re haza kell érjek továbbra sem kapkodtam. Mindegyiknek, de leginkább az első útnak meg kell adni a módját. Utánanéztem, mit kell mindenképpen megkeressek, de azt még indulás előtt 5 perccel sem tudtam miben menjek. Nem a divat miatt, csak hogy ne fázzak, de ne is izzadjak egész nap. Az összepakolt csomag már így sem volt kicsi (pótgumi, pumpa, gyümölcs, víz, pénz, igazolványok, napszemcsi, elemek, pzs, láthatósági, esőkabát, gumipók), de bekerült egy pót felső, és egy vastagabb pulcsi, ha a vékonyban fáznék, vagy melegem lenne és leizzadok, így teljes menetfelszerelésem akkora lett, aminek mérete alapján már akár 1 hétre is mehettem volna. És, még mindig gondban voltam a nadrággal. Hosszabb útra biciklisben szoktam menni, de a szivacsos nekem nem kényelmes, ezért csak betét nélküliben, viszont falunézés is tervben volt azt pedig jobb szerettem volna egy egyszerű túranaciban, ezért a kikészített speciális helyett a sokzsebest vettem magamra. Munkába járni jó benne, de még kutyasétáltatás közben rájöttem 50 km, az 50 km, nem fog ez nekem már 20-nál sem tetszeni, visszaváltottam az eredetire, és már semmi gondolatra nem figyelve elindultam végre.
Ja, mivel?
Mary nyugdíjas korba lépet. Bicikli, és mint olyan továbbra is minden célnak megfelel, de a sok használat ha nem is látszik meg rajta érezni a működésén. Imre szerint sem kell kidobni, piacra járni (amire gyárthatták) továbbra is tökéletes, de ha hosszútávú terveim vannak (amik ugye vannak) ideje új után nézni. Amit meg is tettem már jópárszor, de a vásárlásra valahogy nem akaródzik megjönni a "kedvnek". Egy használtra futná, de ha veszek, akkor vegyek olyat, amire egy ideig nem kell költeni, tehát várok, és ennek az évnek is Mary-vel futnék neki, ha 1 hete az egyik kedves Gördögtől nem kaptam volna egy elfekvőben lévő biciklit. Imrével tegnap nagyjából felvarrtuk a ráncait (kormánycsere még hátra van) és ma vele tettem meg az ezen a téren is első kört.

Puskás, Városmajor, Verseghy út, Tisza híd huss már mögöttem is voltak, a bicikliút gyötrő kátyúit azonban nem lehetett nem észrevenni, de szerencsére hamar a végére értem és dehogy akartam én az Evezősnél átmenni a másik oldalra legyen ott bárminő út, nekem a gát jobb lesz.

Hiába a régről ismert nyereg, ekkora már kockásodott a fenekem, de a rügyet bontó fák, és a friss tavaszi illat feledtette ezeket az apróságokat velem. Amikor megláttam mellettem az ártéren maradt vizet már ujjongtam a gyönyörtől. Leülve a gátra pár percet gyönyörködtem a fákban és a felettük repkedő nagytestű, de nem ragadozó madarakban.

Rájöttem nem is olyan egyszerű világoskék háttér előtt fehér és mozgó dolgot fényképezni, pláne ha még messzi is van, ám megörökítés nélkül is szép volt látványuk. Később a levelek között egy szürke gémet is láttam a nádas szélénél ácsorogni, de mire lehasaltam a fűbe biztos elfáradt a lába, repülő üzemmódra váltott. Ahogy röptében néztem rájöttem a korábbi 2 sötétebb madár is ilyen volt, és alakra a fehér is. Legközelebb még sötétben kell ide jönni, és a napfelkeltét megvárni a fák között, majd innen tovább indulni. Jó lenne minél előbb, amíg nincsenek szúnyogok.
A gát tetején futó eleinte jelzés nélküli, majd sárga út egyébként tökéletes, majdnem zötykölődés nélkül értem el rajta a vasúti alagútig, csak két kutya rontott rám, de tőlük nem félek. A 4-as alatt már nem mentem át, balra fordultam, és igyekeztem közelebb a folyóhoz.
Útközben a sok kövér pitypang mellett leletem

egy csenevész tyúktaréjt,

sóskát,

és valami puha szőrős, nyuszifül szerűt.

Na meg csomó más virágzó növényt is, de nem állhattam meg minden tőnél.
A Szajoli-Holt-Tisza után is maradtam a sárgán, de a szabad strandra azért tettem egy kis kitérőt. Még a fürdéshez nincs jó idő, de a hely hangulata igazán csalogató.

A cölöpre épült nyaralók után

megpróbáltam maradni a sárgán, de mikor az elveszett egy erdősávban, visszatértem a közútra és egy kis kerülővel kanyarodtam vissza a gátra, hogy megkeresem utam célját Tiszapüspöki geoládáját.
Sajnos a multinak maga a láda része 2012 októbere óta valamikor eltűnt (hiába helyi rejtő, pótlásra azóta sem került sor). A meglévő zacsit, logbok és jelszó nélkül lefényképeztem, de csak remélni tudom az én találatom is elfogadják majd.
Letérve a gátról újra műúton tekertem jól megtermett aszotkaszerű valamik mellett.

Még a gátról erre nézve feltűnt 3 biciklis, akik szintén a falu felé tekertek. Az első biciklije elé valami kilógott. Rövid gondolatsor után arra jutottam kamera. De, ki az a lüke, aki magát és nem az előtte lévő utat fényképezi egy túrán? Eltartott pár percig, míg rájöttem nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy filmet forgató csoporttal találkozzak, és ebben a jó időben nem csak biciklizni lehet. Eddig legalább annyi kertet művelő emberrel találkoztam ahány fehér, sárga, és barna pillangó repkedett körülöttem, tehát nem kevéssel, ezért a kilógó valami egy szegélynyíró.
Mennyire elviszi az ember gondolatait, ha éppen egy sisakkamera beszerzését tervezgeti.
Tiszapüspöki honlapján számomra érdekesként a falu 1769-ban épült barokk stílusú romai katolikus temploma, és a vele majdnem szembeni plébánia szerepel, meg az Ördögszekér környezetvédelmi kp. Az elsőt egyébként is meg kellett keressem, a másodikhoz pedig több idő kell, de a ládaoldalon olvastam, hogy jellegzetes lakóépületei deszkaoromzatosak, és díszük a kovácsoltvas kereszt, amikből már alig 40 található.
A templom kívülről a szokásos sárgára festet, málló vakolású, magas tornyú, falu közepén álló épület.

Az óralap nem illik oda, de a zárt ajtón kívül más kivetni való nincs rajta, melynek ellenére én azért is bekukucskáltam rajta.

Pár napja a fészen megosztásban találtam képet magasságjelekről. Felkeltődött az érdeklődésem, de nem gondoltam, hogy keresetlenül máris lelek egyet.

Azt nem tudom ezek a jelek milyen magasságot jelölnek, és mikoriak, vagy mi a jelentőségük, de örülök, hogy rátaláltam. (Viszont azt tudom, hogy Szolnokon a járdába mart réz karikákat megkeresem.) Ha már ez is megvolt jöhettek a keresztek. 40-et nem, de reméltem 10-et meglelek.

A 12 közül volt amelyik egész új volt, és egynek a rövid szára hiányzott, de egy falusi szatócsboltnál ez megbocsájtható.

Pecsét után kajtatára is jó volt ez a kereszt keresgélés, mert bizony nyitva szombat dél lévén nem sok mindenre számíthattam, de az feltűnt mekkora számban laknak a faluban romák, és milyen sok kocsma üzemel, ám összességében mégsem mondhatom lepusztultnak. Van számos megrogyott épület, de nagyjából az utcák, udvarok tiszták, gondozottak, szépek.
A községet épülő szennyvíztelepe mellett a határ felé hagytam el, de nemsoká elértem a Szajoli holtág mellé. Eddig rovarokon kívül állattal nem találkoztam, de amikor ezt a nádszerű, vastag bugás növényt az egyik kerítés mellett megláttam meg kellett álljak.

Siettemben mást nem is néztem, csak felfelé és észre sem vettem, hogy a köztünk lévő 5 m.-en még egy fácántyúk is rejtőzik. Mindketten megijedtünk, de arról már nem feledkeztem meg, hogy megnézzem, nem e vannak tojásai, vagy kicsinyei a gaz között. Nem voltak, csak szemben pár szép cserje.

Miután egy nyúl is átugrált előttem nem hagyhattam ki egy letérést a holtághoz.

De sietnem kellett Szajolon át haza. Mielőtt a 4-es alatt átjöttem volna még itt is pecsételtettem, majd az utat eltévesztve kitértem a templomhoz,

 de igyekeztem vissza, át a vasúton, ki az Alamand dűlőhöz, hogy aztán ugyancsak a 4-es alatt visszatérjek a kiinduló gáti szakaszra. Ilyen gyorsan azért ennek nem értem ám a végére. Szembeszél, kátyús műút, majd kővel kiegyengetni próbált közút állt köztem és a maradéktalanul élvezett nap között. Nagyon szívesen megálltam volna minden szép előkertnél, kertkapunál, tetszetős megoldású kapubehajtónál, de 5-el alig haladva ezt már nem engedhettem meg magamnak, ha odaakartam érni az iskolához mikora Adri megérkezik.
Csak azért nem mentem már Szajolnál vissza az idefelé jövet megszeretett gátra mer volt egy megbízatásom a két 4-es közötti szakaszra. Mégpedig felmérni az úttal felújították-e a biciklis aluljárót és az odavezető utakat is, valamint a régi 4-esen való átjutást hogyan oldották meg. Nagyjából a kérést teljesítve (bizonyos objektumokat nem leltem) nagyon vártam, hogy végre megint kiérjek a gátra, és ott újra haladhassak, bár csak pár km. volt belőle a bicikliútig, ami inkább ne is lenne. Az eddig megtett 50 km. ellenére nem sajgott a combom, a fenekem sem volt elülve, a tenyerem is kevéssé volt elzsibbadva, mint a kemény markolat miatt gondoltam volna, és el sem voltam fáradva, de ez a Debreceni út melletti bicikliút rövidsége ellenére is rettentő (idefelé jövet óta sem javult meg). Innen viszont sprintelhettem. A hídnál még Adriék nem érkeztek meg, de mire az iskolához értem már kifelé pakoltak. 2 perc híján ideértem, de a nagyölelés nem maradt el.

Eddig is szép nap volt, de a hátralévő is az lesz a mesélő Minnie-vel.